Virágzik a téltemető, de érdemes már temetni a telet?

A kikeletnyitó téltemető a hóvirággal együtt virágzik, de annál korábban nyílik. Védett virág, melyből Sopron környékén is gyakran lehet találni. Az, hogy kivirágzott, talán a tél végének közeledtét is jelentheti. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban azért kevés olyan „igazán” téli napunk volt, sokkal inkább a hideg, de napsütéses idő, esetleg ködös, párás idő volt a jellemző az egész térségben.

Virágzik a téltemető Sopron környékén

A hóhiánnyal küszködnek a közeli síterepek is, ahol arra volt lehetőség, és a magasabb tengerszint feletti magasság miatt tartósabban is mínuszfokok voltak, ott hóágyúztak, így például a Semmeringen, St. Coronán, vagy Mönichkirchenben. A kisebb síterepek viszont a szezonban még ki sem tudtak nyitni, például azért, mert pár napnál tovább az a kevés lehullott hó sem maradt meg.

St. Corona am Wechsel, február 9-én.

Az időjárási modellek a következő napokra kissé ellentmondásos előrejelzéseket adnak, egy biztos, hideg lesz. Talán az egész eddigi télen nem volt még olyan hideg, mint ami a következő egy-másfél hétben várható. Egyes előrejelzések szerint kialakulhat némi csapadék is, hó formájában, de a Kőszegi Időjárás Előrejelzés oldal szerint például csak 1-3 milliméter csapadék várható a következő időszakban. Az nem sok.

The post Virágzik a téltemető, de érdemes már temetni a telet? appeared first on Ikvahír.

Tovább bolydul az ingatlanpiac Sopronban

Nemrég számoltunk be arról, hogy nagy a mozgolódás a soproni ingatlanpiacon. Hát, nem kellett sokat várni, itt az újabb történés, mely sokakat hidegzuhanyként ért. A soproni Jereván lakótelep mögötti kiskertek bérlői ugyanis egy levelet kaptak, mely szerint a bérleti szerződésük lejárt, hosszabbítására nincs többé lehetőség, a terület új tulajdonoshoz került. A kiskertek bérlői pedig február 28-áig kaptak haladékot, hogy mindent elpucoljanak a kertekből, ami több esetben nehézséget okoz, hiszen autóval nem feltétlenül megközelíthető minden terület.

A Cyberpress azt írja, hogy egy ciprusi székhelyű befektető cég (ELM Holding & Investment) egymillió eurós jelzálogot jegyzett be tíz soproni külterületi magáningatlanra, köztük azokra, melyeken a több tucat parcella is fekszik. A telkeket a bérlők eddig a Donáció Szövetkezettől bérelték, ők küldték ki a levelet az érintetteknek, melyben ez a mondat is szerepel: „A birtoklásra Önnek a jogcíme megszűnt”.

Hogy az új tulajdonos mit tud egyáltalán kezdeni a területtel, az kérdéses. Legalább egy kis része Natura 2000-es környezetvédelmi besorolásba tartozik, ráadásul itt vannak a (most már állami tulajdonú) városi vízmű kútjai is. A terület eddigi bérlői ráadásul nem építhettek szinte semmit, még kutat sem furathattak. Vajon az új tulajdonos már mindezt megteheti?

Bónusz, hogy közben ettől teljesen függetlenül az egykori Bécsi úti őrstől északra eső területen is mozgolódás van…

Mi történik Sopronban?

Műholdkép forrása: Apple Maps

The post Tovább bolydul az ingatlanpiac Sopronban appeared first on Ikvahír.

Ez tényleg nagyon gáz a nemzetközi kerékpárút mellett

A Fertő-kör kerékpárút magyar szakaszát az elmúlt 10+ évben rekonstruálták, illetve bizonyos szakaszokat újonnan alakítottak ki. Így van ez Balf előtt is, Fertőrákos irányából, ahol független kerékpárutat létesítettek az úttal párhuzamosan. Pontosabban először közös használatú út, majd átvált kerékpárúttá. Itt volt egyébként egy darabig egy sorompó is, kerékpáros áthajtási lehetőséggel, de ennek már nyoma veszett.

Aminek viszont nem veszett nyoma, az egy régi kunyhó, ami korábban a szőlők alján volt. Az út kialakítása óta viszont az út túloldalára került, és teljesen szétverték. Az ajtót letépték, az üvegablakot kitörték. Ráadásul a másik oldalon építési törmelék, pala lemezek is vannak ÉVEK ÓTA. Mindezt a B10, EuroVelo 13 nemzetközi kerékpárút mellett. Bónusz, hogy itt halad a 24H Burgenland extrem túraútvonal, illetve a Gyöngyök útja zarándokút is. Tehát ezt minden kerékpáros, turista, túrázó, zarándok látja. Csodálatos.

The post Ez tényleg nagyon gáz a nemzetközi kerékpárút mellett appeared first on Ikvahír.

Kivágtak pár fát a 84-es út mentén

Nyoma veszett pár fának a 84-es út Sopron környéki szakaszain. A Győri út folytatásában, Kópháza felé több fát is kivágtak, ugyanakkor a Google utcakép tavalyi fotói alapján már volt velük probléma, néhány ténylegesen félszáraz volt.

Kivágták még az összes nyárfát a téglagyár épülete mellett, ugyanakkor itt is elmondható, hogy a legtöbb már nem volt túl jó állapotban.

Pár hónapja pedig a szennyvíztelep felé vezető út mentén vágták ki az összes fát, melyek már egyébként elég foghíjasak voltak. Szerencsére itt mindkét oldalon új fákat is ültettek, reméljük, a többi esetben is ez fog történni nemsokára.

The post Kivágtak pár fát a 84-es út mentén appeared first on Ikvahír.

Nagy a mozgolódás a soproni ingatlanpiacon

Több, régóta üresen álló ingatlanon is dolgok kezdtek történni. Hogy konkrétan mi, azt mi sem tudjuk minden esetben, de azért itt a rövid lista.

Állítólag új tulajdonosa van az egykori nevelőotthonnak. Az Alsólövérekben található, mintegy 15 éve üresen álló épületkomplexum a Mikoviny utca, Zrínyi Miklós utca, Szent Imre tér, Fülesi utca, József Attila utca által közrehatárolt területen található. A közösségi médiában fotók kezdtek terjedni arról, hogy elkezdték kipakolni a még bent lévő bútorokat, ágyakat, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig a tulajdoni lapot is kiposztolta, bár a tulajdonos adatait gondosan kitakarva. Eddig egyébként a tulajdonos a Magyar Állam volt.

Nagy a sürgés-forgás Balfon is. Az évek óta üresen álló palackozóüzemben folyamatos a ki-be járkálás, autók, gyalogosok egyaránt. Meg nem erősített források szerint itt is tulajdonosváltás történt, de hogy ki lehet az új tulajdonos, és hogy mikor kezdődhet meg újra az ásványvíz palackozás, azt egyelőre nem lehet tudni. Mindenesetre figyelemmel kísérjük az eseményeket.

Eladó a Gázfröccs épülete a Deák téren. Szintén a MKKP Sopron vette észre, hogy eladásra hirdették a Deák tér 28. szám alatt található családi házat, mely jelenleg a Gázfröccs és VanKonyha vendéglátóipari egységeknek ad helyet. A város egyik legnépszerűbb kvázi szórakozóhelye az Ingatlan.com-on található hirdetés szerint egy 320 négyzetméter alapterületű házban működik, bár valószínűleg pincével és padlással együtt. A telek területe 836 m2. Ára pedig egészen elképesztő: 145 millió forint.

Fotó: Ingatlan.com

Nem szupermarket, nem gyorsétterem és nem is benzinkút lesz a Balfi úton. A 84-es út és a Balfi út körforgalmánál található területen még sosem volt épület, pedig saját kihajtója van a körforgalomból. Most az egész területet körbekerítették, a mobil kordonra pedig nagy molinók kerültek, melyek „a holnap otthonait”, illetve egy bizonyos „Anger Panorámaparkot” hirdetnek. Ugyanakkor az anger-panoramapark.hu doménen egyelőre nem jön be semmi.

The post Nagy a mozgolódás a soproni ingatlanpiacon appeared first on Ikvahír.