Gyalogos aluljárót, valamint még több P+R parkolót kap a vulkapordányi vasútállomás. A GYSEV osztrák székhelyén, Wulkaprodersdorfban november 26-án végezték el az első szimbolikus kapavágást, a munkálatok pedig hamarosan kezdődnek is. Az első kapavágáson részt vett Perényi János, a GYSEV igazgatóságának elnöke, Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója, Riba Katalin, a GYSEV vezérigazgató-helyettese, Ulrich Flamm, a klímavédelmi minisztérium infrastruktúra szakértője, Heinrich Dorner, közlekedésért felelős tartományi tanácsos, Fritz Zarits, Vulkapordány polgármestere, Frank Wiemer, Selegszántó polgármestere, valamint Rene Pint, Vulkapordány alpolgármestere. A mintegy 16,2 millió eurós fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi P+R parkoló fejlesztésén kívül létrehoznak még egyet, ahol a jelenlegi 230 mellett további 170 gépkocsi tárolására nyílik majd lehetőség. Meghosszabbítják a két vonatfogadó peront, és mindegyiket aluljáróval kötik majd össze a régi és az új parkolókkal.
Az elmúlt 2 évben délről észak felé haladva fokozatosanterjesztették ki, december 1-től pedig egész Burgenlandban bevezetésre kerül a BAST, azaz a Burgenländisches Anruf-Sammeltaxi szolgáltatás. Ennek az a lényege, hogy a fő közlekedési tengelyektől (fővonalaktól) távol eső, busz- vagy vonatjáratokkal kevésbé lefedett vidéki területeket is beköti a közösségi közlekedési hálózatba. A szolgáltatás mikrobusszal történik, legalább egy órával indulás előtt kell hívni a telebuszt, ami az utast elszállítja a körzetébe tartozó megállóhelyek valamelyikére, vagy egy közlekedési csomópontra. A szolgáltatás normál VOR díjszabással vehető igénybe, de jó rá a Klimaticket is.
Eddig Dél- és Közép-Burgenlandban, valamint a Nagymartoni járásban volt elérhető a szolgáltatás, mostantól viszont már a Kismartoni járásban, a Nezsideri járásban, valamint Kismarton és Ruszt városokban is rendelkezésre áll. A BAST azért is jó, mert sokkal több megállási pontja van, mint a sima buszoknak vagy vonatoknak, így A pontból B pontba sokkal szélesebb körben lehet eljutni. Annyi kitétel azért van, hogy ha egy adott irányba fél órán belül busz vagy vonat is jár, akkor közvetlenül arra telebusz nem közlekedik.
A közlekedés rendje szerint
Észak-Burgenlandban hétfőtől-vasárnapig 04:30-08:00 között a fő tömegközlekedési tengelyekhez és onnan vissza 08:00-19:00 között a helyi megállási pontok és megállók kiszolgálására 19:00-20:30 között a fő tömegközlekedési tengelyekhez és onnan vissza
Közép- és Dél-Burgenlandban hétfőtől-vasárnapig 03:30-08:00 között a fő tömegközlekedési tengelyekhez és onnan vissza 08:00-19:00 között a helyi megállási pontok és megállók kiszolgálására 19:00-20:30 között a fő tömegközlekedési tengelyekhez és onnan vissza
lehet igénybe venni a BAST telebusz-rendszerét.
A BAST érdekessége, hogy néhány helyen átlépi a tartományi határt, többek között az Alsó-Ausztriához tartozó Krumbachba is átmegy, valamint a Stájerországhoz tartozó Fölöstöm (Fürstenfeld) és Fehring is az érintett települések között van. Ezzel szemben a Nyugat-Dunántúlra sajnos sehol nem jön át, pedig abban biztosak lehetünk, hogy igény lenne rá. Milyen jó lenne, ha Sopronba, Fertőrákosra, Sopronkőhidára, Ágfalvára, Harkára, Kópházára, vagy akár Undra, Zsirára, Ólmodra, Kőszegre, esetleg Bozsokra is betérnének a mikrobuszok, ezzel is csökkentve azok számát, akik a tömegközlekedés hiányosságai miatt kénytelenek autóval közlekedni. Így egyelőre se a buszok, se a telebuszok nem lépik át az államhatárt. Mondjuk ehhez a másik fél hozzájárulása is szükséges lenne.
De ezt a fajta határtalanságot sajnos még nem értük el…
Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) mellett korábban 9 szélerőmű is üzemelt. Számuk mostanra 4-re csökkent, a teljesítményük ugyanakkor nagyobb lett. Ráadásul 2025 végére már hibridparkként működik, szélerőművek mellett naperőműveket is üzembe helyeznek.
A Burgenland Energie folyamatosan fejleszti erőműparkját. A cél az, hogy 2030-ra teljes energiafüggetlenséget érjenek el a tartományban, valamint növeljék az ellátásbiztonságot. Ezért több korábbi szélerőművüket is korszerűsítik, melynek köszönhetően a szélkerekek száma csökken, a megmaradókat viszont nagyobb teljesítményűre cserélik. Ráadásul több helyen hibridparkként üzemeltetik majd az erőműveket, a szélenergia mellett a napenergiát is hasznosítva.
A térség legnagyobb rockzenei fesztiválja 2025-ben is brutális fellépőlistával és még durvább headlinerekkel jelentkezik. Miklóshalmán (Nickelsdorf), a Pannonia Fields-en már biztosan ott lesz a Slipknot, Electric Callboy, a Korn, Iggy Pop, a Dream Theater, a Skillet, Alligatoah, a Rise Against, az Awolnation és például a Wanda zenekar is, most pedig újabb headlinert jelentettek be. Sok év után újra Burgenlandba érkezik a Linkin Park, akik a From Zero World Tour keretében érkeznek a Nova Rockra új énekesükkel, Emily Armstronggal.
A Nova Rockon egyébként idén mintegy 200.000 ember fordult meg, a négynapos fesztivált 2025-ben pedig június 11. és június 14. között rendezik meg, a jegyek egyre fogynak. További információk a fesztivál hivatalos weboldalán: www.novarock.at. Kedvcsinálónak pedig itt a 2024-es aftermovie.
Fotósunk még tavasszal készítette ezeket a fényképeket, két, egymással szomszédos településen és azok közvetlen környezetében. A perspektívát is megpróbálta nagyjából ugyanúgy belőni. Vajon melyik készült a Nyugat-Dunántúlon, és melyik Burgenlandban? Valószínűleg a kedves olvasó könnyen megfejtheti.
De felmerül a kérdés: miért ilyen egyszerűen megkülönböztethető a magyar és az osztrák rész, hogyha két, egymástól csak pár kilométerre lévő településről van szó? A tájegység és a domborzat is szinte teljesen ugyanolyan. Mi az, amiben egyértelműen nagy különbség van a képen látottak között? Egyáltalán melyik két településről lehet szó? Várjuk kommentben a véleményeket!