Eltűnik a „pestis szőnyeg”, vége a korlátozásoknak a határon

Május 21-étől véget érnek a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett korlátozó intézkedések az osztrák-magyar határon. Ausztria Szlovákiával és Magyarországgal (Győr-Moson-Sopron megyével) közös határszakaszán vezetett be intézkedéseket április elején, mellyel azt akarták megakadályozni, hogy a fertőzés Ausztriában is megjelenjen. Mivel szerencsére nem jelent meg a betegség, és Magyarországon, illetve Szlovákiában is több hete diagnosztizálták a legutóbbi eseteket, a segélynyújtó bevetéseket, valamint a határellenőrzéseket megszüntetik, feltéve, hogy addig nem észlelnek újabb fertőzést. Ezzel Észak- és Közép-Burgenlandban is megnyílnak újra a kisebb határátkelők, járhatóvá válnak a nemzetközi kerékpáros- és túraútvonalak. Anja Haider-Wallner, Burgenland tartományfőnök-helyettese az ORF beszámolója szerint „óvatos optimizmussal” nyilatkozott a helyzetről. Kiemelte, hogy bár a járványügyi helyzet javul, a jövőben is elengedhetetlen a szigorú higiéniai szabályok és biobiztonsági előírások betartása annak érdekében, hogy ne alakuljon ki újabb fertőzési hullám.

UGYANAKKOR a 10 éve „ideiglenesen” bevezetett határellenőrzés a továbbiakban is érvényben marad.

The post Eltűnik a „pestis szőnyeg”, vége a korlátozásoknak a határon appeared first on Ikvahír.

Koronavírus: ezek az aktuális adatok

Egyre biztatóbbak az adatok Ausztriában, nagyon úgy tűnik, az osztrák kormány által hozott intézkedések tényleg hatásosak voltak. Na meg persze az emberek fegyelmezetten be is tartják azokat, ahol a lanyhább a fegyelmezettség, ott ez meg is látszik a számokon (például Bécs).

Ausztriában a 11 órás adatok szerint 13011 fertőzést regisztráltak összesen, közülük viszont már több, mint 5200-an meggyógyultak, a halálesetek száma 295.

Burgenlandban jelenleg összesen 243 fertőzést tartanak számon, közülük 79-en már meggyógyultak, 3-an elhunytak, és összesen 15-en vannak kórházban.

Magyarországon 980 fertőzöttet regisztráltak ma reggelig, közülük 96-an már meggyógyultak, 66-an pedig elhunytak.

Győr-Moson-Sopron megye Budapest és Pest megye után már nem a harmadik helyen van, a megyében a legfrissebb adatok szerint 37 fertőzöttet tartanak számon, Vas megyében ez a szám 12 fő.

The post Koronavírus: ezek az aktuális adatok appeared first on Ikvahír.

Csoportelső a SMAFC kadett csapata

December 12-én, szombaton a nyugati régió legjobb kadett leánycsapatai (SMAFC-NYME, Soproni Darazsak, Kanizsa DKK) léptek pályára a soproni egyetemi sportcsarnokban, és küzdöttek az első három helyért. A kétfordulós erőfelmérő első tornáját Nagykanizsán rendezték november 15-én, ahol az alábbi eredmények születtek: Kanizsa DKK – Soproni Darazsak 56:66, Soproni Darazsak – SMAFC-NYME 55:67, SMAFC-NYME – Kanizsa DKK

tovább:
Csoportelső a SMAFC kadett csapata