Határtalan természeti élmények

Ezen a hétvégén rendezik Burgenlandban illetve a Nyugat-Dunántúlon a Pannon Természeti Élménynapokat. Az Interreg Austria-Hungary PaNaNet+ program keretében megvalósuló határtalan rendezvénysorozat Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megyékben, valamint Burgenlandban is tartogat programokat mindazoknak, akiket érdekel a természet. Nyugat-Pannónia térsége a Keleti-Alpok nyúlványaitól a magyar síkvidékig lenyűgöző természeti élményeket kínál három nemzeti parkban (Neusiedler See – Seewinkel / Fertő-Hanság, Balaton-felvidék, Őrség), tíz natúrparkban és számos tájvédelmi körzetben. Annyi program van, hogy azt itt egyenként leírni szinte képtelenség, de elöljáróban annyit, hogy lesz lehetőség bagolynézésre, a Denevérek Éjszakája elnevezésű programra is ehétvégén kerül sor, lesz csillagtúra, kerékpártúra, meg lehet tekinteni szénégetőket, a hódok nyomába eredhetünk, és még számtalan érdekes, természetközeli programot kereshetünk fel. RÉSZLETES PROGRAM ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: www.termeszetielmenynapok.com

tovább:
Határtalan természeti élmények

Páneurópai Piknik & Augusztus 20. Programok

Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol az Augusztus 20-ai ünnepségeket további programokkal is meg lehet tolni. Sopron ilyen hely, hiszen Augusztus 19-én történt a határáttörés, és ennek tiszteletére is mindenféle program lesz idén is Sopronban, és a környéken Augusztus 19. és 21. között.

tovább:
Páneurópai Piknik & Augusztus 20. Programok

Megérkezett Sopronba a Zalaco

A Nyugat- (és Közép-)Dunántúl egyik legismertebb pékáru márkája jelent meg nemrég  Sopronban. A média idén év elején számolt be arról, hogy Győr-Moson-Sopron megye felé szeretne terjeszkedni a cég, mint kiderült, ez már áprilisban meg is történt, az egykori Lővér Sütő Kőszegi úti üzemi ugyanis ezen hónap óta működik a Zalaco égisze alatt. Emellett nemrég a “kenyérgyár” melletti kisbolt pedig a péküzem mintaboltja lett, minőségi termékekkel, a pékáruk mellett pedig például a Győrvár Tej termékeit is meg lehet itt találni.

tovább:
Megérkezett Sopronba a Zalaco

Robotok és jövő – Tematikus nap

Esemény neve : Robotok és jövő – Tematikus nap Időpont : 2014.02.08 10:00 – 2014.02.08 18:00 Helyszín : Liszt-központ – Sopron, Liszt F. u. 1. Elérhetőség : www.prokultura.hu Tematikus nap a robotok szerelmeseinek! A Volt Fesztivál robotarzenálja, filmvetítés a nemzetközi Moonbots versenyen díjnyertes robot építéséről és más lego-robotokról. 15.00-17.00: Lego Mindstorms Robot építés és programozás kezdőknek csapatmunkában a Széchenyi Gimnázium Robotika szakkörének irányításával. Hozd be az általad készített robotodat, kiállítjuk! Robotépítés hulladékokból. Rajzpályázat: Milyen robottal könnyítenéd meg az életet a jövőben? Együttműködő partner a Széchenyi Gimnázium A Robot Nap mellett pedig meg lehet nézni az UTAZÓ PLANETÁRIUMOT is! Február 7., péntek, 9.00-18.00, Február 8., szombat 10.00-18.00 Várjuk egyéni érdeklődők, de óvodai, iskolai csoportok jelentkezését is! Korosztályonként külön összeállított tematikus műsorok 45 percben, 10 turnusban. Információ: Martos Virág – 99/517-514 mv@prokultura.hu Robot nap jegy: 700 Ft/alkalom Planetárium és Robot-nap jegy együttes ára: 1.200 Ft

tovább:
Robotok és jövő – Tematikus nap