Segítsünk az iszapkatasztrófa károsultjainak

A soproni önkormányzat október 17-én vasárnap egy adománygyűjtő urnát helyez ki a városháza aulájában. Ide várják a soproniak pénzbeli felajánlásait, melyet a vörösiszap-áradatban fedél nélkül maradt embereknek juttatnak el.

tovább:
Segítsünk az iszapkatasztrófa károsultjainak

Kétszer is győzött a SMAFC kadett csapata

A SMAFC-NYME kadett kosárlabdacsapata – Palkovits Tamás edző irányításával – október 17-én Szombathelyen kezdte meg az országos bajnokságot. A kék-fehérben játszó soproni lányok először a Zalaegerszeg, majd közvetlenül utána a Szombathely csapatával mérkőztek meg, és mindkétszer győzelmet arattak. A SMAFC kosarasainak pályára lépése előtt a hazaiak győztek a zalaegerszegiek  ellen (Delfin SISE – Zala Volán ZTE

tovább:
Kétszer is győzött a SMAFC kadett csapata

Ismét győzött a SMAFC női kosárlabdacsapata!

A SMAFC-NYME női kosárlabdacsapata október 11-én Budapestre utazott, hogy az évad második mérkőzésén a Testnevelési Egyetem együttesével találkozzon. Azzal az együttessel, amelyben az NBI/A csoportban szereplő BEAC játékosai is helyet kaptak. A házigazdák nagyon jól kezdték az idei szezont, hiszen kiütötték a Győr II-t 109:28-ra, az elmúlt hétvégén pedig csak egy hajszál hiányzott ahhoz, hogy

tovább:
Ismét győzött a SMAFC női kosárlabdacsapata!

Soproni Őszi Tárlat

A Soproni Őszi Tárlatot kétévente rendezik meg Sopron központi kiállító termében, a Festőteremben. Az október 17-én, szombaton 16 órakor nyíló Őszi Tárlaton ezúttal is a Sopronban élő és alkotó képző- és iparművészek alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók. A kiállítás november 1-jéig várja az érdeklődőket. 133 / 21 látogató

tovább:
Soproni Őszi Tárlat

Minden, a mi szép volt…

Minden, a mi szép volt… – ezzel a címmel jelent meg a közelmúltban Keresztes Ildikó legújabb szólólemeze. A soproni Petőfi Színház társulatának közkedvelt tagja ebből az alkalomból lemezbemutató koncertre várja rajongóit október 17-én, szombaton este 7 órától a Nagyszínházba. Az este sztárvendége Varga Miklós! 133 / 21 látogató

tovább:
Minden, a mi szép volt…