Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de úgy érzem, mintha mostanában kicsit elszaporodtak volna a gyorshajtók a városban. Mindeközben egyre több helyen vezetnek be sebességkorlátozást, sokakat azonban ez persze nem zavar, még csak le sem veszik a gázról a lábukat. Tanácsos viszont a Híd utca egy szakaszán ezt mégis megtenni, ugyanis a néhány hónapja a Rákosi út és a körzős körforgalom közötti szakaszra mindkét irányból 30-as tábla került ki. Tudom, hogy a többségnek ez nem újdonság, valakik azonban vezethetnek annyira “rutinból”, hogy fel se tűnjön. A Waze mindenesetre már ismeri a témát, és figyelmeztet is.
Archives: híd utca
Jó reggelt! Májusfát állítottak a Híd utcában
Jó reggelt! Ez a felirata annak a Májusfának, amit a Híd utcában állítottak ismeretlenek Sopronban. Nagy hagyománya van térségünkben is a Májusfának, érdekes módon azonban itt a városban nem túl gyakran találkozni vele. Voltak azért próbálkozások, például tavaly a Ravazd utcai lakótelepen is volt egy kisebb Májusfa, de ez a mostani tényleg látványos. Én egyébként egészen tavalyig abban a hitben voltam, hogy mindenhol fenyőfából állítják a természet újjászületésének szimbólumát, de felvilágosítottak, hogy nyírfából is készülnek.
KÉP: Mindenki kérdezgette, milyen lesz, hát ilyen…
Augusztus 23-áig lesz lezárva a körforgalom Sopronban, a Híd utca és a Balfi utca kereszteződésében. Azóta sokan nem jártak erre, ezért felmerült bennük a kérdés: milyen lesz az új körforgalom? Hát ilyen…
Változások a soproni buszközlekedésben
Megszűnik az Aranyhegyi lakópark! Na persze nem a lakópark maga, hanem a buszmegállója. És ez sem teljesen igaz, csak átnevezik azt. Ez is egyike azon változásoknak, amiket az ÉNYKK Zrt., illetve Sopron önkormányzata a holnapi naptól, azaz július 9-étől vezet be Sopronban. A legtöbb változás az Aranyhegy egyirányúsításával, illetve a Rákosi út közelgő lezárásával függ össze, azonban vannak itt más változások is, lássuk csak. Az 5 és 5A jelzésű járatok a Jereván lakótelep felé a „Csengery utca 89.” megállóhelyen is megállnak . A 7, 7A, 7B, 27, 27B autóbuszvonalak számára új végállomás kerül kijelölésre a Csengery utcában, a Király Jenő utcai kereszteződés után. Az új végállomás elnevezése: „Csengery utca, Király Jenő utca” . Fenti időponttól kezdődően a 7, 7A, 7B, 27, 27B jelzésű autóbuszok a Jereván lakótelep felől ide érkeznek, és a menetrendben szereplő indulási időpontban innen indulnak vissza a Jereván lakótelep felé. A GYSEV pályaudvar kapcsolatának megőrzése érdekében visszafelé megállnak a „Csengery utca, nyomda” megállóhelyen is , ott azonban nem várakoznak. A Csengery utcában közlekedő többi autóbuszvonal járatai az új „Csengery utca, Király Jenő utca” megállóhelyen nem állnak meg. Az „Aranyhegyi lakópark” megállóhely elnevezése pontosításra kerül , új elnevezése: „Rákosi út, Ív utca” . Az Aranyhegyi lakóparkban új megállóhely létesül a 27 és 27B vonalakon „Faller Jenő utca” elnevezéssel a Faller Jenő utcában, a Gold Apartmanház mellett. Az autóbuszok mindkét irányban a „Boldogasszonyi utca” és a „Rákosi út, Ív utca” megállóhelyek érintését követően állnak meg az új, „Faller Jenő utca” megállóhelyen. A 27 és 27B jelzésű autóbuszok állandó jellegű útvonala Aranyhegyen a következőre változik . Jereván lakótelep – 84-es főút és a Csengery utca – Híd utca felől egyaránt: Rákosi út – Ív utca – Tómalom utca – Boldogasszonyi utca (forduló) – Tómalom utca – Rákosi út – Ív utca – Faller Jenő utca – Verő József utca – 84-es főút. Az „Aranyhegyi ipari park” megállóhely déli (Agyag utca felőli) oldala megszűnik…
Baleset az Híd utcai új kereszteződésnél
Megnyitott