Nem lehet többé szabályosan kerékpározni a Várkerületen

Bár a Várkerület fennmaradó részének teljes felújítása továbbra is várat magára, apró lépésekben haladunk a cél felé. Az új Hűségpark is ennek egy alkotóeleme lett, melyet 250 millió forintos állami támogatással valósítottak meg.

Közlekedéstechnikailag előnye is van: eltűntek a Tűztorony utcában parkoló autók. Hátránya pedig az, hogy mostantól kerékpárral nem lehet erre közlekedni,. A most felújított szakasz szélén ugyanis normális, magas szegélyt fektettek le, amire csak felugratva, vagy róla leugratva lehet közlekedni. Ez pedig minden bizonnyal nem ideális állapot, a cél az lehetett, hogy erre ne kerékpározzon senki. Vagy csak simán nem is gondoltak a kerékpárosokra, hiszen ahogy korábban is írtam, a kerékpárosok Sopronban nem számítanak tényezőnek.

Így tulajdonképpen megszűnt a szabályos kerékpározás lehetősége a Várkerületen, legalábbis az Ógabona tér felől biztosan. A TasteVino-val szemben, a nagy parkoló sarkán ugyanis egy kerékpárral behajtani tilos fogadja azokat, akik simán a Várkerületen mennének tovább. A másik irányból szerencsére ilyen probléma nincs, bár a kerékpáros útvonalat jelző táblák továbbra is arra a szakaszra vezetnének rá, ahol most a Hűségpark megvalósult, és a kerékpározást ellehetetlenítették.

Apropó bringatilos: idejétmúlt megoldásról van szó, még akkor került ki több ilyen tábla is a tágabban vett belvárosba, amikor kialakították bő 10 éve a(z egyébként már akkor sem túl ideális) kerékpáros infrastruktúrát. Azóta persze sok minden változott, a Várkerület nagy részét felújították, de a táblák maradtak. Emiatt szabályosan kerékpározni az Ógabona tér – Petőfi tér irányában sem lehet, csak a Színház utcán keresztül, ami még szerintem is balesetveszélyes.

Az utóbbi időben egyébként több közlekedéstechnikai fejlesztés is megvalósult Sopronban, melyeknél kivétel nélkül mindenhol megfeledkeztek a kerékpárosokról. Több korábbi beruházás pedig egyszerűen már nem ésszerű, vagy hiányossá vált. Erről majd egy későbbi cikkben fogok írni. Aki pedig továbbra is szeretne a Várkerületen kerékpározni, igazából nem ütközik feloldhatatlan akadályba: szabálytalanul továbbra is végig lehet menni. Csak nem érdemes.

The post Nem lehet többé szabályosan kerékpározni a Várkerületen appeared first on Ikvahír.

Bringával kétirányú a Várkerület!

Ahogy arról korábban már tudni lehetett, útépítési munkák miatt ismét egyirányú lett a Várkerület, méghozzá az Ötvös utca és az Ógabona tér között. A munkálatok, melynek során a kiemelt gyalogátkelőhelyek burkolatát cserélik, az önkormányzat tájékoztatása szerint nagyjából egy hónapot vesznek igénybe. Ez idő alatt a forgalom félpályán folyamatosan biztosított lesz.

Amiről viszont nem esett szó egyetlen soproni médiumban sem, hogy mi van a kerékpárosokkal. Nos, kijelenthetjük, hogy őket ez gyakorlatilag nem érinti: a Várkerület gépjárműforgalom számára fenntartott részével párhuzamosan futó kerékpárutat ugyanis nem érinti a korlátozás. Talán ez egy újabb indok, hogy az ember bringára üljön az autó helyett.

The post Bringával kétirányú a Várkerület! appeared first on Ikvahír.

Mi a baj a Várkerülettel?

Most, hogy terítéken van a Várkerület felújításának II. üteme, beszéljünk egy kicsit arról mi a jó, és mi a rossz a felújított részen. Vajon megéri ugyan ilyen formában korszerűsíteni a Kisvárkerületet, valamint az Ötvös utca/Hátsókapu és a Széchenyi tér közti szakaszt is?

Emlékszünk még? Az Ikvahír végig követte a Várkerület felújítását. A Várkerület értékmegőrző megújítása – I. ütem projekt 2014-ben kezdődött, 2015 végén pedig már be is fejeződött. Nem szeretném most tételesen felsorolni, milyen fejlesztések valósultak meg, erre sokkal alkalmasabb az átadóról készült cikkünk.  Pár dolgot azért kiemelnék, például hogy nagyjából egy szintbe hozták a Várkerület mindkét oldalát, klinkertéglás díszburkolattal fedték le a talajt, új közvilágítást, kukákat, ülőalkalmatosságokat helyeztek ki, rengeteg új fát ültettek, lett egy új nyilvános WC, megváltoztatták a parkolási rendet, valamint kialakítottak egy kerékpárutat is.

Klasszikus és modern formák ötvözete a mai Várkerület

Ez utóbbi 3 dolog az, amivel kapcsolatban a legtöbb kritika érte a tervezőket és a városvezetést. A toalett ugyanis sokaknak továbbra sem a szíve csücske, pedig az 1969-re elkészült OTP-ház sem illeszkedik épp az évszázados hagyományokkal rendelkező míves épületek közé. A WC épületében ráadásul 3 üzlethelyiséget is kialakítottak, amiből mindössze 1-et használnak jelenleg is, a Tourinform működik ott. A másik kettő üres, de legalább a WC-k (most már) relatíve elfogadható állapotban vannak, a száz forintos vagy 50 eurócentes használati díjába pedig minden bizonnyal nem fog belerokkanni a családi kassza.

A sok kritikát kiváltott WC épület

A parkolási gondok általánossá váltak Sopronban, ez alól nem kivétel a Várkerület sem. Bár a felújítás során jelentősen nem csökkent a parkolóhelyek száma, úgy érezhetjük, nem mindenhol a terhelésnek megfelelően alakították ki azokat. Bár a Várkerület felújításának egyik elsődleges célja az volt, hogy a gépjárműforgalmat csökkentsék, sajnos ez nagyon úgy tűnik, nem egészen jött össze. Kerülőút ugyanis kevés van, azok is telítettek, így viszont csúcsidőben a Várkerületen a Lackner Kristóf utcától akár az Árpád utcáig is álldogál a sor.

Azt hiszem, nem kell magyarázat a képhez. Fotó: Ikvahír archívum

De visszatérve a parkoláshoz, nem csak a parkolóhelyekkel van a probléma, hanem azzal is, hogy gyakorlatilag sehol nem alakítottak ki rakodóterületet. Márpedig a boltokat valahogy fel kell tölteni áruval, és főleg egy húsbolt vagy pékség esetén nem kis Fiat Seicentoval szállítják az árut, hanem nagyobb furgonnal, kisteherautóval. Azok pedig gyakran az út szélén, rosszabb esetben a kerékpárúton keresztben parkolnak le és kezdik meg az áru lepakolását. Garantált idegesség mindenkinek. A páros oldalon egyébként megmaradt, sőt, meghosszabbodott a szervizút, ez az egyedüli rész, ahol normálisan lehet rakodni is a boltoknak. A parkolási problémákhoz hozzájárul még az is, hogy a kapubejárókat sok helyen nem egyértelműen jelölték, vagy inkább az évek során már meg is szűnt létezni a jelölés. Ez azt eredményezi, hogy több házból csak a kerékpárúton haladva lehet kijutni az úttestre. Nagyon jók a kerékpártámaszok, amiket kihelyeztek, csak az évek során azokból is eltűnt jó néhány, helyüket vadparkolók vették át.

Egy kerékpártámasz már hiányzik, a másik épp eltűnni készül

Apropó kerékpárút: nem értem, ha tényleg a gépjárműforgalom csökkentése volt a cél, miért kellett külön szeparált kerékpárutat létrehozni a Várkerület egyik oldalán. Ráadásul ez a kerékpárút egy szintben van a járdával is, ezért sokan azon gyalogolnak, ha pedig lecsengetik őket, még ők vannak felháborodva. Az, hogy az Ikvahíd kereszteződésénél pedig a kerékpárút zebrában végződik, még rá is tesz egy lapáttal a dologra. Persze ha a Posta előtt a postakocsi a kerékpárút közepén parkol, akkor se kerékpározni, se gyalogolni nem lehet, márpedig ez elég gyakran előfordul. Mind a gyalogosoknak, mind a kerékpárosoknak okozhatnak bosszúságokat a vendéglátóhelyek teraszai. Több ilyen terasz ugyanis vagy teljesen elfoglalja a gyalogos részt, vagy pont akkorára szűkíti le, hogy átlag ember már inkább megkerüli, természetesen a kerékpárúton keresztül.

Terasz a gyalogos oldal közepén.

A Várkerület felújításával több buszjáratot is eltereltek az Ógabona tér felé, összesen 5db járat maradt itt: 1, 2, 10, 10Y, 20. Az eredeti elképzelések szerint ezek relatíve ütemesen, 10 percenként követték volna egymást. Mára ez már másként néz ki: általában 2 busz “vonatozik” egymás mögött, a Mária-szobornál, valamint az Árpád utcánál pedig fedett buszváró sincs. Pedig az új Publimontos szürke esőbeállók tökéletesen beleillettek volna a Várkerület antik-modern kompozíciójába.

Vonatozó buszok. Fotó: Ikvahír archívum

A Mária-szobor előtt a felújítással létrejött egy nagy díszköves tér, mely rendezvénytérként szolgál. Rendezvényből viszont túl sok nincs, így az év 365 napjából mondjuk 300 napon üres a terület, csak az eldobált cigarettacsikkek törik meg a szürke kövezet egyhangúságát. Apropó szürke kövezet, sokan azt is kritizálják, hogy csapadékos idő esetén csúszós, nyáron pedig nagyon forró a burkolat. Nem mintha az aszfalt nem lenne egyébként forró, de szerintem sokkal nagyobb probléma inkább, hogy a kerékpárutat is díszkővel rakták ki.

A Mária-oszlop előtti üres tér, amikor épp nincs rendezvény

Összegzésnek, vagy inkább konklúziónak mit is lehetne írni. Kétség nem fér hozzá, nagyon ráfért mind a Belvárosra, mind a Várkerületre a komplett felújítás. A belvárosi üzletek, vendéglátóhelyek többségének bejött az új, gyalogosközpontú koncepció, viszont a még fel nem újított részeken nem kellene ugyan azokat a hibákat elkövetni, mint ott, ahol már megvalósult a rekonstrukció.

The post Mi a baj a Várkerülettel? appeared first on Ikvahír.

Esett a hó!!444!!! (nem)

Jaj dehogy is, hát ahhoz azért már tényleg durva klímaváltozásnak kellene lennie, hogy ez bekövetkezzen. Mindenesetre talán tavaly, vagy tavalyelőtt azért előfordult, hogy áprilisban havat kellett lapátolni, miközben a fák már zöldek voltak. Amiről ez a cikk szól, azt viszont inkább söpörni kell. A nyárfa magvainak szállítóvattáiról van szó, ami mostanában száll mindenfelé, és akár teljes kerékpárutakat is beterít. Így történt ez Fertőhomokon is, ahogy fotóinkon látszik… Egyébként állítólag allergiás tüneteket nem okoz, de azért elég kellemetlen, amikor beleszáll az ember szemébe, vagy orrába.

 

Egyirányú bringagyalog lakóövezetben? Sopronban ez is lehetséges! Végigjártuk a Lövérek új kerékpárútjait

Valamiért ha kerékpáros infrastruktúrát avatnak Sopronban, mindig úgy érezheti az ember, hogy nem a legjobb megoldást választották a tervezők. A leghűségesebb városban az elmúlt évben két helyen is „fejlesztettek”, az egyik ilyen hely a Lövérek (Lővérek, Lőverek, ahogy tetszik). A projekt a Modern Városok Programban, azon belül is a Lövérek Program keretén belül valósulhatott meg, a beruházás teljes költsége pedig 276 millió forint volt. Lássuk, mit sikerült összehozni.

Mivel a sajtóbeszámolók többsége az Ady Endre útról indítja a több, mint 6km hosszú új infrastruktúra bemutatását, kezdjük mi is innen. Talán pont itt lett a legszürreálisabb az egész, ugyanis a Deákkúti úton, vagyis egy lakó- pihenőövezetben sikerült egy egyirányú (!!!) gyalogkerékpárutat létrehozni, de azért egy járdában végződő kétirányú kerékpárutacska is van még itt, az út baloldalán. Hogy oda hogy jutunk fel az Ady Endre útról, meg hogy onnan hogy jutunk le az Ady Endre útra, az rejtély. Pár métert haladva az úton keresztbe van egy kerékpáros átvezetés is, ami a bringautat a túloldali egyirányú gyalogkerékpárúttal köti össze.

IkvaHír: DSC 1970 (Egyedi) - indafoto.hu

Vannak bajok…

Nos, ezt az átvezetést sikerült egyik oldalon sem hozzákötni az aszfalthoz, de nyugalom, már ez a hiba is orvoslás alatt van (2 hónapja körülbelül). Egészen a Panoráma útig az út baloldalán nyitott kerékpársávon lehet lesuhanni a Deákkúti útról, az út jobboldalán pedig egyirányú gyalogkerékpárúton lehet felkínlódni a dombon. A gyalogkerékpárutat ráadásul itt egy olyan helyen vezették, ahol szűk egy évvel ezelőtt még csodás virágmező, bokrok, zöld terület volt, tehát érthető, hogy a lakók is zúgolódtak az építkezés miatt.

IkvaHír: DSC 1988 (Egyedi) - indafoto.hu

Itt korábban egy színpompás virágágyás volt. Megérte ledózerolni?

IkvaHír: DSC 1995 (Egyedi) - indafoto.hu

Harminccal a huszas zónában

A Panoráma út keresztezése után jön egy, épp felújítás alatt álló rövid szakasz, ahol kerékpáros nyomokat festettek az útra, itt ugyanis más nem fért el. Vannak itt egyébként menő újfajta kerékpáros pihenők is paddal, kúl kerékpártámaszokkal, egyrakáson 3db is, ad-hoc jelleggel. Hogy miért pont itt, és ki fogja ide lezárva itt hagyni a kerékpárját, azt senki nem tudja. A szűk szakasz után jön az újabb feketeleves, balra FEL! Hogy hova? Hát az erdőbe, itt ugyanis az erdőben vezették az először gyalogkerékpárútként, majd kerékpárútként kitáblázott szakaszt, ami jóval a Deákkúti út szintje felett halad.

IkvaHír: DSC 2000 (Egyedi) - indafoto.hu

Az aszfalt hiányának, a makadám útburkolatnak köszönhetően senkinek nem ajánlott ez a rész mountisokon kívül. Nyilván azért választották ezt a megoldást, mert erdőben mégsem tolhattak aszfaltot a fák közé, persze talán az jobb megoldás lett volna, ha ez a kerékpárút itt létre sem jön, és ezt az ösvényt meghagyjuk a jelölt turistaút túárzóinak, a kerékpárosok pedig kényelmesen tekernek lent, a kevésbé meredek Deákkúti úton, ahol ugyebár 20km/h a megengedett maximális sebesség.

IkvaHír: DSC 2014 (Egyedi) - indafoto.hu

Túlélve a szenvedéseket, egy kerékpáros átvezetésen juthatunk át a Lövér körúton, egyenesen a régi buszmegálló fedett buszvárójához, ahonnan kerékpárút indul. Kiváló minőségű, megfelelő szélességű, csak minek? A város egyik legszélesebb útja a Lövér körút, simán lehetett volna a szélén kerékpársáv, és mennyivel olcsóbb is lett volna. Felvetettem ezt egyébként régebben, és azt a választ kaptam, hogy nem lehetséges, mert akkor 30-ra kéne lassítani az út forgalmát a zajló tömegközlekedés miatt, szélesíteni meg nem lehetne, mert akkor odébb kellene tenni a közvilágítási lámpákat, és az már nem fér bele a KÉTSZÁZHETVENHATMILLIÓ forintba.

IkvaHír: DSC 2020 (Egyedi) - indafoto.hu

Hát ez van, a kerékpárút elkészült, el kell viselni a domboldalról a kerékpárútra mosódó hordalékot, az értetlen gyalogosokat, akik nem fogják fel, hogy a másik oldalon van a járda. Ezen persze az sem segít, hogy a Lövér körúttal párhuzamosan úgy halad az infrastruktúra, hogy oda-vissza váltogat kerékpárút és gyalogkerékpárút között. Előbbin ugye 30 km/h a megengedett maximum sebesség, és tilos gyalogolni, utóbbin pedig 20 km/h, és itt gyalogolni is lehet.

IkvaHír: DSC 2026 (Egyedi) - indafoto.hu

A túloldalra? Nem, nem, soha!

Végighaladva szembetűnő egy következő probléma: a Lövér körúttal párhuzamosan futó kerékpárút/gyalogkerékpárút egész egyszerűen nem kapcsolódik több, az úttest túloldalán kezdődő utcához. Így egy kisebb sártengeren, illetve egy nagyobb szegélyen kell átküzdeniük magukat azoknak, akik esetleg a Becht Rezső utca, a Kertekalja, a Városligeti út vagy a Domb utca felé szeretnének letérni a kerékpárútról, vagy onnan hajtanának fel a kerékpárútra. A Károlymagaslati út, a Várisi út, a Vas Gereben utca és a Lajta köz csak azért kivétel, mert ott a gyalogkerékpárút felőli oldalon is folytatódik utca, vagy épp ott van egy kapubejáró, de természetesen ezutóbbi esetben bringagyalog kezdőtáblára nem kell számítani.

IkvaHír: DSC 2029 (Egyedi) - indafoto.hu

A Diána Panzió autóbusz-megállónál ráadásul a kerékpárutat egész egyszerűen áthúzták a buszmegállón, a szaggatott vonallal együtt, ami közvetlenül a fedett buszváró előtt halad el, nyilván beláthatatlan kanyar után, ráadásul pont ezzel szemben indul a Városligeti út, szóval ez egy kiemelten problémás helyszín.

IkvaHír: DSC 2041 (Egyedi) - indafoto.hu

Balra át, egy-kettő

Apropó keresztezőédsek, az feltűnt, mit műveltek az Egeredi út Lövér körút felőli végén? A jelenlegi állás szerint: „bringáról leszáll, zebrán áttol, bringára felszáll” a megoldás, ráadásul szemmel láthatóan nagy kerülővel, ugyanis nem sikerült kerékpáros átvezetést felfesteni, pont egy ilyen fontos csomópontban. Bár igazából mindegy is, hiszen például a Keresztúri útnál egy kezdő és egy vége tábla is hiányzik. Amúgy ezen utca, és a Lövér Kemping bejárati útja között osztatlan gyalogkerékpárút van, a végén pedig egyszerűen kicsapathatjuk az útra, nincs elsőbbségadás tábla, nincs az autósoknak figyelmeztető tábla, nincs átvezetés, semmi. Beláthatatlan kanyar viszont van. Remek megoldást alkalmaztak a Sarudi utcánál is, ahol a gyalogkerékpárút másik ága véget ér, ha nem taknyolunk el a makadámúton, lejuthatunk a Lövér körútra, innentől lefelé ugyanis az úton szabad közlekedni, valamiért itt már mégiscsak biztonságos az úttesten közlekedni.

IkvaHír: DSC 2036 (Egyedi) - indafoto.hu

Logikus lenne egyenest továbbmenni, de nem, leszállás, áttolás

A Sarudi utca és a Mikoviny utcák között, valamint azon végig, illetve a Bajcsy-Zsilinszky utcán is végig kerékpáros nyomok hívják fel a figyelmet a „fokozott kerékpáros jelenéltre”. Ezeket főként a Lövér körúton természetesen a parkoló autók közé festették, úgyhogy vagy lehet szlalomozni, vagy simán az úttest beljebbi részén kerekezni.

Az új „Lövér kerékpárút” az Egeredi úttól egészen a Mikoviny útig az Eurovelo 13-as nemzetközi kerékpárúttal is együtt halad, kár, hogy az Egeredi úti csomópont átépítésénél nem gondoltak arra, hogy az EV13 táblákat is helyre kellene rakni, illetve az SVSE Sporttelepnél is teljesen érhetetlen, miért a Mikoviny út felé vezették a kerékpárosokat, amikor az Eurovelo útvonala tovább halad lefelé a József Attila utcán. Aki a kerékpáros felfestéseket követi, ugyan újra rátalálhat az Eurovelo útvonalra a Frankenburg úti aluljáró környékén, viszont egy fontos pont így kimarad, ami nem más, mint a vasútállomás.

IkvaHír: DSC 1476 (Egyedi) - indafoto.hu

“Szétválás”

Összegzés? Nem is tudom… Tulajdonképpen kinek készült ez a fejlesztés? Hivatásforgalom legfeljebb szeleteit használja csak, hiszen ki akar az Ady Endre útról a Deákkúti úton és a Lövér körúton át a Béke útra jutni? A szakaszos használatot viszont akadályozzák olyan tényezők, mint például a keresztutcák bekötésének hiánya, vagy itt-ott az indokolatlan vonalvezetés… A turisztikai hasznosítást pedig csak részben érinti a beruházás, hiszen az Eurovelo 13 soproni szakaszának csak egy bizonyos részét érinti az új “Lövér kerékpárút”. A véleményem az, hogy annak a rengeteg pénznek, amit ebbe beleöltek, meg lett volna máshol is a helye a kerékpáros fejlesztések terén.

 IkvaHír: DSC 0577 (Egyedi) - indafoto.hu

Egy utolsó kínzó kérdést azért még feltennék: akkor most mégis lehet aszfaltozni, meg fákat kiirtani Natura 2000 környezetben?

MÉG TÖBB, SŐT, RENGETEG KÉP AZ ÉPÍTÉSRŐL GALÉRIÁNKBAN!