De jó lenne még egy bejárat a vasútállomásra

A soproni GYSEV pályaudvar legnagyobb kerékpártárolója a SPAR áruház és a miniatűr P+R parkoló mellett, az Arany János utcához egészen közel található. Itt többnyire azok helyezik el a kerékpárjukat, akik vonattal utaznak munkahelyükre per iskolába. Egy ideig én is így tettem, és akkor bizony elég kellemetlen volt, hogy el kellett gyalogolni a vasútállomás főbejáratáig, majd úgy bejutni az épületbe, aztán ki a peronra.

Bár néhány éve lett egy második számú bejárat a buszmegállónál, az pont az ellenkező irányban van. Az általam említett fedett kerékpártároló mellett azonban van egy kapu, ami kiválóan alkalmas lenne a feladatra. Ez a kapu a kapcsolókert mellett az 1-es peronra visz, onnan pedig már némi gyaloglás árán az összes vágány elérhető, ha pedig az 1-es vágányról indulna vonatunk, akkor pedig puff, ott is vagyunk már.

Higgyétek el nekem, bizonyos esetekben életmentő lehet ilyen 1-2 percnyi időmegtakarítás, ebben lehetne nagy segítség ennek a kapunak a megnyitása.

eredeti link