Motokrossz-EB: Izgalmas csaták, magyar ezüstérem

A sikeres tavalyi rendezés után hétvégén visszatért a motokrossz hazai szentélyébe az Európa-bajnokság mezőnye. A szombati edzéseket a magyar színeket képviselő Hugyecz Erik uralta, nem volt olyan pályára menetel, ahol ne ő lett volna a legjobb, így az EMX Open kategóriában megérdemelten hódította el a vasárnapi futamokra a pole pozíciót.

tovább:
Motokrossz-EB: Izgalmas csaták, magyar ezüstérem

Sopron város, Sopron Rádió

Tegnap óta egy új név, és egy új szlogen várja azokat, akik az FM 94.1MHz-es ultrarövidhullámú frekvenciára tekernek. A Nap Rádió ugyanis nevet váltott, és Sopron Rádióként várja a továbbiakban a hallgatókat. “A város ritmusa” szlogen is igyekszik hangoztatni, ez a rádió a soproniaké. Sok dolog persze nem változott, például hogy Óránkénti hírösszefoglalókkal és  sok-sok zenével igyekeznek a jövőben is kiszolgálni a frekvencia hallgatóit. És hogy miért váltották le a régi nevet? Egy felmérés során kiderült, hogy bár az emberek szerették és meg voltak elégedve a NAP Rádió elnevezéssel, ha új nevet választhattak volna, akkor a Sopron Rádió lett volna az.

tovább:
Sopron város, Sopron Rádió

Olvasói levél: a havazáskor miért nem szállhatott fel a fertőszentmiklósi diák a fertődi buszra?

Más célállomásra vinni a tanulót, mint ahova a bérletjegye szólt, különösen nagy felelőtlenség lett volna, hiszen az autóbuszvezető nem tudhatta, hogy Fertőszentmiklós helyett Fertődön várta volna-e a gyereket valaki.

tovább:
Olvasói levél: a havazáskor miért nem szállhatott fel a fertőszentmiklósi diák a fertődi buszra?

Medveölő-szurdok – Hochlantsch

… … órára értünk le a hegyről. Kellemesen elfáradva ettünk pár falatot, cipőcsere, autóba szállás, majd irány vissza Sopron . Eredetileg a Weichtalhaus-ban terveztük az éjszakázást, de úgy döntöttünk, hogy olcsóbban megússzuk, ha visszamegyünk Sopronba. Este … …

tovább:
Medveölő-szurdok – Hochlantsch

Ezüstérmesek a gyerekek!

A döntő rosszul indult, hiszen már a bemelegítéskor elvesztettük egy rossz mozdulat következtében – a torna összképét tekintve a csapat legjobbjának választott – Fekete Bettinát. Lányaink becsületes küzdelemben szenvedtek végül vereséget a higgadtan kosarazó Csipet Csata ellen. Az All-Star csapatba beválasztották Czukor Dalmát és Szeli Dorinát. Gratulálunk a szép eredményhez!’Csipet Csata-Soproni Darazsak 61-35’Dohár Zoltán: Összeszedett, nyugodt és okos játékkal kezdtük a mérkőzést. Kevés hibával sikerült magabiztos előnyre szert tenni. SZÉP VOLT LÁNYOK! ‘Bencze Mária: Gratulálok a Csatának! Fekete Bebével együtt nehezebb dolguk lett volna! (A bemelegítés során bokasérülést szenvedett – szerk. megj.) Szépen csillog az ezüst is! Végig óriási küzdelem volt a három nap alatt! ‘

tovább:
Ezüstérmesek a gyerekek!

Nélküle. Megint magányosan… Egyedül.

… … . Szegénykém napok óta korán kel és későn is fekszik le. Tehát este felhívott és mondta, hogy épp a tűztoronynál Sétál Sopron belvárosában. De jó lett volna, ha 1ütt sétálhattunk volna. Este rágondolva mentem be a közös hálószobánkba, majd rágondolva … …

tovább:
Nélküle. Megint magányosan… Egyedül.

Trehány munkaszervezés és emiatt állandó késések

… … tőle válni. Egyébként megjegyzem, hogy a helyes és utasbarát viselkedés az lenne és lett volna, hogy a Traubi IC (indul Sopron 6:15) ingyen, helyjegy nélkül vigye el a Tatabányán várakozó utasokat. Ez humánus és utasbarát viselkedés lenne, és költséggel … …

tovább:
Trehány munkaszervezés és emiatt állandó késések

Nem, Sopron nem az én világom. Talán pár évvel eze…

…Nem, Sopron nem az én világom. Talán pár évvel ezelőtt még az lett volna, de már nem. Túl csendes, túl nyugodt mégis annyira zűrzavaros, mert mindenki ismer mindenkit. Sőt sokan azt hiszik, hogy ismernek engem is, pedig nem. Ezt nagyrészt mondjuk … …

tovább:
Nem, Sopron nem az én világom. Talán pár évvel eze…

4.248 – Ajánló és 11. Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó

… … .  A Magyarországon körzetesített elődöntőkre április 24-én kerül sor Alsópáhok, Balassagyarmat, Budapest, Mór, Püspökladány, Sopron , Sükösd, Szolnok településeken,  a döntő időpontját később határozzák meg, de helyszíne ezúttal is Budapest … …

tovább:
4.248 – Ajánló és 11. Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó

Kirobbanó siker a szilveszteri koncerten – Mégis szomorú a zenekar

… … Tamás polgármestert” Közönség: taps Műsorközlő: “Köszöntöm Firtl Mátyást, Sopron országgyűlési képviselőjét” Közönség: taps Műsoközlő: “Köszöntöm Walter …   3. kép fent: Kirobbanó siker – nekik tetszett. Találozunk 2010. dec. 31-én. Fotók: sopron .hu …

tovább:
Kirobbanó siker a szilveszteri koncerten – Mégis szomorú a zenekar

Vigyázz, óvodások!

… … utazás. Kurva unalmas hely lehet ez az Eger, gondoltuk, de aztán kiderült, hogy nem is annyira. Mondjuk nem egy Sopron vagy Kőszeg, mégis gyakran volt olyan érzésünk, mintha az első nászutunkon lennénk, nem pedig a másodikon. A történelmi bélvárost … …

tovább:
Vigyázz, óvodások!

A hazai pálya hátránya

… … teli talpas pofon: a győri fiaskó. Ez utóbbival a baranyai csapat eltékozolta kedvező pozícióját a honi pontvadászatban (mivel a Sopron kikapott Szegeden, az alapszakasz hátralévő két igazi rangadójából elég lett volna akár egyet is megnyerni). Csütörtöki … …

tovább:
A hazai pálya hátránya

Boros László: Felesleges hangulatkeltés zajlik

Érthetetlen, miért kell az ebédidőre befejezett rendes közgyűlés után öt nappal tíz napirendi pontos rendkívüli közgyűlést összehívni, ezek fele a múlt hétre is előterjeszthető lett volna – fogalmazott Boros László (MSZP) sajtótájékoztatóján.

tovább:
Boros László: Felesleges hangulatkeltés zajlik

Kelta ünnep – július 11, Sopron

… … elég erősnek ahhoz, hogy visszaidézzek mindent az élményből. 1. Sopron kurva messze van. 2. Jó lett volna, ha valahol … meg az útbaigazítást, másfelől pedig köszönjük, hogy megmutattátok Sopron legjobb fagyizóját. És a Fehér Rózsa tényleg nem okozott … …

tovább:
Kelta ünnep – július 11, Sopron

BS – Ralph Myerz and the Jack Herren Band

A csapat norvég, stílusuk elektro. Érdekesen jöttek össze a tagok, huszonkét évvel ezelőtt, amikor Erlend Sellevold embereket keresett egy norvég fellépésre, olyanokat akik ütős hangszeren képesek játszani. Ez egy egyszeri fellépés lett volna, de Thomas, Tarjei és Erlend annyira élvezte a zenés együttműködést, hogy megalapították a Ralph Myerz and the Jack Herren együttest. Felfigyeltek rájuk -is-,

tovább:
BS – Ralph Myerz and the Jack Herren Band