Térségünkben fejleszt a SPAR

Hónapok óta zajlik az Arany János utcai SPAR üzlet átépítése Sopronban. Ottjártunkkor épp a homlokzati üvegelemeket emelték be a helyükre. A Kisalföld információi szerint novemberben nyithat újra a szupermarket, ahova egyébként már toborozzák a dolgozókat is, a kihelyezett tájékoztató molinó szerint.

Bővült is egyébként a soproni SPAR üzletek száma, ugyanis a Lackner Kristóf utcai OMV benzinkúton is egy SPAR EXPRESS várja a shop vásárlóit. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen létjogosultsága van az INTERSPAR mellett egy másik, kisebb SPAR EXPRESS-nek, a válasz viszont egyszerű: ezutóbbi 0-24 óráig van nyitva, a hét minden napján.

Megújul az egyik felsőpulyai SPAR is, mégpedig az, amelyik a város délkeleti részén, az 50-es főút mellett található. A régi épületet már nyáron bezárták, azóta tart az átalakítás, melynek keretein belül teljesen átépítik azt, új parkolót is kialakítanak. A munkafolyamat a végéhez közeledik, a nyitás október 25-én lesz.

Helyi zenekarok lépnek fel a helyi rádió fesztiválján

Egy év kihagyás után ismét önálló open air koncertekkel jelentkezik a felsőpulyai járás szabad, nyitott közösségi rádiója, a Radio OP. A színpadon ezúttal is a térség feltörekvő és már befutott zenekarai kapnak lehetőség A Radio OP Open Air idén ötödik alkalommal lesz megrendezve, ezúttal több értelemben is „otthon“. Egyrészt a zenekarok miatt, hiszen mindenki a térséget, azaz a Felsőpulyai járást és a környéket erősíti. Másrészt az idei helyszín a felsőpulyai Liszt Ferenc Gimnázium udvara lesz, azaz „házon belülről“ megy majd a műsor, itt működik ugyanis a rádió stúdiója és szerkesztősége egyaránt. A Radio OP csapata. Fotó: Gregorich Karin A koncertek 18 órakor kezdődnek, és egész késő estig tartanak majd. Elsőként a Graveyard Avenue nevű coverband indítja a show-t, őket az ftmTRIO követi, akik pop, soul és jazz elemeket ötvöznek zenéikben. Utáuk a Whory Johnnys érkezik, a csapat neve áthallásos, ők ugyanis Harácsonyi/Horitschoni eredetűek. A Kind of Strange személyében egy fiatal punkrock banda lesz a negyedik fellépő csapat, ötödikként pedig jön Alex Karazman és a „bagázs“, azaz a Pepis Bagage dialektusos német country és r&b dalokkal. A belépés most is, ahogy eddig mindig: ingyenes. 2017 óta hétfőtől péntekig heti 40 óra saját tartalmat gyárt a rádió, ezt egészítik ki más ausztriai szabad rádiók értékes tartalmú műsoraival. A rádió vezetőségénél jelenleg azon dolgoznak, hogy a vételkörzetet kibővítsék, Közép-Burgenland déli és nyugati részén is elérhetővé szeretnék tenni a hallgatók számára a térség egyetlen helyi rádióját. Ehhez a rádió pályázott egy Leader-projekt keretein belül, a következő 2 évben pedig -ha minden jól megy- újabb telephellyel bővülhet a rádió sugárzása. Fotó: Keszei László A BRGOP, azaz a felsőpulyai Liszt Ferenc Gimnázium nagy hangsúlyt fektet a médiaoktatásra. Jövőre egy új kötelezően választott tantárgyat vezetnek be, melynek neve „Médianevelés“ lesz és a felsőévesek számára érettségi tárgyként is felvehető lesz. Logikus lépés, hiszen az alsóbb évfolyamosok rádiós …

tovább:
Helyi zenekarok lépnek fel a helyi rádió fesztiválján

Többnyelvű műsorvezetés a Nyelvek Európai Napja alkalmából

A Nyelvek Európai Napja alkalmából szeptember 28-án, azaz ma 11 órától egy különleges élő ‘Talking Hetz’ műsor lesz hallható a Radio OP-n a Wunschvormittag után. A BG-BRG-BORG Oberpullendorf, azaz a felsőpulyai Liszt Ferenc Gimnázium azon diákjai állnak a mikrofon elé, akiknek 2-3 anyanyelvük is van. A diákok bemutatják majd anyanyelvüket. Emellett lesznek albán, bosnyák, burgenlandi horvát, német, angol, francia, olasz, horvát, portugál, román, orosz, szlovén, szlovák, és természetesen magyar dalok is a műsorfolyamban. Tehát rádiókat a 98.8-ra, vagy livestream: www.radioop.at

tovább:
Többnyelvű műsorvezetés a Nyelvek Európai Napja alkalmából

Karim El-Gawhary üzenete Orbánnak

Karim El-Gawhary , egyiptomi származású német újságíró tartott múlt kedden könyvbemutatót Felsőpulyán, a városi könyvtárban. „Auf der Flucht“, azaz „Menekülésben“ címmel jelent meg könyve, melyet az ORF tudósítójával, Mathilde Schwabenederrel közösen írtak. Érdekesség, hogy a könyv már tavasszal megjelent, ki gondolta volna, hogy ilyen aktualitása lesz majd néhány hónappal később. Karim egyébként elmondta, ezek a polgárháborúk okozta problémák már egy hosszabb folyamat részei, melyek 4 éve kezdődtek, amit mi itt Európában érzünk, ennek a folyamatnak az eredménye. Az író/újságíró a közönség előtt üzenet Magyarország Miniszterelnökének, Orbán Viktornak is: „Ha Magyarország ennyire keresztény ország akar maradni, mit szólnának hozzá, ha küldenének ötszázezer fekete keresztényt?“ (Radio OP és ORF Burgenland tudósítása nyomán)

tovább:
Karim El-Gawhary üzenete Orbánnak