Kérdéseket tettem fel a közmeghallgatáson, ezt a választ kaptam

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben decemberben tart közmeghallgatást, ahol a lakosság elmondhatja kritikáját, véleményeit, ötleteit a városvezetés tevékenységével, vagy akár konkrét ügyekkel kapcsolatban is. Erre lehetőség van előzetesen levélben/e-mailben, vagy a helyszínen személyesen. Én előbbi lehetőséget választottam. Több, mint egy hónap után pedig elérhetővé vált a jegyzőkönyv, amit Sopron weboldalán bárki elolvasható.

A következő üzenetet juttattam el a közmeghallgatásnak:

Tisztelt Önkormányzat, Tisztelt Közmeghallgatás!

Szeretnék néhány javaslatot felvetni én is a várossal, főleg a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatban.

A kerékpáros infrastruktúra hiányosságai egyre szembetűnőbbek. A korábban létrehozott kerékpárutak, gyalog- és kerékpárutak minősége egyre romlik, az útburkolat, a burkolati jelek egyre rosszabbak, a táblázás pedig egyre hiányosabb. Szükséges lenne a jelenlegi infrastruktúra felmérése és a hibák javítása, utána következhetne az újabb ötletek megvalósítása, szigorúan a Magyar Kerékpárosklub szakembereinek bevonásával. Ha szükséges, tudok konkrét javaslatokat is adni. 

Az egyirányú utcákkal kapcsolatban fontos lenne annak felülvizsgálata, hol lehetne a szembekerékpározást engedélyezni. Számos olyan egyirányú utca van a városban, mely megfelelően széles, új útburkolat is lett az elmúlt években, a kerékpárosok viszont semmit nem kaptak. Az újonnan bevezetett egyirányú utcáknál különösen problémás, hogy egyik napról a másikra a kerékpárosok sem hajthattak be az egyik irányból. Érdemes lenne ezeket mind felülvizsgálni (pl Uszoda utca, Balfi utca, Kőműves köz, Végfordulat, István bíró utca, Zsilip utca, Jókai utca, Wesselényi utca, Vadász utca, Szélmalom utca, Hátulsó utca, Pejáchevich köz, Semmelweis utca, Alsólővér utca, Handler Nándor utca, stb).

A város több pontján is látványosan tarthatatlan a parkolási helyzet (pl Aranyhegy, Halász utca), sokan kanyarban, forgalom elől elzárt területen, vagy akár körforgalomban, esetleg közvetlenül a megállni tilos tábla alatt parkolnak. Szükséges lenne ezek folyamatos ellenőrzése és szankcionálása, ugyanakkor felül kéne vizsgálni, hogy mindenhol szükséges-e a megállni tilos, nem lehetne például itt-ott a táblákat várakozni tilosra cserélni.

A buszközlekedéshez kapcsolódóan a jelenlegi, sovány buszmenetrend foltozgatása helyett az egészet újra kéne gondolni. Több átlós járatra lenne szükség, melyek a nap minden szakában ütemesen járnának, a csúcsidőkben sűrítve. Szükség lenne LEGALÁBB egy éjszakai járatra is, mely az éjfél körül, vagy az után beérkező vonatokhoz kapcsolódna. A burgenlandi közlekedésszervező Verkehrsbetriebe Burgenland közreműködésével Sopron felé kéne hozni legalább egy buszjáratot, mely Észak-Burgenlandot kötné össze Közép- (és Dél-)Burgenlanddal, illetve tárgyalásokat kellene kezdeményezni arról is, hogy a város területére bejöjjenek a BAST telebusz-rendszer járművei is (például Szentmargitbánya felől Sopronkőhidára, vagy Kelénpatak felől az autóbusz-állomásra, stb…)

A hivataltól a következő választ kaptam kérdéseimre, felvetéseimre:

A 2024. december 4-én érkezett, közmeghallgatásra írásban benyújtott felvetéseivel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom:

A meglévő kerékpárutak, kerékpáros útvonalak fenntartásához szükséges munkákat rendszeresen elvégeztetjük. Az útkarbantartások elvégzéséről, a burkolati jelek folyamatos frissítéséről, a jelzőtáblák cseréjéről és pótlásáról minden évben gondoskodunk.

A lakosság igényeinek megfelelő fejlesztési tervek elkészítésére törekszünk, ezért a közlekedési infrastruktúrák fejlesztései során, még a tervezési szakaszokban, minden esetben egyeztetünk az érintett civil szervezetekkel is.

Az egyirányú forgalmi rendek bevezetésével érintett útszakaszokkal kapcsolatban Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának álláspontja, hogy a szembejövő kerékpáros forgalom lehetővé tételére a tapasztalatok szerint a közlekedési kultúra még nem érett meg. A közlekedésbiztonság fenntartása érdekében a kerékpárosokra vonatkozóan különleges szabályok bevezetését ezért jelenleg nem támogatjuk.

A szabálytalan parkolások visszaszorítása érdekében a Rendőrhatóság, illetve a közterület-felügyelet járőrszolgálata teljesítése során a város teljes területét folyamatosan ellenőrzi, szükség esetén pedig a szabálysértőkkel szemben eljár. A megállás tilalmát jelző táblák kihelyezését megelőzően minden esetben közlekedési szakember bevonására kerül sor, a táblák indokoltságát ennek ellenére folyamatosan figyelemmel kísérjük.

A vonatok a peremidőszakokban eltérő időfekvésekben érkeznek (Győr felől óra 0 perc és óra 10 perc között, Bécsújhely felől mindig óra 17 perckor, Sopronkeresztúr felől mindig óra 22 perckor, Bécs felől mindig óra 37 perckor, Szombathely felől ütemtelenül), ezért ütemes menetrendet feltételezve egyes irányokban a csatlakozások csak esetlegesek lennének.

Jelenleg a rendezvények idején indított járatok (például a SopronFest idején közlekedő SF1 vagy a Soproni Piknik idején közlekedő SP1) korlátozás nélkül igénybe vehetők. Tapasztalataink alapján azonban ilyenkor is csak nagyon kevesen veszik igénybe ezeket a járatokat a fesztivál vendégein kívül. Az éjszakai járatok kihasználtsága aránytalanul gazdaságtalan, mely a fordaszámot és a személyi állományt tekintve is többletköltséget jelentene.

Jelenleg a magyar személyszállítási törvény, az osztrák szövetségi személyszállítási törvény és a burgenlandi tartományi mobilitási törvény alapján semelyik fél nem tekinti feladatának a határon átnyúló személyszállítás biztosítását, azzal kapcsolatban sem minőségi, sem mennyiségi követelményekről nem rendelkezik, így közforgalmú közlekedés biztosítása jelenleg egyik félnek sem előírt feladata.

A nemzetközi személyszállítás egyébként az EU-s irányelveknek megfelelően szabadpiac, abban külön megrendelés nélkül, saját nyereségre és kockázatra bármely vállalkozás beszállhat és indíthat ilyen járatot. A Verkehrsbetriebe Burgenland a kommunikációja szerint egyébként folyamatosan monitorozza az igényeket, 2024. november 29-től Szentgotthárdra már kiterjesztették. A további terjeszkedés az osztrák fél döntésén múlik.

The post Kérdéseket tettem fel a közmeghallgatáson, ezt a választ kaptam appeared first on Ikvahír.

A soproni buszközlekedés anomáliái

Bevallom, nem utazom napi szinten busszal Sopronban. Azért hetente néhányszor igénybe veszem a mindenkori közösségiközlekedés-szolgáltató (az aktuális állami cég) kínálatát, ami az önkormányzat megrendelésének köszönhetően nem mindig a legjobb. 2012-ben, majd 2022-ben is nagy ritkításon estek át a buszvonalak, az azóta történt visszaállítás, toldozás-foltozás pedig nem sokat segített a buszok népszerűségén és a menetrend érthetőségén. Vannak azonban külön anomáliák, amik miatt az ember még inkább felhúzza a szemöldökét, hogy „ez most micsoda?”.

Az egyik ilyen az átlós járatok hiánya. Sopronban még mindig jellemző, hogy a buszok két helyről indulnak: az autóbusz-állomásról, vagy a Jereván lakótelepről. Ez persze nem kivétel nélkül igaz minden járatra, de a többségnél mégiscsak így van. Pedig vannak átlós járatok is, melyek a város egyik végpontjától a másik végpontjáig közlekednek, ezek viszont napi párszor járnak csak, egyfajta „munkásjáratként”. Az egyáltalán nem reprezentatív saját tapasztalatom alapján viszont ezek a buszok sincsenek tele. Hogy mire is gondolok? Például a 4-es járatra, mely az Ipar körút vámudvartól az Ágfalvi úti lakótelepig közlekedik és vissza, munkanapokon összesen háromszor. Vagyis hát még ez sem teljesen igaz, mert vissza csak a Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás megállóig. Ehhez nagyon hasonló járat a 22-es, mely viszont az Ágfalvi úti lakóteleptől az Ipar körút, vámudvarig közlekedik egyszer, csak oda és csak tanítási napokon, viszont a Rákóczi utca irányában. Apropó Kossuth utcai járatok: azt sem értem, mi alapján áll meg a 21-es, 22-es busz a villanyóra megállóhelyen, a 3-as és 4-es viszont ehelyett a Táncsics utca, templomnál. Miért nem állhat meg mindegyik busz mindkét megállóban?

Hasonló anomália a 4-es járathoz kapcsolódóan, hogy az autóbusz-állomás és a Terv utca között közvetlenül mögötte közlekedik egy helyközi járat (a városon belül) 7230-as jelzéssel, ami viszont nem áll meg minden megállóban és amit nem lehet igénybe venni helyi jeggyel vagy bérlettel.

Csak magamat tudom ismételni, de „nem értem” azt sem, hogy hétvégén, különösen vasárnap és munkaszüneti napokon miért kell a 3-as és a 21-es, 32-es járatokat is „kétóráztatni”, bár legalább azt már megoldották, hogy ne ugyanazokban az órákban maradjon ki előbbi két járat, ezzel egy komplett városrészt kikötve az autóbusz-hálózatból. Most ilyenekre már ki sem akarok térni, hogy a város lakossága kb 60-80-100 százalékkal nagyobb ahhoz képest, amikor én általános iskolás diák voltam, de a buszjáratok sokkal ritkábbak és az új városrészek meg lefedetlenek maradtak.

Nagyon szimpatikusnak tartom ugyanakkor azt a kezdeményezést, hogy a Virágvölgyet és Balfot is összekössük buszjárattal, ráadásul úgy, hogy közben a járat a belvárost és az autóbusz-állomást is érinti. Ugyanakkor szerintem a menetrend teljesen átláthatatlan lett, már-már burgenlandi szintű átláthatatlanságot sikerült elérni azzal, hogy valamelyik busz a Csőszház dűlőtől indul, valamelyik az autóbusz-állomástól, valamelyik a Széchenyi térig megy, valamelyik a Boldogasszonyi utcáig megy, vagy onnan indul, stb… De azért tisztázzunk valamit, a 15-ös busz egészen 2012-ig az Aranyhegyet kötötte össze a Lőverekkel, szóval lehet, hogy ez a szám egy baklövés volt. Az a régi járat meg hiányzik.

A helyi-helyközi integrált járatok is tök jók, csak még itt is extrém szélsőségek tapasztalhatóak a járatsűrűség tekintetében. Leginkább az 5T járatra gondolok, ennél ugyanis tanítási napokon van olyan óra, hogy 4-szer is indul ezzel a jelzéssel, viszont van olyan óra, amikor meg egyáltalán nincs is. Érdemes lenne talán több helyközi járatot is beintegrálni az 5T -be. Na és mi van eleve az 5-ös járatokkal? Van belőle 5, 5A, 5B, 5T, 5Y, de valamelyik az AWF-től indul, valamelyik csak a vámudvartól, és az 5 és 5A között konkrétan ennyi a különbség. Ráadásul szombaton 2 pár van belőlük, vasárnap pedig nem is járnak. Persze tudom, ezek is a tipikus munkásjáratok, de azért valljuk be őszintén, hogy bárki használhatja őket, akár bevásárlás céljából, akár egyéb ügyben. Az 5B meg megint egy nagyon király járat lenne, de ha már a vámudvartól indulva a Pihenőkereszten át közlekedik, miért nem létesítettek neki ott egy megállót a lakóparkban valahol?

Az is örömteli, hogy több, mint egy évtized(!) után ismét jár busz a Sopron Plazához, de ugyanakkor a 12-es járatból régebben csúcsidőben kettő is járt óránként, igaz, az egyik csak az autóbusz-állomástól. Hát ezt bizony nem sikerült visszasűríteni.

És ez csak néhány dolog abból, amit egyszerűen nem értek, mint ahogy azt sem, hogy hirtelen miért kellett több évtized után megszüntetni a Berkenye utca buszmegállót, vagy hogy az 5T jelzéssel miért nem lehet elmenni helyi jeggyel vagy bérlettel a Győri út, vízműtelep megállóig, ha az is Sopron közigazgatási területén belül található még. Ötletem persze rengeteg lenne, hogyan lehetne fejleszteni a városi közösségi közlekedést, talán egyszer meg is írom, de egyelőre inkább ráhagyom a szakemberekre, hátha kitalálnak valami jobbat. Azért a 4-es, 8-as járatokat sűríthetnék, meg hétvégén is járathatnák, hogy a szórakozóhelyeket is el lehessen érni busszal (Central Palace, Hangár). Na jó, abbahagyom.

The post A soproni buszközlekedés anomáliái appeared first on Ikvahír.

Most épp nincs soproni FlixBus, de nemsokára újra lesz

A busszal utazást tervezőknek feltűnhetett, hogy egy ideje nem lehet foglalni a Sopron-Varsó FlixBus járatra helyet. A busz ugyanis egy ideje nem közlekedett, Sopront viszont továbbra is feltüntették az állomások között. Megkérdeztük a FlixBus magyarországi sajtóosztályát, ahol azt a választ kaptuk, hogy a járat szüneteltetésének háttere összetett, több tényezős. Ezek közé tartozik például az utazási igények szezonális ingadozása, az útvonal optimalizálásának szükségessége. Hosszú távon mindezek azt a célt szolgálják, hogy utasaik igényeire szabott, stabil és megbízható szolgáltatást kaphassanak. Azt is írták, hogy igyekeznek minél több várost bekapcsolni nemzetközi hálózatba, és várhatóan a következő nyári szezonban újra elérhetővé válik a nemzetközi utazás Sopronból is.

A FlixBus Sopron-Varsó járata az első üzemnapon, áprilisban

Úgy tűnik, a busz újraindulására nem is kell nyárig várni, a FlixBus online menetrendi keresője szerint ugyanis december 23-ától már újra lehet helyet foglalni a járatokra, amik ráadásul nem is csak Varsóig, hanem Kazimierz Dolny városig közlekednek a Sopron-Bécs-Brünn-Katowice-Varsó-Garwolin-Ryki-Pulawy útvonalon és vissza. A menetrendi kereső szerint a járatok továbbra is 22:40-kor indulnak Sopron, autóbusz-állomásról és 10:00-kor érkeznek Varsó nyugat autóbusz-állomásra. Visszafelé pedig 22:20-kor indulnak Varsóból és 10:00-kor érkeznek Sopronba.

The post Most épp nincs soproni FlixBus, de nemsokára újra lesz appeared first on Ikvahír.

BREAKING! Újra jár busz a Sopron Plazához

A Volánbusz tájékoztatása szerint 2024. december 15-étől (vasárnaptól) Sopronban az alábbiak szerint változik a helyi autóbuszok menetrendje.

7E, 27E ► 15, 15A

  • A 7E és 27E jelzésű autóbuszok helyett 15-ös és 15A jelzésű járatok közlekednek a Virágvölgy és Balf, palackozóüzem között a belváros érintésével:
    15 Csőszház dűlő ◄► Széchenyi tér ◄► Aranyhegy ◄► Balf
    15A Csőszház dűlő ◄► Széchenyi tér ◄► Anger rét ◄► Balf

12, 12B

  • Az Auchan áruház nyitvatartási idejében a 12-es járatok 12B jelzéssel, a Sopron Pláza érintésével közlekednek.

14B

  • A munkanapokon 7:02-kor Balf, Szerb Antal utcától induló járat 5 perccel korábban, 6:57-kor indul.

21

  • A munkanapokon és szombaton az autóbusz-állomásról 16:10- kor, illetve az Ágfalvi úti lakóteleptől 16:38-kor induló járatok tanszünetes munkanapokon nem közlekednek, szombatonként pedig korábban, 15:40-kor és 16:13-kor indulnak.

33

  • Munkanapokon délután egyes járatok indulási időpontjai kismértékben módosulnak.
  • Néhány autóbusz Tómalom fürdő érintése nélkül közlekedik.
  • Szombatonként az autóbusz-állomásról 16:00-kor, illetve Sopronkőhidáról 16:38-kor induló járatok nem közlekednek.

3, 3Y, 10, 10B, 10Y

  • Az alábbi megállók neve változik
    • Kertváros, Hajnal tér -> Hajnal tér, evangélikus templom
    • Kertváros, könyvtár -> Bánfalva, könyvtár
    • Kertváros-felső -> Bánfalva felső

4, 21, 22

  • A járatok Berkenye utca megállója megszűnik, helyette az Ágfalvi úti lakótelep és az Öntöde utca megállók használhatók.

Részletes menetrend: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/sopron

The post BREAKING! Újra jár busz a Sopron Plazához appeared first on Ikvahír.

Szentgotthárdra is betér a telebusz

Nemrég írtuk, hogy Észak-Burgenlandban is elindul a BAST telebusz szolgáltatás. A Verkehrsbetriebe Burgenland azonban nem csak itt tartogat újdonságot, hanem egész délen is. A Nyugat.hu ugyanis utánajárt, és kiderült, hogy november 29-től már Szentgotthárdon is igénybe lehet venni a szolgáltatást. A BAST mikrobuszok a vasútállomás előtt állnak meg, a portál kérdésére pedig a BAST közölte, hogy a telebuszt a +43 800 500 805-ös telefonszámon lehet foglalni, a szentgotthárdi megállóhelyet indulásokra és érkezésekre egyaránt lehet használni. Jelenleg ugyanakkor nincs tervben, hogy a szolgáltatást további magyar településekre vagy területekre terjesztik ki, de az igényeket folyamatosan figyelemmel kísérik és értékelik. Mindenesetre mi itt Sopron környékén nagyon tudnánk értékelni, ha ezzel is fejleszteni lehetne a határon átnyúló kapcsolatokat, és egyben csökkenteni az egyre elviselhetetlenebbé váló gépjárműforgalmat.

The post Szentgotthárdra is betér a telebusz appeared first on Ikvahír.