Parkoljunk és utazzunk

Sopronban egészen a közelmúltig (néhány elhalt próbálkozáson kívül) nem volt klasszikus P+R parkoló. A városban és környékén ugyanakkor több területet is ilyen célra használnak az ingázók. De hogy néz ki ez pár kilométerrel odébb?

A P+R parkolók lényege, hogy egy nagyvárosba érkezők a város szélén letegyék saját autójukat, majd pedig vagy tömegközlekedéssel, vagy telekocsival tovább közlekedjenek úti céljukhoz. Sopronban természetesen ez is máshogy működik, itt az első kialakított P+R parkoló nem rendelkezik tömegközlekedési kapcsolattal, de még csak frekventált helyen sincs. Ráadásul itt ugye nem is igazán a városba érkezők közlekedését kell szabályozni, sokkal inkább azokét, akik innen ingáznak Bécs, Kismarton, Bécsújhely fele. Bár a vonatok óránként/félóránként járnak, sokan mégis inkább a személygépjárművet választják, individuálisan. Ezt a problémát próbálná áthidalni a Sopron Plaza mellett létrehozott új P+R parkoló. A munkába igyekvők itt lerakhatnák saját autójukat, és innen közösen mehetnének céges autóval dolgozni.

Azért írom feltételes módban, mert szemmel láthatóan nem túl nagy hatékonysággal működik a parkoló. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy makadám burkolatú, fizetős parkolóról van szó, ami, bár a Sopron Plaza közvetlen közelében van, eléggé kiesik a körforgásból. Amint pedig feljebb írtam is, tömegközlekedési kapcsolata sincs.

Üzemen kívüli buszmegálló a Sopron Plaza mellett

Rögtönzött P+R parkolót szült az probléma, ami Somfalván, a határ felé vezető út egy szakaszát érinti. Itt ugyebár pont a rush hour-ban tiltották meg az áthaladást a személygépjárműveknek, azaz reggel 5 és 8, valamint délután 16 és 19 óra között. Ezzel nem tudom, mennyire járt végül is jól a település, sikerült-e valóban jelentős forgalomcsökkenést elérni. Ugyanis most az van, hogy a határ mindkét oldalán autók parkolnak. Az Ausztriába dolgozni igyekvők a határ magyar oldalán leteszik autójukat, átsétálnak a határon, majd a céges autóba beszállnak már Burgenlandban, és onnan indulnak tovább. Semmiképp nem a legoptimálisabb megoldás…

Na de hogy néz ki egy valódi Park and Ride parkoló? Aki a környéken ilyet szeretne megtekinteni, javaslom Felsőpulyát és Veperdet. Előbbi helyen bár tömegközlekedési kapcsolat nincs, a tavaly átadott parkoló közvetlenül az S31-es gyorsforgalmi út kezdeténél lett létrehozva. Így a környékről érkezők itt lerakhatják saját autójukat, majd együtt a céges autóval indulhatnak Bécs, Kismarton, Felsőőr irányába. A Veperd melletti parkoló ennél egy fokkal még komolyabb, lépcsőzetesen, több “szinten” helyezhetőek el a személygépjárművek, ráadásul itt több buszmegálló is van “Weppersdorf, Busbahnhof P+R” néven, ahonnan óránként többször is indul busz a legkülönbözőbb irányba.

A vadonatúj P+R parkoló Felsőpulya mellett

De persze mielőtt megint bezzegországozással lennék megvádolva, tudnék pozitív példát hozni Magyarországról is, főleg Budapestről, de nagyszerű kezdeményezésnek tartom a GYSEV vasútvonalai mentén lévő megállóknál kialakított P+R illetve B+R parkolókat is.

P+R parkoló és buszállomás Veperden

Felemás Közép-Burgenland turisztikai teljesítménye

Bizonyos településeken pluszt, máshol mínuszt hozott a tavalyi év Közép-Burgenlandban, már ami a turisztikát és a vendéglátást illeti. A Felsőpulyai járás Burgenland kiemelt turisztikai desztinációi közé tartozik, ebből azonban nem minden település profitál egyenlő mértékben. 2019-ben a járásban 3,4%-al nőtt a vendégéjszakák száma az előző évhez képest, ha az ide érkező vendégeket nézzük, akkor pedig még ennél is nagyobb, 4,5%-os a növekedés. A tavalyi év legnagyobb nyertese egyértelműen Locsmánd (Lutzmannsburg), Sopronújlak (Neutal) és Léka (Lockenhaus) 5,3 illetve 7%-os emelkedéssel. A legnagyobb vesztes pedig a járás székhelye, Felsőpulya. Ide 2018-hoz képest 20%-kal kevesebb vendég érkezett, a vendégéjszakák száma pedig még drasztikusabban, 24%-kal csökkent, de Sopronkeresztúrra (Deutschkreutz) és például Sopronnyékre (Neckenmarkt) is kevesebb turista érkezett. (BVZ, Radio OP)

Felsőpulya Fő utcája

Rajzottak a szárnyas hangyák

Aki tegnap azt hitte, az érdekes, párás időjárás miatt voltak sötét foltok az égen, igen nagyon téved. Felsőpulyától Sopronig biztosan, sőt, az egész környéken rajzottak a szárnyas hangyák, amik mintha sötét ködöt alkottak volna. Az utak mentén, a fák fölött, mindenhol apró repülő rovarokat lehetett találni, a különös természeti jelenség azonban csak pár óráig tartott.

Felháborító! Megint megrongálták a húsvéti dekorációt

Tavaly és 2016-ban is vandálok áldozatává vált a húsvéti dekoráció Felsőpulya Fő terén. Mondhatnánk, hogy “várható volt” idén is, de szerintem erre ember nem tud felkészülni. A rongálók sajnos idén sem kímélték a kihelyezett díszeket, pedig még csak pár napja gazdagítják a felsőpulyai belváros látványát.

A dekoráció részét képezi egy húsvétinyúl-család, apuka, anyuka, és két gyerek. Emellett több nagyméretű húsvéti tojás is van a díszítésben, ezek közül a rongálók idén többet elmozdítottak, egy kisebb méretű pedig el is tűnt. Állítólag péntekről szombatra virradó éjjel az egyik szórakozóhelyre vitték be, és az elkövető még instagram story-t is kitett az esetről.

A kihelyezett szobrok az újhegyi (Neuberg im Burgenland) Norbert ART-URO munkái, valószínűleg nem túl szívderítő látvány számára sem, amikor megrongálják azokat. Az elmúlt években volt, hogy a nyúlapuka lábát törték el, egyszer pedig a nyúlfiú szobrát egészen a postbus garázsáig cipelték el, ahol össze is törték azt.

Két buszváró a legundorítóbbak versenyén

Úgy tűnik, van legalább egy olyan dolog, amiben nem különbözik Felsőpulya és Sopron egymástól. Mindkét városban van olyan fedett buszváró, ahova nem szívesen teszi be a lábát az ember, és mindkettő viszonylag forgalmas helyen található. Felsőpulyán a Gymnasium megállóhelynél, Sopronban pedig a Kuruc körút megállóhelynél található az alábbi két objektum.

Oberpullendorf, Gymnasium. Fotó: Keszei László

Sopron, Kuruc körút. Fotó: Töreki Tibor

MELYIK BUSZVÁRÓ GUSZTUSTALANABB?