Egy átlagos vasárnap este Sopronban

Én komolyan nem értem, az alábbi képeken látható jelenségnek mi az oka. Adott egy csomó kisebb szelektív sziget a városban. Ezek hét végére rendre megtelnek mindenféle, oda nem való dologgal is. Ezzel kapcsolatban az elmúlt évek során nem változott sokminden . Leszámítva, hogy a zöldudvarok hétfőtől szombatig tárva-nyitva állnak, és mindenki, aki rendelkezik érvényes szerződéssel a hulladékkezelőnél, INGYEN lerakhatja szemetét ( egy bizonyos mennyiségig ), különböző kategóriák szerint. A másik pedig, hogy sokak örömére ismét lett a városban lomtalanítás , ami mondjuk egy kicsit nehézkesen működik, mivel elvileg augusztus közepéig az egész városban be kellett volna fejeződnie, sok helyen, például a mi környékünkön sem volt még, és nem is tudni, mikor lesz… Emellett pedig idén bevezetésre került a családiházas övezetekben az otthonról történő szelektív hulladék-elszállítás is. A lényeg viszont, vajon mi lehet az oka annak, hogy még mindig kitömik a szelektív szigeteket, és környéküket hétvégére? Eleve, ha látom, hogy mondjuk a műanyag palack gyűjtő tele van, vagy megpróbálom beleszenvedni még a kollekciómat, vagy visszatérek inkább másnap, mikor kiürítették már, de semmiképp nem rakom a konténer mellé. A másik dolog meg, hogy sokan még mindig olyan dolgokat helyeznek ide a szelektív szigetekre, aminek itt helye nincs. Nem tudom, például a papír-műanyag-üveggyűjtők közül vajon melyikbe való a hungarocell, vagy a számítógép billentyűzet, de szerintem egyikbe sem. Eleve utóbbihoz hozzátenném, műszaki dolgokat, vagyis elektronikai hulladékot például a Tuskóban vagy az Incsepárban is le lehet adni, és még kitudja, hány ilyen hely van a városban, amiről még én sem tudok… Tehát összefoglalva: van zöldudvar van lomtalanítás van otthonról szelektív elszállítás AKKOR?

tovább:
Egy átlagos vasárnap este Sopronban

Szemétkezelés itt és ott

Sikerült hozzájutnom pár (szomszédos) osztrák település 2016-os naptárához. Amin leginkább ledöbbentem, az az, hogy mindegyiken fel van tüntetve, melyik hét melyik napján milyen szelektív hulladékot szállítanak el. Tehát egyik hét kedden a biohulladékot, csütörtökön a sárga zsákot, másik hét szerdán az egyéb hulladékot… Mi pedig itt Sopronban még mindig csak várjuk a megváltást, ami remélhetőleg 2016-ban meg is érkezik végre. A Pozsonyi úton ugyebár kint parkol egy nagy rakás szelektív gyűjtőkonténer, amiket már nem helyezhetnek ki , mert a beszerzésük, és a tervezett kihelyezésük között törvényi változás következett be, ami kötelezi a hulladékkezelőt, hogy háztól szállítsák el a szelektíven válogatott hulladékot. És ez Ausztriában így van már évek óta… Na de majd talán jövőre!

tovább:
Szemétkezelés itt és ott

Ezért nem kerültek ki az új szelektív konténerek

A Kisalföld tegnapelőtti cikke , vagyis azon belül is az interjú Mágel Ágosttal megválaszolta azt a kérdést, amit fel sem tettem még a soproni szeméthelyzettel kapcsolatban… Egy sor konténer várakozik a Pozsonyi úton 1+ éve, úgy tűnik, várakozni is fognak… Mágel Ágostot megkérdeztük a félbemaradt szelektív szigetekről és a Pozsonyi úton vagy egy éve sorakozó több ezer barna kuka sorsáról is. – Mire a szigetek elkészültek volna, megváltozott a központi szabályozás. A jelenleg érvényes törvény pedig a háztól szállítást írja elő. …akkor ezek még egy darabig üresen maradnak…

tovább:
Ezért nem kerültek ki az új szelektív konténerek