Távozik klubunktól erőnléti edzőnk, Horváth Szabolcs. Szabi egy évtizeden át segítette csapatunk mindenkori szakvezetőjének munkáját. Tavaly a női válogatott mellé is kinevezték, s napjait jelenleg a női nemzeti csapat székesfehérvári edzőtáborában tölti. Ősztől pedig a fővárosban, a Budapesti Honvéd államilag elismert sportakadémiáján dolgozik

– Tíz évig voltál csapatunk erőnléti edzője. Mint vezetőedzőkkel, kikkel dolgoztál együtt?
– Meszlényi Robival kétszer is, aztán Horváth Imrével, Pipivel, majd több ciklusban Sabival, azaz Sabáli Balázzsal. Volt egy rövid időszak Dragan Alekszics és Váradi Kornél mellett, legutóbb pedig Kosztas Flevarakis munkáját próbáltam segíteni.

– Milyen volt velük a kapcsolatod?
– Bár mindegyikük más-más egyéniség, úgy gondolom, minden vezetőedzővel sikerült megtalálni a közös hangot, jól tudtunk együtt dolgozni. Mindent megbeszéltünk és szabad kezet adtak a munkában. A leghosszabb időt Sabi mellett töltöttem, vele – talán nem túlzás azt mondani – a jó munkakapcsolat mellett barátság is kialakult.

– Mi a legszebb emléked az elmúlt tíz évből?
– Természetesen az az évad, amikor a legnagyobb sikereket értük el, azaz Sabi első szezonja a csapatnál, amikor a Magyar Kupában ezüst, a bajnokságban pedig bronzérmet szereztünk. De sok nagy csata, emlékezetes mérkőzés részese lehettem.

– Egyszer volt, hogy neked kellett meccselni…
– Igen, ilyen is előfordult. Nem volt túl hálás feladat! Sabit, ha jól emlékszem, Debrecenben kiállították, ráadásul ugyanazon a meccsen akkori centerünket, Ryan Watkins-t is. A stábból akkor nekem volt még edzői licenszem, így az eltiltott vezetőedző helyett én meccseltem… de a szintén eltiltott center nélkül sajnos nem sikerült legyőzni a Jászberényt.

– Tíz év után miért döntöttél a váltás mellett?
– A felnőtt csapatnál az erőnléti edzőnek a felkészülési időszakban, alapozásnál van nagyobb szerepe, a versenyidőszakban a fizikai állapot szinten tartása a feladata. Felnőtt szinten gyakorlatilag kész játékosok kerülnek a csapatokhoz, ráadásul gyakran a keretnek legalább a fele változik, tehát nem lehet hosszabb távú munkát végezni. Az utánpótlásban dolgozni óriási szakmai kihívás. Fiatal játékosokat kell felépíteni, úgy, hogy mind fizikailag, mind technikailag nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek akadémiai időszakuk végére. Egy ilyen projektben részt venni olyan feladat, amelynek az eredménye nem azonnal, csupán évek múlva látszik. A Honvéd akadémiáján én leszek a vezető erőnléti edző, s mint ilyen 14-18 éves játékosok fizikai felkészítéséért felelek, két kollégámmal együtt. Ez folyamatos, fejlesztő, nem pedig szinten tartó munka lesz, s a fizikai felkészítés az egyik legfontosabb feladat lesz az akadémián. Próbáljuk majd úgy egyeztetni a játékosoknál az iskolai elfoglaltságot, hogy bőven tudjanak egyéni erőnléti, erősítő munkát végezni.

– Azért ha időnként hazatérsz Sopronba, kilátogatsz az SKC-meccseire?
– Természetesen! A vezetőségtől jó kapcsolatban köszöntem el és abban maradtunk, ha valami tanácsra, segítségre lesz szükség a klubnál, természetesen próbálok segíteni. Nyilván, ha hazai meccs időpontjában Sopronban leszek, kilátogatok az Arénába. A jövőben legalább látni is fogom a meccseket, mert eddig általában két edző is ugrált előttem.

A múlt héten Sopronban tartott edzést csapatunk görög szakvezetője, Kostas Flevarakis, aki a következő évad csapatának fiataljaival ismerkedett

– Hogy töltötted a koronavírus miatt “kimaradt” előző három-négy hónapot? – kérdeztük edzőnket.
– Odahaza, családi körben, rengeteg kosárlabda-mérkőzés videófelvételét megtekintve. Voltak köztük magyar, spanyol és görög bajnokik, valamint NBA-találkozók egyaránt. Azután pedig, hogy eldöntöttem, hogy a következő évadban is a klubnál maradok, a vezetőséggel elkezdtünk dolgozni a magyar mag kialakításán. Abban, hogy végül a visszatérés, vagy ha úgy tetszik, a maradás mellett döntöttem, fontos szerepe volt annak a sok kedves, biztató üzenetnek, amelyeket Sopronból kaptam. Szerintem a lehetőségekhez képest, jó kis magyar állományt sikerült összehozni.

– A múlt héten a huszonhárom év alatti fiataloknak, plusz az – öregnek szintén nem nevezhető – visszatérő Bagó Martinnak tartottál edzéseket. Mire voltál a leginkább kíváncsi velük kapcsolatban?
– Az új fiúkkal nyilván próbáltam személyesen is megismerkedni. Erre a legjobb mód, hogy próbáltam sokat játszatni a srácokat. Ez azért is lehet hasznos lehet nekik, mert az elmúlt hónapokban, amikor erőnléti munka és egyéni képzés kapcsán ugyan dolgoztak bőven, attól azért elszoktak, milyen is pozíciót fogni, vagy úgy dobni, hogy egy védő liheg a nyakukon. Jól dolgoztak a srácok, volt egy erőnléti felmérésük is, s ezt majd a felkészülés elején újra elvégezzük. Kapnak edzésprogramot nem csak a fiatalok, hanem a rutinosabb magyar játékosaink is, hiszen nem szeretnénk, hogy majd a következő szezonra való felkészülést fizikailag a nulláról kezdjék.

– A légiósokkal kapcsolatban mi a helyzet, szeretnéd, ha lennének olyan játékosok, akik az előző évad külföldi kosarasai közül maradnának a csapatban?
– A folytonosság, a folyamatosság híve vagyok, éppen ezért azt kell mondjam, igen, örülnék annak, ha a légiósok közül lennének, akik maradnának. Ez azonban a klub anyagi lehetőségeitől és a játékosok igényeitől is függ. Egyelőre annyit tudok mondani, akik szeretnénk, ha maradnának, velük kapcsolatban is vagyunk. Látjuk, halljuk, ki hogyan erősít, az azért némi előnyt jelenthetne a riválisokkal szemben, ha nem a nulláról kellene teljesen új csapatot építeni.

– Mikorra tervezed a közvetlen felkészülés kezdetét?
– Október harmadikai bajnoki kezdéssel számolva augusztus közepén – a magyar maggal. Aztán jó lenne, ha szeptember elején már a légiósok is meglennének és csatlakoznának.