Kétszer is győzött a SMAFC kadett csapata

A SMAFC-NYME kadett kosárlabdacsapata – Palkovits Tamás edző irányításával – október 17-én Szombathelyen kezdte meg az országos bajnokságot. A kék-fehérben játszó soproni lányok először a Zalaegerszeg, majd közvetlenül utána a Szombathely csapatával mérkőztek meg, és mindkétszer győzelmet arattak. A SMAFC kosarasainak pályára lépése előtt a hazaiak győztek a zalaegerszegiek  ellen (Delfin SISE – Zala Volán ZTE

tovább:
Kétszer is győzött a SMAFC kadett csapata

Három győzelem, egy vereség

A SMAFC-NYME utánpótlás kosárlabdacsapatai október 10-én, szombaton két helyszínen is érdekeltek voltak az országos bajnokság küzdelmeiben. A juniorok a Darázsfészekben először a Tatabánya, később a Fejér Kosár SE együttesével mérkőztek meg, s mindkét találkozó után  győztesként jöttek le a pályáról. A serdülők a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban a Soproni Darazsak „A”, majd a Darazsak „C” csapatát

tovább:
Három győzelem, egy vereség