Ünnepélyes keretek között bontották fel dr. Gábor Géza a Soproni Széchenyi István Gimnázium egykori igazgatójának levéltári hagyatékát a Soproni Levéltárban. Az 50 évvel ezelőtt elhelyezett 3 lepecsételt dobozt, maga Gábor Géza helyezte el a Levéltárban, melyről a családnak nem volt tudomása és több évtizede keresett.
Nemzetközi koncert a közösségépítés jegyében
Zenei versenyek, mesterkurzusok, kórusfellépések is fémjelzik annak az osztrák-kínai művészeti kezdeményezésnek a tevékenységét, melynek részeként kedden Sopronban tartottak gálakoncertet. A fesztiválhoz idén Sopron a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskolán keresztül csatlakozott.
Sopronban is megemlékeztek a kommunista diktatúrák áldozatairól
Az emléknap alkalmából szerdán reggel a városvezetés csendes főhajtással adózott az áldozatok emléke előtt a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön falán elhelyezett Gulag-emléktáblánál, majd a jánostelepi Rabtemetőnél, végül pedig a Szent Mihály-temetőben, Szántó Róbert főhadnagy sírjánál.
3300 fészek várja a gólyákat az E.ON áramhálózatán
70 új gólyafészek telepítése, 80 meglévő fészek újjáépítése, 250 villanyoszlop madárbaráttá alakítása, 8,5 km-es madárvédelmi beruházás Győr környékén – így teszi biztonságosabbá a madarak fészkelését az E.ON Hungária Csoport.
A fiatalok egyik legszebb középiskolás élménye a koszorúcska
A felkészülés során nemcsak a társastánc alapjait sajátították el az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium
10. évfolyamos diákjai, hanem az egymásra figyelést, az együttműködést és az alkalomhoz illő viselkedést is gyakorolták. A koszorúcska bál méltó lezárása volt a hetek munkájának, ahol ünnepélyes keretek között mutathatták be tudásukat a fiatalok. Az esemény egyszerre jelentett örömöt, izgalmat és maradandó emléket a diákok számára.