Lezúztak pár autót az Ógabona téren

Péntekről szombatra virradó éjjel több parkoló autó is megrongálódott abban a közlekedési balesetben, mely az Ógabona tér-Újteleki utca kereszteződésében történt. Meg nem erősített információk szerint egy sárga Mustang sofőrje okozott tetemes kárt több parkoló autóban, illetve minden valószínűség szerint a sajátjában is. Valamelyik parkoló autó oldala lett benyomva, több személygépjérművet pedig szó szerint egymásra tolt. Hogy a baleset oka mi lehetett, egyelőre nem tudni.

Meglepő! Ennyire kihasznált az aranyhegyi parkoló

Az új aranyhegyi parkolót az önkormányzat a városrész parkolási gondjainak enyhítésére szánta. A Faller Jenő utcai ipari területen kialakított, bekerített, napelemes lámpákkal kivilágított parkolót több, mint 300 személygépjármű használhatja. Az egész Aranyhegy körbe van táblázva, hogy garantáltan mindenki megtalálhassa a kijelölt parkolót.

Sokaknak azonban ez úgy tűnik nem igazán megy. Bár rendkívül kedvező áron lehet parkolni (20Ft/óra illetve 200Ft/nap), a legtöbben továbbra is az utcákon tárolják autóikat. Az autótulajdonosokat nem riasztja el a megállni/várakozni tilos tábla sem, valamint több helyen kereszteződésekben, útkanyarulatokban is autók állnak. Tény, az új parkoló valamennyire kiesik a körforgásból, viszont az Aranyhegy legtávolabbi részéről is nagyjából 10 perc alatt elérhető gyalogosan, ráadásul végig van járda is.

A bekerített, kivilágított parkolót érvényes helyi, avagy aranyhegyi lakcímkártyával kedvezményes éves díjjal is igénybe lehet venni, melynek összege 5000Ft+áfa/év, a második autónál pedig 10.000Ft+áfa/év. A kedvezményes parkolási lehetőséget csak a következő utcákban lakó magánszemélyek vehetik igénybe: Rákosi út páratlan oldal (25-61/a), páros oldal (30-50), Nemeskúti út páratlan oldal (7-9d), páros oldal (2-4), Póda Endre utca, Tárczy-Hornoch Antal utca, Vendel Miklós utca, Faller Jenő utca 24-ig, Verő József utca, Handler Nándor utca, Mende Gusztáv utca, Ív utca, Aranyhegy utca. Más is parkolhat itt természetesen, de ott már valamivel borsosabb az éves díj, 29.400Ft+áfa/év.

Többször is jártam a környéken, napközben és este illetve éjjel is megnéztem, mennyire kihasznált az új parkoló. Saját tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy gyakran 1%-os kihasználtsággal SEM működik a terület, a parkoló autók száma 2 és 9 között volt, bármikor ott jártam.

Egyébként sehol nem említik, hogy a Nemzeti Mobilfizetés keretein belül mobillal is meg lehetne vásárolni az aranyhegyi parkolóba a jegyet, ez az automatákon sem szerepel, valamint az nmzrt.hu-n sincs fent.

További részletek az aranyhegyi parkolóról a Sopron Holding oldalán

Nagyszerű murvás parkoló lett a parkolóház helyén

A korszakos fejlődés nem áll meg, hétfőn birtokba vehették a gépjárművezetők a még fel nem épült parkolóház helyén létesült ideiglenes, murvás parkolóhelyet. Dr. Fodor Tamás polgármester elmondása szerint “jelképes” összegért lehet itt parkolni, mondjuk nem tudom, hogy a 315Ft, azaz 1€ per óra tényleg jelképes összegnek számít-e egy murvás parkolónál, de mindegy is. Ajánlom a figyelembe egyébként a gyönyörű, parkolási rendet demonstráló táblát is. Az ideiglenes parkoló csak pár hónapig fog működni, utána ugyanis kezdődnek a parkolóház építési munkálatai, most már tényleg.

Ideiglenes parkoló lesz a parkolóház helyén

Akár tetszik, akár nem: ennyi autó nem fér el Sopronban

Sopron szűk történelmi utcái megteltek. Csak nem emberekkel, nem kutyákkal és nem is facsemetékkel. Az egész város csurig van autókkal, ha lehetne, egymás fölötti parkolóhelyeket is igényelnének sokan (és ezt meg is kapják majd, a parkolóházzal). Egy biztos: ez így nem mehet tovább.Főként a távol-keleten úgy szokták mérni egy-egy ország fejlettségét, hogy hány autó jut x főre. Na de vajon ez tényleg fejlettség? Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Fejlettségnek nevezhetjük, ha az embereknek alapból van annyi pénze, hogy megvásárolhassanak egy személygépjárművet. Ugyanakkor elmaradottság, ha a gondolkodásmódot nézzük, mármint azt, hogy mindenhova autóval járjunk.

Nemrég jött ki a statisztika, mely szerint Ausztriában, illetve azon belül Burgenlanban is egyre több gépjármű koptatja az utakat. Az Őrvidéken ráadásul ez hatványozottan igaz, 1000 főre 668 személygépjármű jut a tartományban, tavaly pedig összesen 284.171 gépjármű futott forgalmi engedéllyel a térségben. Győr-Moson-Sopron megyéből 2017-es adatokat sikerült szerezni. Eszerint 180.768 személygépjármű volt Győr-Moson-Sopron megyében forgalomban, a Nyugat-Dunántúlon összesen ez a szám 388.655 darab volt. És ez csak személygépjármű, ehhez jönnek még a motorkerékpárok, az autóbuszok, a tehergépjárművek, és a többi… Így összesen Győr-Moson-Sopron megyében 219.512 gépjármű plusz vontató volt forgalomban 2017-ben.

Jó lenne, ha nem járna mindenki mindenhova autóval Sopronban, márpedig ez történik, és most itt nem csak az ingázókról van szó, hanem azokról is, akik a szomszéd kisboltba sem képesek elgyalogolni, illetve azokról, akik gyereküket az X5-ös BMW-vel egészen az iskola bejáratáig viszik, mert a csemete már képtelen 500 métert is gyalogolni. Persze lehet itt közbiztonsággal, meg közlekedésbiztonsággal példálózni, de ha többen járnának gyalog per busszal iskolába, kevesebb autó is lenne az utakon, jobban figyelnének egymásra az emberek, ráadásul kisebb esély is lenne arra, hogy elüt valaki.

Szokták kritizálni az önkormányzatot, hogy parkolókat vettek el például a Várkerületen, vagy a Széchenyi téren. Ez, amellett hogy jótékony hatással van a látképre, pszichológia is: >elméletileg< ha kevesebb a parkolóhely, kevésbé is van ingere arra a gépjárművezetőnek, hogy behajtson az adott területre, és megpróbáljon parkolóhelyet vadászni. Ez pont olyan, mint hogy ha mondjuk kétszer kétsávos útból kétszer egysávos utat csinálunk, ott lecsökken a forgalom is, hiszen az emberek közül sokan inkább más utakat keresnek. Milyen kár, hogy Sopronban ez sem úgy működik, ahogy működnie kéne.

Csúcsidőben a Várkerületen is végig áll a sor, nem  beszélve a Híd utcáról, a Csengery utcáról, a Lackner Kristóf utcáról, és így tovább…

EL KELL DÖNTENÜNK, HOGY MAGUNKNAK ÉPÍTJÜK A VÁROST, VAGY AZ AUTÓINKNAK. 

 

Ideiglenes parkoló lesz a parkolóház helyén

Nyugalom, lesz parkolóház. Csak még pár hónapot várni kell, ugyanis épp zajlik a parkolóház kivitelézésre vonatkozó közbeszerzési eljárás indítása. A közbeszerzés lebonyolítása pár hónapot vesz igénybe, az eredményhirdetés után kezdődhetnek meg az épület konkrét munkálatai. A régészeti eljárás, melynek összköltsége mintegy 100 millió forint volt, már befejeződött, ennek során egyébként civil és katonai sírokat találtak, az áldozatokat a Szent Mihály temetőbe, valamint a központi budaörsi katonai temetőbe szállították. Emellett találtak a helyszínen a római korból származó falmaradványokat is, a kormányhivatal határozata pedig előírta ezek megőrzését. Ezért újra kellett tervezni a leendő parkolóházat. Az áttervezés során az engedélyezési és kiviteli tervek véglegesítéséhez további vizsgálatok is szükségessé váltak, ezért az önkormányzat elkészíttette a parkolóház földrengésre való méretezését is, az alkalmazott technológiákkal kapcsolatban (ez követelmény az Európai Unióban).

Tehát akkor kivonatolva a részletek:

  • 2016 év vége: elkészültek az építési engedélyezési tervek
  • 2017 első felétől 2018 második feléig: régészeti feltárás, melynek során civil és katonai sírokat, illetve római falakat találtak
  • a római kori falakat meg kell őrizni, ezért át kellett tervezni a parkolóházat
  • 2018 év vége: elkészültek a módosított tervek, jogerős engedélye van a parkolóháznak
  • 2019 eleje: jelenleg pedig folyamatban van a közbeszerzési eljárás indítása
  • ki tudja mikor: elkezdik építeni a parkolóházat
  • ki tudja mikornál később: elkészül a parkolóház

A gödröt a mintegy 3000 m³ földdel gondosan visszatemették, amíg pedig nem kezdődnek meg a parkolóház konkrét építési munkálatai, murvás, ideiglenes fizető parkolót alakítanak ki a területen. Ez várhatóan néhány hónapig fog működni, de a környék parkolási gondjait addig is csillapítani lehet vele.