Jövőre, azaz 2020-ig elkészül az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna-Nyugat és Sopron, fertőrákosi csomópont közti szakasza. Az elmúlt napokban azonban egy nem sajtónyilvános lakossági tájékoztatón kiderült, a fertőrákosi csomóponttól az országhatárig tartó szakasz csak 4 évvel később, 2024-ig készülhet el, és még az is kérdéses, hogy az A3-as autópályát meghosszabbítják-e Vulkapordánytól idáig, ugyanis burgenlandi oldalon nincs még egyetértés az autópályakezelő ASFINAG, a tartomány és az érintett települések között. Ezzel együtt egyébként a soproni északnyugati elkerülő is várhatóan csak 2024-ben kerül átadásra. Addig marad a jelentős teherforgalom a felsőpulyai járáson át a B62-es úton, hiszen Kelénpatak felé súlykorlátozás van. A burgenlandi tartományi kormány azonban a közeljövőben az autópályákra akarja terelni a teherforgalmat, ami így csak kevés határátkelőre korlátozódna, ha pedig Sopron környékén sehol nem lesz a teherforgalomnak közlekedési lehetőség, az jelentős kerülőre kényszeríti majd a fuvarozókat.
Archives: aprító
Csapadék kéne a Fertő tó környékén
Bár a tél folyamán Nyugat-Ausztriában rengeteg csapadék hullott főleg hó formájában, térségünkben ez nem volt jellemző. Épp ezért a Fertő tó, illetve a környező kisebb tavak is vizet igényelnének, lehetőleg a következő hetekben. Sopron környékén egész februárban alig 10mm csapadék hullott, ami kevés. Különösen a Fertőzug szikes tavai (Zicksee, Lange Lacke…) azok, ahol jól jönne az eső, bár az elmúlt 60-70 év átlagához képest azért a vízállás még nem olyan vészes. Az előrejelzések szerint Sopronban kevés csapadékra vasárnap, illetve a jövő héten lehet számítani.
Közben Magyarországon országszerte, így Győr-Moson-Sopron megyében is tűzgyújtási tilalom lépett életbe. Ennek értelmében az erdőkben és fásításokban, valamint azok kétszáz méteres körzetében 2019. március 6-tól tilos tüzet gyújtani a kijelölt tűzrakó helyeken, az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon, a közút és vasút menti fásításokban. Továbbá tilos a parlag- és gazégetés is. Ausztriában csak Karintia bizonyos járásaiban rendeltek el egyelőre tűzgyújtási tilalmat.
Mi célt szolgálnak ezek a lépcsők?
A városlakóknak, az Ikva környékén közlekedőknek feltűnhetett, hogy több helyen is új, beton lépcsőket alakítottak ki. Ezek általában hidak mellett vezetnek be az Ikva árterébe. De vajon mi lehet a céljuk? Könnyebben lehessen a zsák szemeteket a patakmederbe vinni? Esetleg a vízügy tudja így egyszerűbben ellenőrizni a vízhozamot, vízminőséget? Netán az első opciómmal pont ellentétesen a meder tisztításához való lejutás lenne a lépcsők elsődleges célja, vagy talán egy meder-menti sétaúthoz biztosítják a megközelítést?
Magyarul tájékoztatott a bécsi S-Bahn
Az ÖBB egyik bécsi S-Bahn szerelvényén ma érdekes látványban lehetett része az utazóközönségnek. A Heute olvasói küldtek be fotókat a napilap szerkesztőségébe, melyeket természetesen közzé is tettek. Ezeken látszik, hogy az egyik motorvonat utastájékoztató kijelzőin magyar nyelvűek a feliratok, magyarul olvasható az is, hogy “Az ÖBB-Personenverkehr RT kellemes utazást kíván utasainak”. Persze sok bécsi magyarnak, illetve ingázónak kellemes meglepetés lehetett az utazás…
Útlezárás a Halász utcában
A Halász utcában a kivitelező kérésére útlezárás vált szükségessé a forgalomcsillapító küszöbök és gyalogátkelőhelyek kivitelezése során, amely a következőképpen valósul meg:
- 2019. február 18. – február 24. között a Petőfi Sándor Általános Iskola előtti – Hegy utca , Botond utca közötti – szakaszt zárják le. A forgalmat a Hegy utca illetve a Botond utca – Virág utca irányába terelik.
- 2019. február 24. – március 03. között a Végfordulat és a Botond utca közötti szakasz lesz lezárva. A forgalmat a Paur Iván utca, valamint a Botond utca – Virág utca irányába terelik.





