Virágzik a téltemető, de érdemes már temetni a telet?

A kikeletnyitó téltemető a hóvirággal együtt virágzik, de annál korábban nyílik. Védett virág, melyből Sopron környékén is gyakran lehet találni. Az, hogy kivirágzott, talán a tél végének közeledtét is jelentheti. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban azért kevés olyan „igazán” téli napunk volt, sokkal inkább a hideg, de napsütéses idő, esetleg ködös, párás idő volt a jellemző az egész térségben.

Virágzik a téltemető Sopron környékén

A hóhiánnyal küszködnek a közeli síterepek is, ahol arra volt lehetőség, és a magasabb tengerszint feletti magasság miatt tartósabban is mínuszfokok voltak, ott hóágyúztak, így például a Semmeringen, St. Coronán, vagy Mönichkirchenben. A kisebb síterepek viszont a szezonban még ki sem tudtak nyitni, például azért, mert pár napnál tovább az a kevés lehullott hó sem maradt meg.

St. Corona am Wechsel, február 9-én.

Az időjárási modellek a következő napokra kissé ellentmondásos előrejelzéseket adnak, egy biztos, hideg lesz. Talán az egész eddigi télen nem volt még olyan hideg, mint ami a következő egy-másfél hétben várható. Egyes előrejelzések szerint kialakulhat némi csapadék is, hó formájában, de a Kőszegi Időjárás Előrejelzés oldal szerint például csak 1-3 milliméter csapadék várható a következő időszakban. Az nem sok.

The post Virágzik a téltemető, de érdemes már temetni a telet? appeared first on Ikvahír.

Végre üzemel a Dalos-hegyi sípálya*

*csak a sífelvonó üzemképtelen, és síelők helyett szánkózók és egyéb eszközökkel csúszkálók használják a pályát. Minden évben írok erről cikket, minden évben felhúzom magam ezen. Persze, most is későn jött a tél, de végül megérkezett, és kiváló állagú a hó. Működő sífelvonó és karbantartott sípálya helyett viszont találtam ilyen EU-s támogatásos táblát… Örömteli viszont, hogy a Vasfüggöny Sífutópályák üzemelnek, nyomfektetés is történt a 20km pályából legalább 12 kilométeren. A rétfalui (Wiesen) sípályán is elégséges hó lett, plusz még hóágyúztak is, a sífelvonó pedig vasárnaptól üzemel.

tovább:
Végre üzemel a Dalos-hegyi sípálya*

Szívfájdalmam a Dalos-hegyi sípálya

Az elmúlt években többször is foglalkoztam a Dalos-hegyi sípályával. A sípályára magára akár még mondhatnánk is, hogy működik, de a felvonó utoljára a 2010/2011-es szezonban járt, akkor tudósítottam is róla , igaz, akkor még egy krumplival tudtam csak videofelvételt készíteni. A felvonó ebben a szezonban sem üzemel és nem is fog, ezt a TAEG Zrt. -től tudjuk. Mostanában kiszámíthatatlanná vált a tél, ez tény. Valamelyik évben rengeteg hó volt, valamikor viszont gyakorlatilag semmi sem. Ez még akár indokolhatná is, miért nem indítják be sosem a felvonót, de meglátjuk, mindjárt hozok ellenpéldát is. Az biztos, hogy a Dalos-hegyi sípálya remek helyen van, kezdő pályáról van szó, mely hozzávetőlegesen 400 méter hosszú, a szintkülönbség pedig 70m ( a Sielok.hu adatai szerint ),  Az is biztos, hogy ingyen üzemeltetni nem érné meg a felvonót, meg az is igaz, hogy itt van a közelben Ausztria, ahol sokkal jobb minőségű síterepek, felvonók állnak rendelkezésre. Persze nem olcsón, és nem is a szomszédban. még sok kép a Dalos-hegyi sípályáról itt

tovább:
Szívfájdalmam a Dalos-hegyi sípálya