Nagyot nyert az SPÖ a burgenlandi választásokon

Tegnap tartották az előrehozott tartományi parlamenti választásokat Burgenlandban. A szociáldemokrata párt (SPÖ) csúcsjelöltje most először volt a jelenlegi kormányzó, Hans Peter Doskozil, akinek sikerült is remek eredményt elérnie: az összes szavazat mitegy 49,94%-át szerezte meg a párt. Ezzel az eredménnyel nem is kényszerülnek koalíciós partnert keresni. Doskozil az ORF ‘ZIB2 am Sonntag’ című műsorában elmondta, egyedül akarnak kormányozni, de munkamegbeszéléseket azért tartanak majd a többi párttal.

Második helyen az ÖVP végzett, akik az előző választási eredményhez képest 1,5%-kal (30,58%) több szavazatot tudtak begyűjteni. Ausztria több tartományával ellentétben azonban jelentős növekedést nem értek el, nem érvényesült a ‘Kurz-hatás’. Hasonlóan enyhe támogatottság-növekedést értek el a Zöldek (Grüne), de az országos trendekhez képest a mindössze 0,29%-os emelkedés nagyon kevés. Úgy tűnik, a zöld témák még nem hatják meg nagyon a burgenlandiakat, csak 6,72%-ot adtak a Regina Petrik nevével fémjelzett zöldeknek.

Az idei választás legnagyobb vesztese egyértelműen az FPÖ, akik 5,25%-os mínuszt könyvelhettek el, összesen pedig 9,79%-ot szereztek meg. Nem örülhet a Liste Burgenland és a NEOS sem, ők ugyanis nem jutottak be a tartományi tanácsba, mindkét párt 2% alatt teljesített. (Kiemelt fotó: Robert Jaeger)

Magabiztosan nyert a FIDESZ-KDNP Sopronban

Dr. Farkas Ciprián, a FIDESZ-KDNP jelöltje lett Sopron polgármestere, őt a nem végleges adatok alapján az érvényes szavazatot leadók 56,68%-a támogatta. Második helyen Dr. Varga Norbert, független polgármesterjelölt végzett 38,42%-kal. Harmadik helyen Gibicsár Imre, a Párbeszéd és a Leghűségesebb Városért Egyesület jelöltje végzett 4,90%-kal.

Narancsszínbe borul ismét a soproni városi közgyűlés is, mind a 12 választókerületben a FIDESZ-KDNP jelöltje nyert. A képviselőtestület tagjai: Filep Márk, Magas Ádám, Csiszár Szabolcs, Tóth Éva, Dr. Simon István, Péli Nikoletta, Sass László, Pongráczné Várnai Mária, Juhász Adrienn, Abdai Zsolt, Mágel Ágost, valamint Stöckert Tamás. Kompenzációs listán a képviselőtestület tagja lett Jakál Adrienn (Párbeszéd), Mayer Nándorné, Németh Imre, Simon Zoltán, Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde, az ő jelölő szervezetük az Ellenzéki Összefogás (Momentum, Jobbik, MSZP, DK, LMP, MMM)

Minden idők legdurvább kampányidőszaka volt

Őszintén megmondom, örülök, hogy végre vége ennek a kampánynak. Az IkvaHír fennállása óta ez volt a harmadik önkormányzati választás, de szinte teljes bizonyossággal mondhatom, ennek volt eddig a legdurvább a kampánya. Ráadásul a nem kormánypárti jelöltek iszonyatosan nagy ellenszélben kellett, hogy kampányoljanak, ami igaz a képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltekre egyaránt.

A FIDESZ-KDNP jelöltjei kényelmes helyzetben voltak, komplett kampánystáb dolgozott mögöttük, ráadásul szinte végtelen mennyiségű pénz és hirdetési felület állt rendelkezésre maguk és programjuk népszerűsítésére. Farkas Ciprián programja mindössze ennyiből áll: “Folytassuk közösen”. Hogy mit, azt a tisztelt választópolgárra bízták. Egyértelmű, mire gondolnak, a választás előtt hirtelen megszaporodó játszótérátadásokra, a Fertő tó magyar oldalának rendezésére, a Szent Mihály templom rekonstrukciójára, a Várkerület felújításának 2. fázisára, illetve például az M85-ös gyorsforgalmi út megépítésére. Persze az elmúlt években városunkkal történt más is, mégpedig hogy gombamód szaporodtak a szolgáltatásokat teljesen mellőző lakótelepek, rengeteg belső migráns érkezett, a város közlekedésszervezése pedig teljes kudarcot vallott. Gondolhatunk akár erre is, meg persze a FIDESZ-KDNP ideológiájának és morális értékrendjének terjesztésére is amikor azt mondják, folytassuk közösen. Folytassák velünk közösen a város élhetetlenné tételét?

Varga Norbert független polgármesterjelölt és kampánystábja, valamint az ellenzéki összefogás jelöltjei ilyen ellenszélben kellett, hogy végezzék kampánytevékenységüket az elmúlt másfél-két hónapban. Nem véletlen, hogy Norbertnek mindössze két óriásplakát jutott az egész városban, a legtöbb plakáthellyel ugyanis Sopronban természetesen a kormányközeli Publimont rendelkezik, náluk pedig azért nem lehetett hirdetni, mert “már minden plakáthely foglalt volt” nyilván. Varga Norbert egy 12+1 pontos programcsomagot tett közzé, melyben helyet kapott az okos város kérdése, a város bezöldítése, egyik sarkalatos pontként pedig a rejtett migráció kérdésének megoldása. Az ellenzéki összefogás jelöltjei több különböző pártból kerültek ki választókörzetenként, mindenhol egyetlen jelölt.

Azért nem érdemes amellett sem elmenni szó nélkül, hogy ez az összefogás alapította meg a Fertő tó barátai nevű “civil” mozgalmat is, mely felkarolta a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének témáját, köztudott ugyanis, hogy az egyébként kormánypárti vezetőséggel rendelkező fejlesztő cég nem oszt meg túl sok információt azokkal, akikkel leginkább kellene: a felhasználókkal. Persze felmerülhet a kérdés, mennyire “civilek” azok, akik egyúttal egy önkormányzati választáson mérettetik meg magukat. Csak egy kampányfogás az egész? Reméljük, nem.

Gibicsár Imre és Jakál Adrienn a harmadik erő. Ők azokat akarják megszólítani, akik sem a FIDESZ-KDNP, sem az “ellenzéki összeborulás” tevékenységével nem értek egyet. Az első egyeztetéseken még ők is az összefogásban voltak, ám kiváltak, és saját programot állítottak össze. A Leghűségesebb Városért Egyesület programjában szintén szerepel a zöld város kérdése, a megfelelő lakhatás biztosítása mindenkinek, illetve persze itt sem maradhatott ki a közlekedés.

A legkisebb anyagi kerettel a kampány ideje alatt egyébként talán ők rendelkeztek, és sok kritika is érte őket, legfőképpen azért, mert külön úton indultak, az ellenzéki összefogással szemben, ezzel pedig esetlegesen megtörve az ellenzéki szavazatokat a kormánypárti jelöltekkel szemben. Ők ezt a kritikát határozottan visszautasítják, igazi lokálpatrióták révén pedig nem is valószínűsíthető a kollaboráció. A program érdekes és mindenféleképpen figyelemre méltó, az időzítés azonban talán nem a legjobb, lehet, hogy tényleg ezen fog múlni az újabb kormánypárti győzelem?

A jelölteknek egy nem annyira új keletű, de csak az elmúlt pár évben igazán “népszerűvé” váló problémával is meg kellett küzdeniük, ezt pedig úgy hívják, hogy lejáratás, és egyoldalú tájékoztatás. Mivel a legtöbb fajsúlyos sajtóorgánum, főleg a helyi médiumok a KESMA kezében vannak, így nyilván kevesebb lehetőséget kaptak az ellenzéki jelöltek, sok esetben pedig olyan anyag jelent meg róluk, ami direkt kiforgatta a szavaikat. Erre tett rá még egy lapáttal egy bizonyos Facebook oldal, a Soproni Polgárok Közössége, mely leírása szerint “a polgári értékek mellett” akar kiállni. Ehhez képest Varga Norbertet folyamatosan azzal támadták, hogy hegykői, miközben Sopronban született, itt tanult, itt szerezte meg doktoriját, esküvője is itt volt, és lakása is van, na meg persze itt is oktat az egyetemen. Emellett muszlim terroristákkal, bevándorláspártisággal, valamint patkányozással is egy kalap alatt emlegették. Gibicsár Imréékről pedig egyenese azt állították, hogy embereket akarnak akasztani, és terjesztették a Fidesz pártközpont üzenetét is, mely szerint ő az alkalmatlanok jelöltje. Ezt nevezik ők polgári értékeknek?

Végére pedig csak annyit írnék, mivel állampolgári kötelességünk szavazni, mára pedig ez az egyetlen olyan demokratikus jog, melyet, bár kissé megcsorbítva is, még gyakorolhatunk, ezért kérek mindenkit: mindenki arra a jelöltre szavazzon, aki a legtöbbet tudná tenni annak érdekében, hogy Sopron egy megbecsült, helyből irányított, nyugatias gondolkodású

A harmadik polgármesterjelölt: Gibicsár Imre (Leghűségesebb Városért Egyesület)

Harmadikként a Leghűségesebb Városért Egyesület jelöltje, Gibicsár Imre mutatkozott be. Ő is indul a polgármesteri székért, ezt pedig sajtótájékoztatón jelentették be múlt héten, ahova minket ugyancsak nem hívtak meg. Gibicsár Imre minden bizonnyal nem ismeretlen a városlakók számára, évtizedekig dolgozott a helyi televízió(k)ban, a városi média ismert és meghatározó személyisége.

A Cyberpress azt írja, a pénteki sajtótájékoztató felvezetésében Jakál Adrienn (Párbeszéd) önkormányzati képviselő, a Leghűségesebb Város Egyesület nevében kiemelte, szövetségük egy olyan Sopront szeretne, amely kiemelt figyelmet fordít a város és az itt élők problémáira, egy olyan várost amely természeti értékeit, zöld-övezeteit ápolja, óvja, épített környezetét pedig megfelelően karbantartja.

Olyan várost szeretnénk amely szembenéz a jelenkor problémáival, amely megfelelő szakemberekkel közösen, átgondolt tervezés után teszi meg a javaslatait és tesz a változásért. Programunkban egy olyan városvezetés szerepel, amely számonkérhető, valamint amely csak olyan fejlesztések kivitelezését engedélyezi, amelyekről az itt élők pontos és részletes tájékoztatást kapnak valamint véleményt formálhatnak valós párbeszéd keretein belül.

Jakál Adrienn hangsúlyozta, nem háborút szeretnének az önkormányzatban, hanem közös együttműködést, közös gondolkodást és közös munkát Sopronért és az itt élőkért. Mindezen tervek megvalósítása érdekében polgármesterjelöltnek Gibicsár Imrét kérték fel, aki ismeri a város múltját, jelenét és akinek konkrét elképzelése van Sopron jövőjét illetően és aki nap mint nap testközelből tapasztalja az itt élők problémáit.

Gibicsár Imre bemutatkozójában megköszönte a Leghűségesebb Város Egyesület bizalmát és hozzátette, azért fogadta el a megtisztelő felkérést, mert nem akarja megélni azt, hogy a Tűztorony vagy éppen a Fertő tavi vízitelep rekonstrukció fénypontként a B0-ás határkőnél világítótorony legyen, márpedig úgy tűnik, ha a tervező úgy kéri, akkor a jelenlegi városvezetés, a Fidesz-KDNP-s többségű közgyűléssel, azt kérdés nélkül megszavazza, a helyét pedig térkővel lefedi majd. A polgármesterjelölt hozzátette, hogy egy olyan várost szeretne, amit az itt élők valóban otthonuknak tekinthetnek, azok is akik itt születtek és itt is dolgoznak, valamint azok is akik a munkájuk által a határon túl találták meg a boldogulásukat és azok is, akik az ország más területeiről ideérkezve itt képzelik el a jövőjüket. Kiemelt célja, hogy megválasztása után ez fontos prioritás legyen és valósággá válhasson.

A polgármesterjelöltségen túl, mint a Jereván városrész képviselőjelöltje és mint több évtizedes lakója a célja az, hogy ne csak a kampány közeledtével kerüljön célkeresztbe a lakótelep és vonzáskörzete sem, hanem a mindennapokban is meghallgatásra és megoldásra kerüljenek azok a problémák és gondok, amelyekkel az ott élők kénytelenek jelenleg együtt élni. Ilyen problémák jelenleg is vannak, elég csak példaként megemlíteni például a patkányok elszaporodását, vagy azt azt az igényt, hogy szükségszerű lenne egy normális kutyafuttató kialakítása a városrészben, de a ide tartozik az a lakossági felvetés is, hogy a nem szem előtt lévő utcák is felújításra kerüljenek.

Gibicsár Imre kiemelte, a Leghűségesebb város polgári múltja előtt tisztelegve, felkéri a többi polgármesterjelölt társát – jelen állás szerint Dr. Farkas Cipriánt (FIDESZ-KDNP) és Dr. Varga Norbertet (független), hogy segítsenek abban, hogy Sopronban egy tisztességes, a személyek jó hírnevét nem sértő, gyalázkodást mellőző kampányt folytassanak mindannyian, amellyel kapcsolatban javasolja, hogy ezt egy közös nyilatkozatban – amit kézjegyükkel is ellátnak – is kifejezzék.

A második polgármesterjelölt: Dr. Varga Norbert (független)

Másodikként Dr. Varga Norbert, független jelölt mutatkozott be egy szerdai sajtótájékoztatón, amelyre minket szintén nem hívtak meg.

Dr. Varga Norbert a Cyberpress szerint kiemelte:

Vannak idők, helyzetek, amikor nem szabad megfutamodni! Ma Magyarországon olyan időket élünk, amikor kevesen vállalkoznak arra, hogy a mostani hatalom ellen bármilyen formában is fellépjenek. Különösen igaz ez egy megyei jogú város esetében. Vagyok olyan elszánt, hogy elinduljak az októberi önkormányzati választáson, a Fidesz jelöltjével szemben, szülővárosom érdekében!

Dr. Varga Norbert Sopronban született, 45 éves. Itt érettségizett, majd történelemtanár végzettséget szerzett. Második diplomáját a katolikus teológián szerezte, utána pedig politológusként diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Soproni Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában szerzett doktori címet.

2004 óta a Soproni Egyetem oktatójaként tevékenykedik, számos tudományos és ismeretterjesztő írása és előadása érhető el nyomtatott formában és online térben egyaránt. Aktív szervezője volt a Polgári Köröknek és évekig vezette a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének soproni szervezetét, de az országunkban és városunkban zajló események e szervezetekből való távozásához vezettek.

Városunk az elmúlt években az országon belüli népvándorlás célpontja lett, ám erről a mostani városvezetés nem hajlandó tudomást venni. Világossá kell tenni, mekkora most Sopron lakossága, mert csak ennek ismeretében lehet a megfelelő lépéseket megtenni. Egy Fideszes városvezetést ebben az állampárti rendszerben Budapestről irányítanak. Ezt az irányítást vissza kell venni! Most független jelöltként szeretném bebizonyítani a Hűség Városa polgárainak, hogy Budapesttől függetlenül és a rejtett migrációt megállítva újra élhetővé lehet tenni ezt a csodálatos várost és el lehet indítani a 21. századi elvárások és a modernizáció útján!

ÉLHETŐ, OKOS, ZÖLD SOPRONT! – ez Dr. Varga Norbert független polgármesterjelölt jelmondata. 12+1 pontban foglalta össze céljait, ezek hamarosan közzé is lesznek téve. Ezen pontok megvalósításához kéri a soproni polgárok támogatását.