Új műfüves futballpályát avattak Sopronban

Sopron önkormányzata kiemelt figyelmet fordít az egészséges nevelésre, ezért fontosnak tartja, hogy a Magyar labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjában részt vegyen. Az MLSZ a kormány által létrehozott TAO-rendszeren keresztül vállalja a beruházás 70%-át, így a pályázó önkormányzatnak a költségek 30%-át kellett biztosítania. A tóparti pálya teljes beruházása 27 millió forint volt, ebből közel 8,1 millió forintot finanszírozott az önkormányzat saját forrásból. A kisméretű 20×40 (22*42 m) műfüves pálya 3×2 méteres kapukkal, palánkkal, világítással és labdafogó hálóval van ellátva. A pálya körül viacolor járda épült. Fotó: Leczovics Zsolt A fejlesztéseknek köszönhetően így már három műfüves kispálya – és három salakos pálya – áll a városi bajnokság különböző osztályaiban szereplő csapatok rendelkezésére. A „tóparti pálya” – a többi pályához hasonlóan – nem csak a városi bajnokságban szereplő amatőr csapatok számára nyitott, hiszen a mindennapi testnevelés órák során is igénybe vehető az iskolák számára. Fotó: Leczovics Zsolt

tovább:
Új műfüves futballpályát avattak Sopronban

Ezerhatszáz forint volt csak az éves áramdíj

Egyházasfalu és Kunsziget – továbbá Őriszentpéter, Szekszárd, illetve a budapesti Wekerletelep – közössége elnyerte a Klímasztár 2017 országos díjat, amellyel az éghajlatváltozás kihívásaira adott legjobb helyi szintű megoldásokat ismerik el.

tovább:
Ezerhatszáz forint volt csak az éves áramdíj

Biztonságosabb gyalogátkelők a városban

A Harkára vezető út és a Gidapatak utca kereszteződésénél jártunk, ahol megvalósult beruházásokról számolt be az önkormányzat. A soproniak biztonsága érdekében, összesen kilenc gyalogátkelő helyen, korszerű és energiatakarékos LED-es fényforrású világítótesteket helyezett el a város önkormányzata. Az erősebb, irányított fénynek köszönhetően sötétedéskor, éjszaka vagy rossz látási viszonyok között nagyobb biztonságban lesznek így a gyerekek és a felnőttek egyaránt. – mondta Dr. Fodor Tamás polgármester a mai sajtótájékoztatón. A következő gyalogátkelő helyek újultak még meg: Ady Endre – Ibolya utca, Ferenczy – Vitnyédi utca, Lackner – Höflányi utca Csatkai utca – Deák tér, Lackner – Damjanich utca, Kossuth – Fasor utca Csengery – Frankenburg út, Erzsébet – Rákóczi utca Osváth András a Gida patak utcai lakópark önkormányzati képviselője elmondta továbbá, hogy a lakóparkban élők részére 180 méter hosszan 7 db LED-es lámpatestet is elhelyeztek, ami a helyiek kérése volt. A helyszínen is látható sárga villogóval ellátott gyalogátkelőhelynél az autóbuszmegállóhoz a járdacsatlakozások is elkészültek. A Gida patak utcai fejlesztés összesen 11.5 millió forint volt, amit az önkormányzat saját erőből finanszírozott. L.L.ZS.

tovább:
Biztonságosabb gyalogátkelők a városban