Nem a szándék a fontos, hanem a lényeg…

Sopronban rengeteg problémát okoz a parkolás. Rohadt sok a felesleges autó, amik feleslegesen a város közterületeit foglalják el parkolás céljából. Sok parkoló ezek közül úgymond “önkéntesen” jött létre, egyszerűen egy-egy utca aszfaltburkolatának egyik szélét végigparkolták. Így történt például a Béke úton is, ahol egészen a közelmúltig úgy lehetett csak közlekedni az egyik irányban, hogy az ember végig a felezővonalon haladt. Erre most végre találtak megoldást, a régi felezővonalat felmarták, és odébb festettek újat. És akkor itt jön most a bejegyzésem lényege, mérlegeljen a kedves olvasó, melyik látszik jobban, az újonnan felfestett fehér szaggatott vonal, vagy a régi felezővonal felmart sötétebb helye. Szerintem utóbbi.

Kerékpár- és mezőgazdasági utakat újítottak fel

Több környékbeli kerékpárutat, és mezőgazdasági utat is felújítottak a közelmúltban a Felsőpulyai, a Nagymartoni, és a Kismartoni járásokban. A Nagymartoni , és a Kismartoni járásokban több güterweg (B31, B311, EV13) is új aszfaltburkolatot kapott, amire azért volt szükség, mert a szélerőművek építési munkálatai során a régi burkolat teljesen tönkrement. Most vadonatúj, vastag aszfaltréteg lett itt újra lefektetve, ami biztosítja a kerékpárosok, a mezőgazdasági járművek, és a nagyobb határátkelőt elkerülni vágyók kényelmes közlekedését. Szintén a kerékpárosok örülhetnek egy felújításnak a Felsőpulyai járásban, Harka és Sopronkeresztúr közelében, a Juvina ásványvíz palackozó mellett közvetlenül új aszfaltréteg került lefektetésre a kerékpárúton (B47, R62), ami évek óta nagyon rossz minőségű volt.

tovább:
Kerékpár- és mezőgazdasági utakat újítottak fel