Megérkezett Sopronba a Zalaco

A Nyugat- (és Közép-)Dunántúl egyik legismertebb pékáru márkája jelent meg nemrég  Sopronban. A média idén év elején számolt be arról, hogy Győr-Moson-Sopron megye felé szeretne terjeszkedni a cég, mint kiderült, ez már áprilisban meg is történt, az egykori Lővér Sütő Kőszegi úti üzemi ugyanis ezen hónap óta működik a Zalaco égisze alatt. Emellett nemrég a “kenyérgyár” melletti kisbolt pedig a péküzem mintaboltja lett, minőségi termékekkel, a pékáruk mellett pedig például a Győrvár Tej termékeit is meg lehet itt találni.

tovább:
Megérkezett Sopronba a Zalaco

3 éves cukorbeteg kislány terápiás kutyáját mérgezték meg

A 3 éves Annalena cukorbeteg, ezért terápiás kutyát képeztek ki neki, ami képes jelezni túl alacsony, vagy túl magas vércukorszint esetén. A svájci fehér juhászkutya nagyon hozzánőtt a kislányhoz, szinte elválaszthatatlan társak lettek, kezelései során a kórházban is meglátogathatta gazdáját. Fiona (a kutya) terápiás kutyává való kiképzése 10.000€-s nagyságrendű összegbe került, melyre a család támogatást nem kapott, azt saját pénzből kellett fedezi. A képzés mintegy másfél évet vett igénybe. A 21 hónapos kutyát azonban sajnos nemrég szívtelenül, brutálisan megmérgezték, és elpusztult. Az eset idején a család nem volt otthon, a kutyát felsőpéterfai (Oberpetersdorf) otthonuk bekerített kertjében mérgezték meg, patkányméregbe forgatott húst dobtak be a telekre. Mikor hazaértek, látták, hogy a kutya többször hányt. Azonnal állatorvost hívtak, aki infúziót adott neki, és ultrahangos vizsgálatnak akarta alávetni, segíteni azonban már nem tudott rajta, mint kiderült, kimúlását belső vérzés okozta. „Remélem, a rendőrök elkapják ezt az embert” – nyilatkozta az édesanya az ÖSTERREICH című napilapnak. (kiemelt kép forrása: ÖSTERREICH)

tovább:
3 éves cukorbeteg kislány terápiás kutyáját mérgezték meg

Burger King nyílt Kismartonban

Megnyílt a Burger King Kismartonban (Eisenstadt). Ahogy arról már tavaly beszámoltunk , a Burger King Kismartonban, illetve Cinfalván (Siegendorf) is tervezett éttermet nyitni, egyelőre azonban csak a tartományi fővárosban nyílt, -Burgenlandban egyébként elsőként- éttermük. Azonban ennek a gyorsétteremnek a megnyitása sem volt zökkenőmentes, ugyanis a kismartoni városvezetésben kiéleződtek az ellentétek. A Bad Kissingen Platz 1800nm-es területén került felépítésre a gyorsétterem, melynek helyén a szomszédos fedett uszodának a parkolója, valamint egy kisebb park volt, szökőkúttal.Az önkormányzatban az FPÖ, az SPÖ és a Grünen képviselői is kritizálták a terület eladását, illetve az építkezést, még egy esetleges népszavazásról is szó esett, erre azonban nem került sor. A vendéglátóipari egység egyébként kezdésként 25 dolgozót foglalkoztat.

tovább:
Burger King nyílt Kismartonban

Tesco ist sprechen gut Deutschland!

Nemigazán akarok összefüggéseket keresni, hogy a magyar és a német szövegben tartalmát tekintve miben azonos… De ahol az egyikben a üzemel és a másikban kaputt -elnézést, kaput- szó szerepel, az odavonzza a figyelmet. Tisztelt vásárlóink! A mérleg súlyellenőrzés céljából üzemel. …

tovább:
Tesco ist sprechen gut Deutschland!

Amerikai katonavonat dübörgött át Sopronon!

Szerda délután három óra környékén érkezett Sopron Rendező-pályaudvarára egy amerikai katonai járműveket és felszereléseket szállító szerelvény. A Szentgotthárdnál az országba lépő, és Szombathelyen át érkező vonatot az Ikvahír stábjának a jelenleg személyforgalmat nem bonyolító Harka vasútállomáson sikerült megörökítenie.  A szerelvény  Olaszországból indult, így találhatóak meg rajta az olasz első- és másodosztályú hálókocsik is. A katonavonat Győr felé hagyta el Sopront, az amerikai hadsereg készletei a bakonyi hadgyakorlatra tarthattak. HEMTT M978 A4 tanker kocsi, mögötte a népszerű HMMWV, polgári nevén Hummer H1 Sivatagi álcafestésű Hummerek géppuskaállással és különböző ellátmányokat szállító konténerek Viszonylag korai szériás UNIMOG, brutális munkaeszközökkel ellátva Szellősen pakolt “PROPETRY OF US ARMY” Az amerikai hadsereg tulajdona

tovább:
Amerikai katonavonat dübörgött át Sopronon!