Sopronban lopták el Zelei József kerékpáros békenagykövet kerékpárját

Zelei József 16 éve a békéért kerékpározik, a sok év alatt pedig már bejárta a Világ közel 100 országát, érintette mind az 5 kontinenst. Zelei tavaly Sopronba is ellátogatott, a I. Világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából pedig egy emlékfát is ültetett a Deák téren, ami most is él és megvan. Azonban szeptember 9-ére virradó éjjel a soproni GYSEV állomás melletti kerékpártárolóból ellopták bringáját, igen, pontosan azt a bringát, amivel járja/járta a Világot.

ELLOPTÁK A VILÁGJÁRÓ BRINGÁM!
Sopronban, a vasúti pályaudvar kerékpár parkolójából 2019.09.09-re virradóra, eltulajdonították a lezárt Genesis-Columbia biciklimet.
A forgalmi értékén túl, magas eszmei értéket képviselt, hisz ezzel vittem a Dán királynőnek Kopcsik Lajos Oszkár díjas cukrász marcipán művét és ezzel vittem a magyarok kopjafáját – – e kerékpárt tolva – az El Caminón, Santiagó-ig, Finistere-ig. A legkedvesebb kerékpárom, most már csak emlék… Aki meglátná vagy tudna róla jelezzen. A kép friss, ebben a kinézetben tűnt el. Köszönöm.

A közösségi médiában több hozzászóló is panaszkodott, hogy az ő kerékpárjaikat is a SPAR melletti fedett kerékpártárolóból tulajdonították el, ami egyébként be van kamerázva.

Rendbe teszik a soproni INTERSPAR lépcsőjét

Fokozott igénybevételnek van kitéve a soproni INTERSPAR főbejáratának lépcsője. Talán ez az a lépcső a városban, amit nap mint nap a legtöbben használnak, ennek, illetve például a durva téli sózásnak és a kemény időjárási viszonyoknak köszönhetően bizonyos időközönként tönkremegy. Egy ideje már elég sanyarú képet mutatott, de most végre felszedték a járólapot, és az egészet újjáépítik, remélhetőleg az előzőnél tartósabb minőségben.

Traktoros napot tartottak Sopronhorpácson

Szombaton immáron 4. alkalommal került megrendezésre Sopronhorpácson a traktoros nap. Az önkormányzat és a szervezők hagyományteremtő szándékkal indították el a programot 2016-ban, a környéken ugyanis szinte sehol nem volt addig traktoros összejövetel. A rendezvényt idén új helyszínen, Sopronhorpács Völcsej felőli oldalán, az új telkeknél tartották meg, a rossz idő ellenére pedig összesen 35 traktor, és rengeteg látogató érkezett a programra.

Gyalogost gázolt a vonat

Csütörtökön nem sokkal háromnegyed 10 előtt a Pozsonyligetfaluból Bécsen és Sopronon át Sopronkeresztúrra tartó REX 7606 számú gyorsvonat elütött egy embert a Kossuth Lajos utcai vasúti átjáróban, aki feltehetőleg öngyilkossági szándékkal lépett a vonat elé a fél- és fénysorompó tilos jelzése ellenére. Az ütközés során a gyalogos a helyszínen életét vesztette, a vonaton utazók közül senki nem sérült meg. Az érintett szakaszon a balesetvizsgálat idejére szünetel a vonatforgalom, az utasokat vonatpótló autóbusszal szállították tovább.

Villámcsapás miatt nem működnek a belvárosi jelzőlámpák

Sokan feltehették már a kérdést, miért nem működik több jelzőlámpa Sopron belvárosában, illetve a történelmi külvárosban. A problémát most a Kisalföld cikke válaszolta meg: villámcsapás következtében meghibásodott az egyik elosztószekrény, ami miatt a Széchenyi tér több pontján, a Várkerületen illetve például az Ógabona téren sem működnek/működtek a jelzőlámpák. Reméljük, azért mindenki a KRESZ szabályainak megfelelően tud jelzőlámpák nélkül is közlekedni…