Liszt került a vonatra

A Liszt Ferenc Emlékév alkalmából a zeneszerző arcmásával díszített mozdonyt avattak csütörtökön délután Sopronban. A GYSEV Zrt. tulajdonában lévő mozdony hazánk és a szomszédos Ausztria területén közlekedik majd, párja a tavaly pályára állított Széchenyi-mozdonynak. A 230km/h végsebességű, 86 tonna súlyú Taurus mozdonyra, mintegy 120m2 fóliát feszítettek fel. A zeneszerző születésnapja alkalmából a Soproni Pályaudvaron nagyszabású

tovább:
Liszt került a vonatra

Kelley: Nem búslakodunk

Sopron – A Sopron irányítója úgy érzi, még bőven van a csapatában. Tegnap szoros mérkőzésen szenvedett vereséget a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC csapata a Körmendtől. A kék-fehér gárda irányítója, Thomas Kelley így látta a találkozót: – Nagyon parázs hangulatú mérkőzés volt, amit én személy szerint nagyon élveztem, bár az eredmény lehetett volna más is. A

tovább:
Kelley: Nem búslakodunk

Megtisztítjuk közösen az Ikva patakot!

2007-óta, minden évben, néha többször is tájtakarításra indulunk. Annak idején az Ikva patak kitisztításával kezdtük. Most ismét úgy gondoljuk, hogy visszatérünk a Mi kis patakunkhoz, és megpróbáljuk „kicsomagolni”, hogy tavaszra ismét magára ölthesse a természet pompáját. Támogatást több helyről is érkezni fog, így zsákokat és két nagy konténert is kapunk. Lehet, hogy még kesztyűket is,

tovább:
Megtisztítjuk közösen az Ikva patakot!

Magánkórház tájvédelmi körzet helyére?

A Védegylet ellenzi, hogy magánkórház épüljön a Soproni-hegységben egy olyan területen, ami tájvédelmi körzet. A Védegylet Egyesület közleménye: A Védegylet ellenzi, hogy egy súlyos adóssággal küszködő vállalkozó magánkórházat építsen a Soproni-hegységben, egy olyan területen, ami tájvédelmi körzet és Natura 2000 terület. A Védegylet a napokban az ügy kapcsán az illetékes hatóságokhoz fordult. Az Egészségügyi Rehabilitációs Központ Kft.

tovább:
Magánkórház tájvédelmi körzet helyére?

A Gyűrűk Ura előzménye: A Hobbit

Pont került egy régóta bizonytalan ügy végére: A hobbit című filmet 2010 márciusában kezdik el forgatni. Tolkien hatalmas fantasy eposza, A Gyűrűk Ura előzményeit taglaló művet azonban nem a trilógiával többszörös díjnyertes Peter Jackson rendezi, bár a forgatókönyv írásához ő is segédkezik. A rendező az a Guillermo del Toro lesz, aki képességét már bizonyította A Faun

tovább:
A Gyűrűk Ura előzménye: A Hobbit