Méltatlan állapotok a Botond utcában

Adott egy soproni iskola, rengeteg diákkal. Adott egy kisebb rendű lakóutca, a Halász utca, ami reggel, és délután hatványozott forgalommal bír, az említett általános iskola, egy óvoda és egy középiskola miatt. A parkoló itt fizetős, de a szomszédos Botond utcában már nem. Épp ezért sokan a Botond utcában parkolnak, bár reggel és délután nem elsősorban az ingyenesség miatt, hanem azért, mert itt van hely. Néhány éve újították fel a Petőfi iskolát, akkor az egész környezetét rendbe tették, egészen az aszfaltos útig. A járdát és az aszfaltos utat egy betonozott rész határolja a Botond utcában, ami az eltelt pár évben teljesen tönkrement. A beton darabjaira hullik, megnehezítve ezzel a járdára való feljutást kerekesszékkel, babakocsival, de még gyalog is kitörheti a lábát az, aki esetleg egy épp mozdulófélben lévő betondarabra lép. Persze az aszfaltról is lehetne pár szót ejteni, hogy néz már ki? Hogy lehet egy nagy forgalmat bonyolító iskola mellett ilyen minőségű az út? Ráadásul a Botond utca egy szakasza “mindkét irányból behajtani tilos, kivéve engedéllyel, kivéve taxi” besorolású, tehát gyakorlatilag oda be sem hajthatnának azok, akik a kijelölt parkolóban szeretnének gépjárművükkel leállni, ez bizony nagy paradoxon. Arról már ne is beszéljünk, mi szükség a megállni tilos táblára, amit a legtöbben figyelmen kívül is hagynak. Persze ahogy minden ilyen bejegyzésnél megjegyzem, most is megteszem: ha nem vinné mindenki az iskola kapujáig gyermekét, és az iskolaidő letelte után nem ott akarná felvenni gépjárművével, talán az útburkolat is jobb minőségű maradt volna, és a parkolókkal sem lenne gond. Csak szóltam. A környéken egyébként meglehetősen sok a szemét, az évekkel ezelőtt elbontott telefonfülke alapja is megtalálható még, ahogy a soha használatba nem vett hulladékgyűjtő sziget alapja is csak úgy van, funkció nélkül…

tovább:
Méltatlan állapotok a Botond utcában

Változik az Aranyhegy forgalmi rendje

Ismét változik Sopron Aranyhegy városrészének forgalmi rendje. A Kisalföld információi szerint a következő változások lépnek életbe a napokban: Az Ív utcában a Rákosi út és az S-kanyar közötti szakaszon megszűnik az egyirányú forgalmi rend, és visszaáll az eredeti állapot Az Aranyhegy utcában a Rákosi út és az S-kanyar közötti szakaszon megszűnik az egyirányú forgalmi rend, és visszaáll az eredeti állapot. Ezzel egyidejűleg kikerül a mindkét irányból behajtani tilos, illetve a kivéve célforgalom jelzőtábla A Póda Endre utca Rákosi utca és a Tómalom utca közötti szakaszán megszűnik az egyenirányúsítás. Ez a rész kétirányú lesz. Az Ív utca S-kanyar – Verő József utca közötti szakasza a Rákosi utca felé egyirányú lesz. Piros: egyirányú, Zöld: kétirányú (a májusban változtatott utcák lettek jelölve, minden más kétirányú [Kisalföldes grafika alapján])

tovább:
Változik az Aranyhegy forgalmi rendje

Egy sávon megindult a forgalom a Petőfi téren

A pár hétig eltartó aszfaltozás után újraindult a forgalom,  egy sávban, a korábbi haladási irány szerint. A kivitelezők még nem vonultak le a terepről, így  esetleges fennakadásokkal számolnunk kell. Vezessetek óvatosan! Az Önkormányzat elmondta, hogy hamarosan kétirányú lesz a forgalom a Petőfi tér – Ógabona tér közötti szakaszon! Figyelem! Jelenleg csak a Pejachevich köz – Széchenyi tér viszonylatban lehet közlekedni szabálykövetően közlekedni, mert több helyen kint maradt a behajtani tilos tábla! Volt olyan kamionos akinek így sikerült csak visszatolatnia… Elkezdődött a szélesítés is

tovább:
Egy sávon megindult a forgalom a Petőfi téren