Vujity Tvrtko a TV2 után a Duna TV-n is felűnik a képernyőn, de nem lett a közmédia szekértolója. Saját pénzből forgatott le egy filmet Trianonról, az MTVA vette meg. Interjú.
Archives: nem-lett
Leleplezték a nyugdíjasokat átverő bűnbandát
Több tízmillióra húzták le áldozataikat, akik hiába fizettek, a nyaralásból nem lett semmi.
Miért keresnek most ennyi orvost Sopronban?
A Soproni Gyógyközpont pályázatot írt ki számos orvosi állás betöltésére, azért, mert lejárnak a korábbi kinevezések. A szakemberhiány nem lett nagyobb.
M85: terveket is mutatott a Környezetvédelmi Főfelügyelőség
Ma délelőtt fél 12-kor tartotta az M85-ös út Pereszteg-Sopron-országhatár szakaszának környezetvédelmi engedélyezési eljárásával kapcsolatos közmeghallgatását az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség a soproni Megyeházán. Az esemény a Főfelügyelőség honlapján kívűl tudomásunk szerint nem lett más médiafelületen hirdetve, mindössze a múlt …
tovább:
M85: terveket is mutatott a Környezetvédelmi Főfelügyelőség
Kémtörténet után: Kínából jelentkezett a soproni Türk Levente
Szerencsésen elérte úti célját és már Kínából számolt be terveiről a 23 éves soproni Türk Levente. A fiatalember úgy fogalmazott, az iráni ˝kémtörténet˝ szerencsére befejeződött, nem lett utócsengése.
tovább:
Kémtörténet után: Kínából jelentkezett a soproni Türk Levente