Tagadhatatlan tény, hogy Sopronban egyre több az ember. Nincs ezzel semmi gond, migrációnak hívják, még akkor is, ha bizonyos médiumok e szót, mint negatív jelzőt próbálják sulykolni felénk. Sopronba azok jönnek, akik Kelet-Magyarországon nem találnak (megfelelően fizető) munkát, vagy azok, akik a Dunántúlról érkezvén Ausztriába járnak ki dolgozni, de Sopronban laknak. A vasfüggönyön túl ugyanis ugrásszerűen nő a bérezés, de már Kelet-Magyarország és Nyugat-Magyarország között is óriási különbségek vannak, ha nem lennének, nem is jönnének ide. Ausztriából pedig az ottaniakhoz képest alacsony árak miatt költöznek a városba sokan, itt ugyanis az élelmiszerek, a közművek, a szolgáltatások is olcsóbbak (valamivel), mint abban az országban, mellyel egykor egy monarchiában voltunk. A cikkünk témája viszont most más. Sopronban egyre-másra épülnek a házak, minden talpalatnyi helyet kihasználnak társasház építésére, amikben a lakásokat aztán bődületesen magas áron próbálnak értékesíteni, bizony, néha meglehetősen rossz kvalitásokkal. És sikerül is, vagy olyannak, akinek tényleg van pénze, majd vásárlás után kiadja a lakást, vagy olyanoknak, akik hátrahagyva mindenüket, eladva mindenüket, ide költöznek. Alapvetően ezzel semmi probléma sem lenne, ha ezzel nem közelítettük volna meg azt az ingatlanpiaci szintet, mint Budapest, azaz hogy nagyon drágák a lakások/házak, és nagyon drágák az albérletek is. Erről korábban is írtunk Sopron, a társasházváros címmel. Az viszont szerény véleményem szerint már a városvezetés hibája, hogy ezeken az új lakóterületeken a szolgáltatások gyakorlatilag hiányoznak. Csak lakni lehet, semmi több. Nincs postahivatal, nincs gyógyszertár, nincs bankomat, nincs nagyobb élelmiszerbolt, nincs normális kerékpáros infrastruktúra, nincs értékelhető tömegközlekedés , ezáltal egész egyszerűen az ott lakók, az újonnan oda költözők rá vannak kényszerítve arra, hogy autóval járjanak. Kompromisszumkötésre meg elég kevesen képesek, és ez bizony probléma. A soproni városvezetés már többször, több platformon hangoztatta, hogy Sopronban egyre több az autó, ezzel azonban nem lehet mit kezdeni, ez ellen nem lehet tenni. És ez az, amivel…