Három fiatal magyar állampolgárságú férfit kapcsoltak le a rendőrök nemrég Cinfalván, erről a Bezirksblatt tudósít. A helyi bevásárlóközpont munkatársának tűnt fel a három gyanúsan viselkedő férfi, az egyik szupermarket pénztárainál aztán kiderült, hogy egyikük egy ki nem fizetett parfümmel akart távozni. Az üzlet dolgozói azonnal hívták a rendőrséget, akik a három férfi személygépjárművében további, feltehetőleg élelmiszerüzletből illetve drogériából származó lopott termékeket találtak. Az okozott kár Euróban számolva három számjegyű. A gyanúsított férfiak szabadlábon védekezhetnek.
Archives: bevásárlóközpont
Kis lépésekkel, de haladunk előre
Múlt hónapban jelent meg cikk itt nálunk az Interspar “ösvényeiről”, illetve a kerékpártárolóról. Akkor kifogásoltam, hogy a járdáról az üzletközpont épületét csak kaviccsal felszórt ösvényen lehet megközelíteni, illetve sártengeren keresztül. Az illetékesek valószínűleg olvashatták az említett cikket, ugyanis az egyik ösvény helyén viacoloros utacska létesült, K szegéllyel! Mi ez, ha nem fejlődés…

Emellett a megrongálódott kerékpártároló helyére is jó állapotú került, igaz, itt sajnos ugyan olyan kerékgörbítős verzió, mint amilyen eddig volt, pedig milyen jó lenne, ha P, vagy fordított U alakú kerékpártámaszok lennének kihelyezve… Meg a maradék két ösvényből is jó lenne kövezett út

Megnyílt a soproni Auchan superstore
November 7-én délelőtt megnyitotta kapuit Sopronban, a Sopron Plaza földszintjén az Auchan superstore. A több, mint 3000 négyzetméter alapterületű üzlet valahol egy szupermarket és egy hipermarket között helyezkedik el nagyságban, és élelmiszerek mellett szezonális és non-food kínálatot, műszaki cikkeket is biztosít a vásárlók számára.
Dr. Farkas Ciprián, Sopron megyei jogú város tanácsnoka az IkvaHír élő közvetítésében elmondta, Az Auchannak a megjelenése a városban visszaigazolja az önkormányzat törekvéseit, hiszen nemzetközileg ismert és elismert brandek, márkák nem mennek akárhova, ott telepednek meg, ahol a fejlődés kézzelfogható, és hozzájárulnak az adott település fejlődéséhez. Sopron fejlődik, mindig jobb és jobb lesz lépésről lépésre, és ehhez pedig minden kétséget kizáróan hozzájárul az Auchan is.
Az áruházlánc képviselője a következőképp nyilatkozott: Az Auchan, mint a legnagyobb tudással rendelkező kereskedelmi áruház, büszke arra, hogy Sopron fogadta őket, és elhozhatták a városba az országos szinten is legmodernebb áruházukat.
Nyitva tartás: Hétfő-szombat 7:00-21:00, vasárnap 8:00-20:00
MEGLEHETŐSEN SOK FOTÓ TALÁLHATÓ GALÉRIÁNKBAN A SUPERSTORE MEGNYITÓJÁRÓL
Az INTERSPAR ösvényei
2005 telén nyitotta meg kapuit a soproni INTERSPAR áruház. Azóta a városi helyi kiskereskedelem egyik központja lett, mivel a közvetlen közelében az autóbusz-állomás, több oktatási intézmény és kollégium is található, meg persze a “bulinegyed” egy része is erre van, mondjuk a 22 órás zárás miatt ezt már annyira nem érinti. Kulturált és kevésbé igényes emberek találkozóhelye is lett az áruház környéke.
Az biztos, hogy rengetegen vásárolnak itt, főleg azért is, mert az INTERSPAR mellett több egyéb üzlet is található a bevásárlóközpontban. Ami viszont sokaknak szúrhatja a szemét, az az épület előtti rész. Először is a főbejáratnál már sokadszor töredeznek szét a lépcső járólapjai, de ez egy olyan dolog, amit időnként ki szoktak javítani. Ami már kevésbé kerül kijavításra, az a több ösvény a bejárat mellett.
A füves részen keresztül csak így lehet elérni a járdáról például a liftes bejáratot, és ezek az ösvények burkolva sincsenek, épp ezért egy kisebb csapadék után már sártenger fogadja a vásárlókat, ami nem ad egy túlzottan igényes környezetet. A másik a kerékpártárolók kérdése, az amúgy is “kerékgörbítős” kerékpártároló több tartója tönkrement, és eleve nem is kényelmes ide kerékpárt lerakni, a hely adott lenne P vagy fordított U alakú kerékpártámaszok elhelyezésére.
Utolsóként a parkolóházat említeném, rendszertelenül egyszer kell parkolójegyet kihúzni, egyszer nem, nem tudom, mi alapján működik a rendszer, az biztos, hogy az ingyenes időszakon belül bőven meg lehet oldani egy bevásárlást.