A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2019. november 13-án 09.00 órakor Sopronban tart szirénapróbát. A lakosságnak a jelzések hallatán semmilyen teendője nincs, az elhangzó jelzések csupán a szirénák üzemképességének ellenőrzését szolgálják. Kérik a lakosságot, hogy a szabadban tartott állataikra fokozottan figyeljenek. A szirénapróba során elhangzó jelzések az állatok riadtságát, nyugtalanságát okozhatják, ezért javasolt a szabadban tartott állatokat a szirénapróba idejére elzárni.
Archives: aprító
Ne menjünk autóval a temetőkhöz!
Az állandó dugók, a folyamatos araszolás már sajnos hozzátartoznak Sopron mindennapi életéhez. Nagyon sok munkába igyekvő Mindenszentek ünnepén ugyan nincs, viszont ilyenkor minden temető környékén nagy a forgalom. Ha nem akarunk ezeken a napokon is hosszú sétát megtenni a nehezen megtalált parkolóhelytől a temetőig, vagy nem akarunk egyáltalán idegeskedni a vezetés miatt, válasszuk inkább a gyaloglást vagy a tömegközlekedést. A Volánbusz Zrt. közlése szerint 2019. november 1-jén (pénteken) menetrend szerint a Szent Mihály temető felé közlekedő 7, 27, 33, valamint a Balfi úti evangélikus temető felé közlekedő 14-es jelzésű helyi járatok mellett igény szerint mentesítő járatok közlekednek.
Bankrablás Csóronfalván
Csóronfalván ma fél 10 környékén történt bankrablás a helyi Raiffeisenbank fiókban. Sajtóinformációk szerint egy 38 éves férfi volt az elkövető, akinél nem volt fegyver, és az arcát sem takarta el semmivel. A bank egyik alkalmazottja pontos személyleírást tudott adni a kiérkező rendőröknek az rablóról. Ennek köszönhetően a rendőröknek viszonylag könnyű dolga volt, a riasztás beérkezése után mintegy háromnegyed órával, 10:12 perckor saját otthonában tartóztatták le a környékbeli elkövetőt. Az okozott kár öt számjegyű euróösszegre rúg, tájékoztat a tartományi rendőrség. Rövid időn belül egyébként ez volt a második bankrablás a Veperdhez (Weppersdorf) tartozó Csóronfalván (Tschurndorf).
(ORF Burgenland, Radio OP)
Megszűnt az ÉNYKK
Október 1-jétől országszerte a VOLÁNBUSZ Zrt. végzi a helyközi autóbuszos személyszállítást, Sopronban pedig a helyit is. Az ÉNYKK a másik 5 regionális közlekedési központtal együtt olvadt be a VOLÁNBUSZ Zrt.-be, a központosítástól pedig a magyar kormány hatékonyabb működést vár. Az integrációs folyamatot az utasok érezni nem fogják, legfeljebb abban, hogy mások lesznek az arculati elemek a buszokon, illetve más lesz a jegyre/bérletre ráírva. A soproni menetjegykiadó-automaták már az új logóval ellátott jegyeket adják ki egyébként.
Kimaradás a upc szolgáltatásában Sopronban
Órák óta elérhetetlen a upc (vodafone) több szolgáltatása Sopronban. Felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy mi a helyzet, már az automata is azt mondja, hogy “az önök körzetében egy nagyobb területet érintő hiba elhárítása van folyamatban”. Reméljük a legjobbakat…
