Egyre több helyen érhető el a DIGI Mobil a térségben

Magyarország negyedik, saját hálózattal rendelkező mobilszolgáltatója, a DIGI Mobil a nehézségek ellenére egyre inkább terjeszkedik, legutóbb is több, mint 50 új településen vált elérhető a telefon és mobilnet szolgáltatás Magyarországon. A Dunántúlon ebből a szempontból még elég lassan halad a fejlesztés, de hétről hétre újabb falvakban és városokban válik előfizethetővé a szolgáltatás. Ja igen, mert csak ott lehet előfizetni, ahol hivatalosan is elérhető a hálózat. De legalább azt a korlátozást már feloldották, hogy csak már meglévő DIGI előfizetés mellé lehet igényelni a mobilszolgáltatást.

A Soproni járásban jelenleg ezeken a településeken lehet előfizetni: Lövő, Nemeskér, Pereszteg, Sopron, Sopronkövesd, Újkér. De ez persze nem azt jelenti, most máshol ne lenne elérhető: a lefedettségi térkép alapján a 84-es főúton haladva jelenleg Soprontól egészen Tompaládonyig, kisebb kihagyással Gércéig van térerő, a 85-ös főúton pedig Sopron és Győr között csak Fertőszentmiklós és Petőháza térségében nincs lefedettség, egyébként szinte végig elérhető.

A DIGI Mobil lefedettsége a térségben

Azért persze valljuk be, kompromisszumos megoldás ez, jelenleg Dual SIM-es telefonoknál én is csak a 2-es kártyahelyre javasolnám, ugyanakkor az 1500Ft-os havidíj annyira nem eget rengető, főleg 30GB mobilnetért, vagy 200 perc beszélgetésért + 15GB mobilnetért.

The post Egyre több helyen érhető el a DIGI Mobil a térségben appeared first on Ikvahír.

Szájmaszkot kapott a húsvéti nyúl

Egy ilyen krízishelyzet, mint a mostani koronavírus világjárvány nem csak azokat állítja próbatételre, akik már elkapták a kórokozót, de azokat is, akik csak a híreket olvassák. A megváltozott mindennapi életünk, a korlátozások, a nagyon sok rossz hír, a kijárási tilalom mind-mind negatívan érintik az egyébként fizikailag egészséges ember lelki világát is. Épp ezért nem értem azokat, akik szerint ízléstelen ilyenkor humorizálni. Pedig az embereknél a problémákat legalább egy kicsit el tudja feledtetni a humor, a jókedv. A koronavírusos mémek, a zenék, a TikTok videók is ezt a célt szolgálják. Meg persze az ilyen kis poénos, de mégis elgondolkodtató alkotások, mint amit az egyik sopronkeresztúri (Deutschkreutz) körforgalomban fotóztam.

A Fő utca, a Soproni út és az Állomás utca kereszteződésében található körforgalom mindig alkalomhoz illő gúnyát kap, most épp a Húsvéthoz közeledvén települtek oda ki a húsvéti nyulak, de nem akárhogy. Pofikájukra ugyanis szájmaszk került, sőt, egyikük még egy kis búrát, avagy karantént is kapott, mert a felirat szerint “Síelni volt Tirolban”.

The post Szájmaszkot kapott a húsvéti nyúl appeared first on Ikvahír.

Óráról órára több a koronavírusos Burgenlandban

Most, cikkünk írásának pillanatában (szerda, 19:10) Burgenland tartományban 25 koronavírusos beteget tartanak nyilván. Az elmúlt órákban fokozatosan nőtt a diagnosztizált betegek száma, már csak a tartomány székhelye, Kismarton az egyetlen járási jogú terület, ahol nincs megbetegedés. Újabb megbetegedéseket jelentettek Vulkapordányból (Wulkaprodersdorf), Szarvkőről (Hornstein), Nyulasról (Jois), Védenyből (Weiden am See), Felsőőrből (Oberwart), Kaboldról (Kobersdorf), Lajtakátáról (Gattendorf), Fraknóról (Forchtenstein).

The post Óráról órára több a koronavírusos Burgenlandban appeared first on Ikvahír.

A Soproni Gyógyközpont lakossági tájékoztatója a koronavírus megelőzéssel kapcsolatos veszélyhelyzeti működésről

2020.03.16. napjától a tervezett egészségügyi ellátások halasztására kerül sor. A fekvőbeteg osztályokon csak az akut beavatkozások végezhetők el az életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében.Járóbeteg-ellátás keretében a kórelőzmény alapján is kizárólag a sürgős, tartós egészségkárosodással vagy életveszéllyel fenyegető eseteket látjuk el. A folyamatban lévő, akut betegségben szenvedő járóbetegek is ellátásra kerülnek, elvégezzük például a varratszedést, gipszlevételt, kötéscserét,és az elkészült vizsgálatok összegzését. Amennyiben a beteg állapota és az elkészült leletek megnyugtató eredménye lehetővé teszi, telefonos konzultációkeretében, a beteg személyes megjelenése nélkül történik a kontroll. A tervezhető, nem sürgős ellátásokat (pl. időszakos kontroll vizsgálatok, gyógyszer javaslat hosszabbítás) átmenetileg szüneteltetjük.

Az Országos Tisztifőorvos 13305-8/2020/EÜIG számú határozatában kiadott közleménye szerint intézményünk valamennyi osztályán 2020. március 8. napjától teljes körű látogatási tilalom van érvényben.A látogatási tilalom visszavonásig érvényes.

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt a szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálatokat a veszélyhelyzet megszűnéséig felfüggesztjük. A tüdőszűrés keretében az azonnali beavatkozást igénylő esetek mellett kizárólag olyan munkavállalók szűrésére kerül sor, akiknek foglalkozás-egészségügyi szakorvosa beutalón igazolja, hogy a vizsgálat elengedhetetlen a munkavégzéshez vagy a munkába álláshoz.

A vírus terjedése ellen mi magunk tehetünk a legtöbbet!Mindenkit arra kérünk, hogy csak indokolt esetben vegye igénybe az egészségügyi ellátást, segítsék kórházunkat a koronavírus fertőzés megelőzésében!

The post A Soproni Gyógyközpont lakossági tájékoztatója a koronavírus megelőzéssel kapcsolatos veszélyhelyzeti működésről appeared first on Ikvahír.

Már 11 koronavírusos beteg van Burgenlandban

Napokig stagnált a bizonyított koronavírusos megbetegedések száma Burgenlandban, ám ma ismét nőtt egyel a szám. Egy 73 éves Nezsideri járásbeli nőt a köpcsényi (Kittsee) kórházban diagnosztizáltak. Burgenland tartomány Facebook oldalán azt írják, ő jelenleg a kórház intenzív osztályán fekszik, hamarosan pedig átszállítják a felsőpulyai kórházba. Azok a személyek, akikkel a nő kapcsolatba lépett, karantén alá kerültek. Ezzel együtt összesen 11 bizonyítottan koronavírusos beteget tartanak számon jelenleg Burgenlandban, közülük 7-et a Nezsideri járásban, 1 főt a Nagymartoni járásban, 2-t a Felsőőri járásban, 1 személyt a Gyanafalvi járásban.

The post Már 11 koronavírusos beteg van Burgenlandban appeared first on Ikvahír.