A járás legforgalmatlanabb buszmegállója

Fertőbozról a Fertőmelléki-dombságot megmászva lehet eljutni a vasútállomás felé, valamint Nagycenkre is a jelölt kerékpáros útvonalon. A 85118-as számú út elhalad Kisboz településrész mellett is, melynek határában volt egy buszváró. Buszmegálló tábla viszont nem volt, ahogy menetrend sem, a megálló pedig a Google térképen sem volt fellelhető. Most viszont már van tábla és van menetrend is: megáll itt egy busz. Szó szerint, egy darab, az is csak munkanapokon, sőt, kizárólag iskolai előadások napján. Tehát mostanában nagyjából semmi… De legalább Kisboz elmondhatja, hogy van egy buszmegállója.

The post A járás legforgalmatlanabb buszmegállója appeared first on Ikvahír.

Parkoljunk és utazzunk

Sopronban egészen a közelmúltig (néhány elhalt próbálkozáson kívül) nem volt klasszikus P+R parkoló. A városban és környékén ugyanakkor több területet is ilyen célra használnak az ingázók. De hogy néz ki ez pár kilométerrel odébb?

A P+R parkolók lényege, hogy egy nagyvárosba érkezők a város szélén letegyék saját autójukat, majd pedig vagy tömegközlekedéssel, vagy telekocsival tovább közlekedjenek úti céljukhoz. Sopronban természetesen ez is máshogy működik, itt az első kialakított P+R parkoló nem rendelkezik tömegközlekedési kapcsolattal, de még csak frekventált helyen sincs. Ráadásul itt ugye nem is igazán a városba érkezők közlekedését kell szabályozni, sokkal inkább azokét, akik innen ingáznak Bécs, Kismarton, Bécsújhely fele. Bár a vonatok óránként/félóránként járnak, sokan mégis inkább a személygépjárművet választják, individuálisan. Ezt a problémát próbálná áthidalni a Sopron Plaza mellett létrehozott új P+R parkoló. A munkába igyekvők itt lerakhatnák saját autójukat, és innen közösen mehetnének céges autóval dolgozni.

Azért írom feltételes módban, mert szemmel láthatóan nem túl nagy hatékonysággal működik a parkoló. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy makadám burkolatú, fizetős parkolóról van szó, ami, bár a Sopron Plaza közvetlen közelében van, eléggé kiesik a körforgásból. Amint pedig feljebb írtam is, tömegközlekedési kapcsolata sincs.

Üzemen kívüli buszmegálló a Sopron Plaza mellett

Rögtönzött P+R parkolót szült az probléma, ami Somfalván, a határ felé vezető út egy szakaszát érinti. Itt ugyebár pont a rush hour-ban tiltották meg az áthaladást a személygépjárműveknek, azaz reggel 5 és 8, valamint délután 16 és 19 óra között. Ezzel nem tudom, mennyire járt végül is jól a település, sikerült-e valóban jelentős forgalomcsökkenést elérni. Ugyanis most az van, hogy a határ mindkét oldalán autók parkolnak. Az Ausztriába dolgozni igyekvők a határ magyar oldalán leteszik autójukat, átsétálnak a határon, majd a céges autóba beszállnak már Burgenlandban, és onnan indulnak tovább. Semmiképp nem a legoptimálisabb megoldás…

Na de hogy néz ki egy valódi Park and Ride parkoló? Aki a környéken ilyet szeretne megtekinteni, javaslom Felsőpulyát és Veperdet. Előbbi helyen bár tömegközlekedési kapcsolat nincs, a tavaly átadott parkoló közvetlenül az S31-es gyorsforgalmi út kezdeténél lett létrehozva. Így a környékről érkezők itt lerakhatják saját autójukat, majd együtt a céges autóval indulhatnak Bécs, Kismarton, Felsőőr irányába. A Veperd melletti parkoló ennél egy fokkal még komolyabb, lépcsőzetesen, több “szinten” helyezhetőek el a személygépjárművek, ráadásul itt több buszmegálló is van “Weppersdorf, Busbahnhof P+R” néven, ahonnan óránként többször is indul busz a legkülönbözőbb irányba.

A vadonatúj P+R parkoló Felsőpulya mellett

De persze mielőtt megint bezzegországozással lennék megvádolva, tudnék pozitív példát hozni Magyarországról is, főleg Budapestről, de nagyszerű kezdeményezésnek tartom a GYSEV vasútvonalai mentén lévő megállóknál kialakított P+R illetve B+R parkolókat is.

P+R parkoló és buszállomás Veperden

Az utolsó mohikán

Még 2018 novemberében írtunk arról, hogy eltűnt jópár jegyautomata Sopron közterületeiről. Az automaták jórésze már egy ideje működésképtelen volt, azt feltételeztük, hogy javítani vitték őket. Most 2020 január közepe van, az említett jegyautomatáknak pedig továbbra sincs semmi nyoma. Sőt! Most már az összes többi automata is üzemképtelenné vált, egyetlen kivételével. Ami pedig hol van? Természetesen fent a Várisi úton, az “Állami Szanatórium” megállóban. Pont ott, ahol biztosan alig vesz valaki jegyet. Persze tudom, jegyvásárlásra újságosoknál, bizonyos trafikokban illetve például a GYSEV utascentrumában is van lehetőség, ám azért bosszantó, hogy a kevesebb, mint 10 éve milliókból telepített automaták erre a sorsra jutottak…

Két buszváró a legundorítóbbak versenyén

Úgy tűnik, van legalább egy olyan dolog, amiben nem különbözik Felsőpulya és Sopron egymástól. Mindkét városban van olyan fedett buszváró, ahova nem szívesen teszi be a lábát az ember, és mindkettő viszonylag forgalmas helyen található. Felsőpulyán a Gymnasium megállóhelynél, Sopronban pedig a Kuruc körút megállóhelynél található az alábbi két objektum.

Oberpullendorf, Gymnasium. Fotó: Keszei László

Sopron, Kuruc körút. Fotó: Töreki Tibor

MELYIK BUSZVÁRÓ GUSZTUSTALANABB?