Elbúcsúztatták a Soproni fedett uszodát

Szombaton versenyekkel, bemutatókkal, az úszás köré épülő szórakoztató programokkal búcsúztatták el a régi soproni fedett uszodát, mely a 70-es évek óta biztosított sportolási és kikapcsolódási lehetőséget a városiak számára. Helyére egy modern komplexum épül, mely az eddigieknél színvonalasabb szolgáltatást nyújt majd, és a méretszabványoknak is megfelel. Ugyanakkor a beruházást sok kritika is éri, többek között azért, mert a kezdetben meghatározott árához képest nagyjából duplájára, mintegy 10,8 milliárd forintra drágult, ráadásul az építésben a West Hungária Bau Kft. is részt vesz, ennek a cégcsoportnak egy cége vette meg anno a miniszterelnök vejétől, Tiborcz Istvántól a közvilágítási botrányban elhíresült Elios felét birtokló társaságot…

Elindult az uszodaprogram!

A Modern Városok Program részeként megkezdődött a strandmedence átépítése, ami egy mérföldkő az új uszoda kialakításában. A régi, leromlott állapotú medence helyett új épül, az átalakítás további célja, hogy az új fedett uszoda építési ideje ideiglenes légtartásos sátorfedéssel ellátott uszodaként működjön.

tovább:
Elindult az uszodaprogram!

Csepreghy Nándor Sopronban: 60 milliárd a Modern városok fejlesztési programban

Közel 5 milliárd forintot már átadott Sopronnak a magyar kormányzat abból a mintegy 60 milliárdból, amelyet a város fejlesztéseihez biztosít a Modern városok programban – emelte ki Csepreghy Nándor tegnap Sopronban, a történelmi belvárosi felújításának alapkő-letételén. Fotó: cyberpress.hu Az MTI tudósítása szerint a miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a gazdaság szempontjából Budapest fejlesztése mellett fontos az 1990 előtt méltatlan módon elfeledett vidéki Magyarország fejlesztése is. Szükség van arra, hogy minden megyében egy-két olyan központi város erősödjön meg, amely a térségnek munkalehetőséget és növekedési potenciált teremt, és ahol a XXI. századnak megfelelő szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Fodor Tamás, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a Modern városok program fejlesztései közül az első az M85-ös gyorsforgalmi út 60 kilométeres szakaszának megépítése Csorna-Sopron és a határ között, a második pedig a történelmi belváros rekonstrukciója, a mostani alapkőletétel helyszíne. Ennek részeként többek között megújulnak a burkolatok, cserélik a vízi közműveket, a fontosabb terek és szobrok pedig díszkivilágítást kapnak. A projekt kivitelezése mintegy 1,5 milliárd forintba kerül. A munkálatok február végén kezdődtek és várhatóan 2018 szeptemberében fejeződnek be. Itt az 1970-es évek óta nem volt jelentősebb rekonstrukció – említette. Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy történelmi léptékű fejlesztés valósul meg Sopronban, Magyarország második legnagyobb műemlékegyüttessel bíró városának középkori belvárosában. Fotó: cyberpress.hu Fodor Tamás újságírói kérdésre egyebek között elmondta: még idén elkezdődik a strand és a fedett uszoda felújítása, és előkészítik a Nemzeti Konferencia Központ, és a Múzeumnegyed, illetve a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének kivitelezését. Csepreghy Nándor az M85-ös építési ütemének módosításairól elmondta, hogy az engedélyes tervek elkészültek, még idén megindíthatják a közbeszerzési eljárást. Ebben a fejlesztési ciklusban ez a mintegy 60 kilométeres szakasz elkészülhet, a költségvetési forrás ehhez rendelkezésre áll – közölte. Forrás: MTI Kiemelt kép: Cyberpress

tovább:
Csepreghy Nándor Sopronban: 60 milliárd a Modern városok fejlesztési programban

Csepreghy Nándor Sopronban tette le a Modern Városok Program alapkövét

Még idén elkezdődik a strand és a fedett uszoda felújítása, és előkészítik a Nemzeti Konferencia Központ, és a Múzeumnegyed, illetve a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének kivitelezését.

tovább:
Csepreghy Nándor Sopronban tette le a Modern Városok Program alapkövét

Ömlik a pénz a soproni járásnak

Dr. Fodor Tamást, Sopron város polgármesterét idézve “ 2017-ban városban megkezdődik a korszakos fejlődés “. Egy biztos, mintegy 60 milliárd (!) Forint jut Sopronnak, és a Fertő tó (magyar oldali) környékének, mivel kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé nyilvánították. Ha csak a Sopront megcélzó fejlesztéseket nézzük, ezekről olvasni mostanában: Belvárosi program 1. Történelmi belváros megújítása, utcák, terek rekonstrukciója 2. Soproni Várfal megújítása 3. Esterházy-palota homlokzat felújítása 4. Középkori Zsinagógák felújítása Lőverek program 1. Lőver uszoda strandmedence felújítása és lefedése 2. Lővér fedett uszoda építése 3. Kerékpárút fejlesztés Deákkúti út – Egeredi domb 4. Erdei sport és szabadidőpark 5. Lőver körút és csatlakozó mellékutcák felújítása EU-TOP 1. Kisvárkerület rekonstrukciója 2. Nagyvárkerület II. ütem 3. Árpád utcai Parkolóház építése 4. Széchenyi tér megújítása 5. Kerékpárút építése Jerván lktp.-Belváros között 6. Új háziorvosi és gyermekorvosi rendelő kialakítása Bánfalva vársorészben 7. Lenkey u. rendelőintézet felújítása Iskolák energia hatékonyságának fejlesztés 1. Lackner Kristóf Általános Iskola 2. Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – hátsó épületrész 3. Deák Téri Általános Iskola A-B épület 4. Gárdonyi Géza Általános Iskola 5. Kozmutza Flóra EGYMI 6. Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. Gyermek és Ifjúsági Központ (GYIK) Óvodák fejlesztése 1. Hermann Alice Óvoda – István Bíró utcai épület fejlesztése 2. Trefort téri Óvoda – Kék Tagóvoda fejlesztése 3. Bánfalvi Óvoda – Ady Endre utcai panel épület 4. Bánfalvi Óvoda – Kőszegi Úti Tagóvoda fejlesztése, Bánfalvi Óvoda – Hársfa Sori Tagóvoda fejlesztése, Hermann Alice Óvoda – Király Jenő Utcai Tagóvoda 5. Bánfalvi Óvoda – Jegenye Sori Tagóvoda Bölcsődék fejlesztése 1. Százszorszép Bölcsőde 2. Kuckó Bölcsőde 3. Bóbita Bölcsőde 4. Napraforgó Bölcsőde 5. Zöld Ág Bölcsőde 6. A Balfi úton (Angeren) új óvodai és bölcsődei építése Kigyűjtöttem pár, a témával foglalkozó cikket: http://www.sopronmedia.hu/cikkek/hihetetlen-merteku-beruhazasok-valosulnak-meg-tersegunkben http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/korszakos_fejlesztes_indul_2017-ben_sopronban_10_milliard_mar_megvan_-_ertekelt_fodor_tamas_polgarmester/2502189/ http://cyberpress.hu/brutalis-osszeg-kozel-60-milliard-forint-jut-sopron-es-kornyeke-fejlesztesere/ http://blog21.hu/2016/12/31/a-sopron-ferto-buk-turisztikai-terseg-60-milliard-forint-tamogatas-kap/

tovább:
Ömlik a pénz a soproni járásnak

Új fedett uszoda épül Sopronban – látványterv

Lebontják a fedett uszodát és egy vadonatújat építenek a helyére 2018 végére. A tervek szerint lesz 50 méteres, akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medence, a 33 méteresnél pedig toronyugrásra is lesz lehetőség.

tovább:
Új fedett uszoda épül Sopronban – látványterv

Ingyenes úszási lehetőség a Csik Ferenc uszodában

Tisztelt hallgatók! A Sopron és Környéke Víz és Csatornamű  ZRt. működtetésébe tartozó  Csik Ferenc Uszoda INGYENESEN vehető  igénybe a soproni 4 kar hallgatóinak 2009. október 5-től 2010. május 15-ig. Nyitva tartása: hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 5:30-9:00 5:30-15:00 5:30-15:00 5:30-15:00 5:30-15:00 9:00- 20:00 9:00- 20:00 19:30- 20:30 19:30- 20:30 19:30- 20:30 A fenti időpontok a medencében való tartózkodásra vonatkoznak. A belépés diákigazolvány felmutatása mellett történik (címet, érvényességet a Szolgáltató ellenőrzi). A Fedett Uszoda használata ingyenes, egyéb – a fürdő által biztosított – szolgáltatások után az árnyilvántartás szerint kell fizetni a hallgatóknak. A fent említett időpontokon kívül a díjtáblázatnak megfelelően kell a belépőt fizetni. Kapcsolattartó: Hécz Roland  06 70 330 89 45 Nyugat- magyarországi Egyetem Hallgatói  Önkormányzat Soproni Campus sportfelelős Litresits Gábor  06 20 464 05 07 Nyugat- magyarországi Egyetem Hallgatói Önkormányzat Soproni Campus elnök

tovább:
Ingyenes úszási lehetőség a Csik Ferenc uszodában

Fesztiválon népszerűsítik a pulykát

Újkér – Évente mintegy tízmillió pulykát vágnak le Magyarországon, a mennyiség negyede újkéri cégekhez köthető. Ennek apropóján a településen immár második alkalommal rendeztek pulykafesztivált.

tovább:
Fesztiválon népszerűsítik a pulykát