A település, melynek nevét az első magyar távolsági telefonbeszélgetés tette ismertté

Pinnye, a nagyjából 330 lelkes község Sopron és Kapuvár között az Ikva-patak partján fekszik. A kis település nevét Salamin Leó, a Soproni Állami Főreáliskola igazgatójának kísérlete tette országosan ismertté 1877-ben, amikor az igazgató Magyarország első távolsági telefonbeszélgetését folytatta le Sopron és Pinnye vasútállomása között. Pinnye szép műemléki látnivalókkal is rendelkezik: Sarlós Boldogasszony templomának elődjét 1409-ben emelték, védett kőszobrai közül a legrégibb Mária-szobor 1673-ból származik, egy török pusztítást is túlélt.

Vitéz nemes Molnár László halálának 81. évfordulójára emlékeztek

Vitéz nemes Molnár László hősi halálának 81. évfordulója alkalmából a repülő főhadnagy egykori lakhelyénél lévő emléktáblánál tartottak megemlékezést, amelyen dr. Farkas Ciprián polgármester és Pozsgay Péter, a MATASZ alelnöke is részt vett. A érdeklődők egyedülálló attrakciót tekinthettek meg: a 90%-ban eredeti alkatrészekből álló Messerschmitt Bf-109-esből egész Európában tíznél kevesebb működőképes példány lelhető fel.

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe!

Az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. legfrissebb előrejelzése alapján augusztus 14-én 00.00 órától augusztus 17 -én 24.00 óráig harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország teljes területére! A fokozott hőterhelés miatt különösen fontos, hogy mindenki betartsa az egészségvédelmi és biztonsági ajánlásokat.
-->