Magyarország legdinamikusabban fejlődő gyorsétterem lánca lett a Simon’s Burger, melynek első egysége 2022-ben nyitott meg. Azóta már 22 éttermet üzemeltetnek Magyarországon, plusz van egy hot-dogos, van food truck, és jelen vannak már New Yorkban, Szlovákiában és immáron Ausztriában, konkrétabban Észak-Burgenlandban is. Néhány hónapja Pándorfaluban (Parndorf), az outlet melletti PADO Shopping Galerien bevásárlóközpontban nyitották meg éttermüket, mellyel tehát betörtek az osztrák piacra is. Ráadásul olyan helyen nyitottak, ahova számos környező országból is érkeznek vásárolni, így még többen találkozhatnak a legjobb smash burgerekkel és shake-ekkel. A kínálat itt is minimál, de ez a koncepció. A Google értékelések amúgy 4,8-on állnak, több, mint 100 értékelés alapján.
Reméljük, azért hamarosan Sopron környékére is eljutnak végre (Győr-Moson-Sopron megyében Győrben vannak jelen, Vasban egyelőre sehol).
A téli évszaknak megfelelő fagyos időjárásnak köszönhetően a Fertő tó már több, mint két hete befagyott. Ez nem csak a korcsolyázóknak és sétálóknak, de a nádaratóknak is nagyon jól jött. Bár a betakarítást minden időjárási körülmény között el lehet végezni, a befagyott vízfelület nagyban segíti a munkát. A nád a Fertő tó egyik legjellegzetesebb eleme, ugyanakkor a nemzetközi kereskedelemben is nagyon jelentős. Az árakat főként a kínai és kazahsztáni import határozza meg, amelyek Észak-Európa fő piacaira érkeznek. A burgenlandi nádaratók jó minőséggel próbálnak helytállni ezen a piacon. Az aratás március közepéig tart, ezt követi a feldolgozás és az export, főként Hollandiába, Németországba, Dániába és az Egyesült Királyságba.
A téli évszaknak megfelelő fagyos időjárásnak köszönhetően a Fertő tó már több, mint két hete befagyott. Ez nem csak a korcsolyázóknak és sétálóknak, de a nádaratóknak is nagyon jól jött. Bár a betakarítást minden időjárási körülmény között el lehet végezni, a befagyott vízfelület nagyban segíti a munkát. A nád a Fertő tó egyik legjellegzetesebb eleme, ugyanakkor a nemzetközi kereskedelemben is nagyon jelentős. Az árakat főként a kínai és kazahsztáni import határozza meg, amelyek Észak-Európa fő piacaira érkeznek. A burgenlandi nádaratók jó minőséggel próbálnak helytállni ezen a piacon. Az aratás március közepéig tart, ezt követi a feldolgozás és az export, főként Hollandiába, Németországba, Dániába és az Egyesült Királyságba.
Péntek hajnalban elrajtolt a 15. Burgenland Extrémtúra a Fertő tó körül. A nagyjából 4500 résztvevő több, hosszabb-rövidebb táv közül választhatott, a klasszikus 120 kilométer mellett 80, 60 és például 30km-es távon lehet gyalogolni. A túrának több kiindulópontja is van, Oka, Hegykő, Mosonbánfalva és Nezsider. Az időjárás idén különösen zord, a résztvevőknek pedig a hideg mellett helyenként a csúszós úttal is meg kell küzdeniük. A kerékpárosok egyébként már tegnap elrajtoltak, ők 1-3 kört tesznek meg a Fertő tó körül 18 órán belül. A rendezvény jelentős turisztikai vonzerő a térségnek, és erősíti a határon átnyúló kapcsolatokat is Ausztria és Magyarország között.
A Fertő tó több év kihagyás után szinte teljesen befagyott, sok strandon lehet korcsolyázni, de csak saját felelősségre. Nyílt vízfelületeket bárhol találni, ezért nagyon bemenni nem érdemes. Szombaton ellátogattunk három partszakaszra is, mindegyik helyen más körülményeket találtunk. Egyvalami mindenhol azonos: a jégfelületet hó takarja.
A déli parton hosszú évek után először ismét ki lehet menni a partra Fertőrákosnál (Kroisbach). A víz ránézésre jó vastagon befagyott, a beton móló mellett a köveken keresztül lehet megközelíteni a jégfelületet. A havat több helyen eltolták, sokan pedig családosan látogattak le, megnézni, milyen a befagyott Fertő. VIGYÁZAT, a csónakkikötőben nem szabad a jégre lépni!
Az északi parton, Nezsidernél (Neusiedl am See) tele parkoló fogadott minket, a strandra vezető úton pedig gyalogosok, komplett családok tartottak le a partra. A jég itt a kisebb part menti öbölben sima, de a strand részen egy jó darabon durván darabos, egészen úgy néz ki, mint mikor a déli szél az első, éles jégdarabokat oda torlaszolta, azok pedig ott fagytak össze. Beljebb haladva már itt is sima jég fogad minket, ráadásul jégkite-ot, jégvitorlát is lehet bérelni. Az éhezőket food truck szolgálja.
A keleti parton, Pátfalunál (Podersdorf) a hosszú partszakaszon végig korcsolyáztak, akár a világítótornyon előtt is el lehetett csúszni. Több helyen eltolták a havat, így relatíve sima ott a jég, többen jéghokiztak. Ugyanakkor közvetlenül a part mellett nagyon göcsörtös, buckás a jég, így ott óvatosnak kell lenni. Kicsit beljebb haladva már feltűnik némi nyílt vízfelület is, így arra menni kifejezetten nem ajánlott.
Bónuszként meglátogattuk a Fertőzugban a Darscho szikes tavat is, néhányan itt is korcsolyáztak, a BVZ hetilap pár napja közölt fotókat, akkor sokan voltak ott is a jégen, parkolóhely is van.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy természetes vizeken MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE korcsolyázhat.
Alternatívaként tudjuk ajánlani a környék jégpályáit: