Egyre több helyen érhető el a DIGI Mobil a térségben

Magyarország negyedik, saját hálózattal rendelkező mobilszolgáltatója, a DIGI Mobil a nehézségek ellenére egyre inkább terjeszkedik, legutóbb is több, mint 50 új településen vált elérhető a telefon és mobilnet szolgáltatás Magyarországon. A Dunántúlon ebből a szempontból még elég lassan halad a fejlesztés, de hétről hétre újabb falvakban és városokban válik előfizethetővé a szolgáltatás. Ja igen, mert csak ott lehet előfizetni, ahol hivatalosan is elérhető a hálózat. De legalább azt a korlátozást már feloldották, hogy csak már meglévő DIGI előfizetés mellé lehet igényelni a mobilszolgáltatást.

A Soproni járásban jelenleg ezeken a településeken lehet előfizetni: Lövő, Nemeskér, Pereszteg, Sopron, Sopronkövesd, Újkér. De ez persze nem azt jelenti, most máshol ne lenne elérhető: a lefedettségi térkép alapján a 84-es főúton haladva jelenleg Soprontól egészen Tompaládonyig, kisebb kihagyással Gércéig van térerő, a 85-ös főúton pedig Sopron és Győr között csak Fertőszentmiklós és Petőháza térségében nincs lefedettség, egyébként szinte végig elérhető.

A DIGI Mobil lefedettsége a térségben

Azért persze valljuk be, kompromisszumos megoldás ez, jelenleg Dual SIM-es telefonoknál én is csak a 2-es kártyahelyre javasolnám, ugyanakkor az 1500Ft-os havidíj annyira nem eget rengető, főleg 30GB mobilnetért, vagy 200 perc beszélgetésért + 15GB mobilnetért.

The post Egyre több helyen érhető el a DIGI Mobil a térségben appeared first on Ikvahír.

eredeti link

LETESZTELTÜK – Így szuperál a DIGI mobilhálózata Sopronban

Magyarország 4. valódi mobilszolgáltatóját teszteltük az elmúlt napokban, ugyanis végre sikerült hozzájutni egy DIGI SIM kártyához. A szolgáltató helyzete nem könnyű, ehhez képest egyre bővül a hálózatuk Magyarországon. De mi a helyzet a mi térségünkben?

Először is kezdjük azzal, hogy miért is volt nehéz hozzájutni egy ilyen SIM kártyához. A szolgáltatás egyelőre tesztként üzemel, mivel országos szinten viszonylag kicsi a lefedettség. Csak olyanok tudják igénybe venni, akik rendelkeznek már meglévő DIGI vagy Invitel (kábel vagy műholdas) előfizetéssel, vagy pedig újonnan igényelnek ilyet. Sopron környékén sem a DIGI kábel, sem az Invitel nincs jelen, így marad a műhold. Egy előfizető egyszerre max 4 SIM kártyát igényelhet, mindegyiknek +3650-es előhívója lesz, de a számhordozás is lehetséges.

GYSEV pályaudvar 5-7. vágány

Mivel a DIGI Mobil egy szűk frekvencia tartományt tudott egyelőre megszerezni, a lefedettség a másik három szolgáltatóhoz képest viszonylag szűk, ennek ellenére megpróbálják a maximumot kihozni a dologból. 2G és 4G hálózat érhető el, a 3G kimaradt, de talán nem is baj, 2G-n viszonylag nagyobb a lefedettség, viszont mobilinternet nem érhető el. Pedig a DIGI Mobil legnagyobb erénye a korlátlan mobilnet, ami jelen esetben maximum 22.1Mbit/s letöltési és 7.5 Mbit/s feltöltési sebességet tud biztosítani, de ez értelemszerűen nagyon függ a lefedettségtől.

Erzsébet Kórház főbejárat

Tapasztalataink alapján Sopronban járva több helyen előfordul, hogy olyan helyen nincs a DIGI-nek tornya, ahol legalább egy másik szolgáltató elérhető (a DIGI és a Telenor lefedettségét teszteltük párhuzamosan). Néhány helyen pedig a szűkebben vett város területén belül is leesett annyira a térerő, hogy megakadt a netrádió. Mert hát mi mással lehetne legjobban egy mobilnetet tesztelni, mint folyamatos adatfolyammal. a Klubrádiót hallgatva, buszon ülve a Thököly térnél, a Lövér Szállónál, illetve például a Hajnal térnél is megszakadt az adás. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs térerő, viszont én 4G only-ra állítottam a telefont, ez az, ami szerintem legtöbbünket érdekli.

Hosszúbánfalva

Egyelőre nem jobb a helyzet az elővárosban sem, Sopron-Tómalmon és Virágvölgyben nem volt egyáltalán térerő, Fertőrákoson megpróbálkoztam a 2G-vel és ott telefonálni lehetett, Balfon pislákolt valamit a 4G is, de használhatónak semmiképp nem mondanám. A tapasztalat az, hogy a belvárosi részeken kiváló a lefedettség, legnagyobb megdöbbenésemre pont az Erzsébet Kórház főbejáratánál mértem a legjobb le- és feltöltési értéket.

Néhány általam mért érték:
Autóbusz-állomás
Letöltés: 3,4 Mbit/s
Feltöltés: 2,16 Mbit/s

GYSEV vasútállomás
Letöltés: 7,38 Mbit/s
Feltöltés: 4,9 Mbit/s

Fő tér
Letöltés: 2,7 Mbit/s
Feltöltés: 1,26 Mbit/s

Erzsébet Kórház főbejárat
Letöltés: 16,2 Mbit/s
Feltöltés: 5,73 Mbit/s

Jereván lakótelep
Letöltés: 4,71 Mbit/s
Feltöltés: 3,83 Mbit/s

Várkerület, Ötvös utca buszmegálló
Letöltés: 13,1 Mbit/s
Feltöltés: 4,4 Mbit/s

Fő tér

Hogy javaslom-e a soproniaknak a váltást? Egyelőre biztosan nem. Hogy másodlagos mobilszolgáltatónak tökéletes a DIGI? Ebben viszont teljességgel biztos vagyok. A korlátlan mobilnet mellett egyébként a telefonálás is rendkívül kedvező, szolgáltatón belül (DIGI mobil és vezetékes irányba) a percdíj 0 azaz nulla forint, minden más vezetékes irányba 5 forint, más mobilhálózatokat pedig 21 forintos percdíjjal lehet hívni. A roaming értelemszerűen nem kerül többletköltségbe, azonban ez az internetre nem vonatkozik, 1-es zónában a mobilinternet minden megkezdett megabájtja 0,488 Ft. Ez itt nem egy reklám, de további részletek: http://digi.hu/mobil

eredeti link