De jó lenne még egy bejárat a vasútállomásra

A soproni GYSEV pályaudvar legnagyobb kerékpártárolója a SPAR áruház és a miniatűr P+R parkoló mellett, az Arany János utcához egészen közel található. Itt többnyire azok helyezik el a kerékpárjukat, akik vonattal utaznak munkahelyükre per iskolába. Egy ideig én is így tettem, és akkor bizony elég kellemetlen volt, hogy el kellett gyalogolni a vasútállomás főbejáratáig, majd úgy bejutni az épületbe, aztán ki a peronra.

Bár néhány éve lett egy második számú bejárat a buszmegállónál, az pont az ellenkező irányban van. Az általam említett fedett kerékpártároló mellett azonban van egy kapu, ami kiválóan alkalmas lenne a feladatra. Ez a kapu a kapcsolókert mellett az 1-es peronra visz, onnan pedig már némi gyaloglás árán az összes vágány elérhető, ha pedig az 1-es vágányról indulna vonatunk, akkor pedig puff, ott is vagyunk már.

Higgyétek el nekem, bizonyos esetekben életmentő lehet ilyen 1-2 percnyi időmegtakarítás, ebben lehetne nagy segítség ennek a kapunak a megnyitása.

eredeti link

A soproni állomás kicsiben II.

Ezúttal nem Dániában, hanem a budapesti Miniversumban található. Állomás utca, háttérben az Alsó-Lövérek A valósággal persze nem 100%-ig összeegyeztethető, de ettől egy fél Európányi méret esetén tekintsünk el. Sopron mellett el kellet férnie Bécsnek, Eisenachnak meg még egy tucat pályaudvarnak is. Fotók: Miniversum Nektek melyik tetszik jobban?   A dán Søren munkája   A Miniversum csapatájé    A szavazás kitöltése után elugrik a honlapról!  pollcode.com free polls   A dán mű