Ezekben az utakban több rejlik

Most meglátjuk, tényleg kihagyott ziccer-e az útfelújítás Sopronban, ahogy azt múltkori cikkemben írtam . A munkálatok egyre több helyen zajlanak, már a Lövérekben, a Jereván lakótelepen, a Kurucdombon is útfelújítás kezdődött, és ez még csak az első ütem!!! De nem is ez a lényeg most, hanem hogy lesz-e bármiféle kerékpáros fejlesztés is? Mármint olyan, ami tényleg a 21. század követelményeinek megfelel, és szakmai szempontból is elfogadható? Általában nem sok mindenre lenne szükség, csak egy-két táblára, egy-két sárga vagy fehér felfestésre, na jó, lenne azért helye néhol kisebb átépítésnek is. Fotóboltos kollégám nagyjából megalkotta azt, amit elképzeltem. Hogy ilyen lesz-e a valóságban is, arra kevés esélyt látok, de hátha. Úgynevezett fantázia következik tehát Sopron első kerékpáros felállóhelye lehetne a Kőszegi út/Győri út kereszteződésében Kerékpáros átvezetés lehetne a Rákosi úton A Fapiac nyitott és zárt kerékpársávval lenne igazán menő A híd utca nyitott és zárt kerékpársávval

tovább:
Ezekben az utakban több rejlik

Scarbantia Hotel-projekt: közösségi központ az értékőrzés és a funkcióbővítés jegyében

Sopron elkötelezett abban, hogy minden, a város érdekét szolgáló, és a város fejlesztéseit erősítő, ahhoz hozzáadó beruházást kiemelten kezeljen. Fontosak mindazok a fejlesztések amelyeket, akár magánerős beruházásként, a város a maga javára tud használni – mondta Sopron polgármestere a csaknem 8 milliárdos tervezett beruházás kapcsán.Képgalériával frissítve 

további részletek: 
Scarbantia Hotel-projekt: közösségi központ az értékőrzés és a funkcióbővítés jegyében