Már Signoriék itteni ténykedése is gyanús

Az olasz bundalavina három olyan focistát, vezetőt is maga alá temetett, aki megfordult hazánkban. Lehet, hogy a magyarországi felbukkanásuknak sem csak sportszakmai magyarázata volt? Giuseppe Signori 1994-ben tagja volt a világbajnoki ezüstérmes olasz válogatottnak – furcsa volt őt látni a havas magyar pályákon Parádésan kezdett Mesésen indult a 28- szoros olasz válogatott, háromszoros itáliai gólkirály

tovább:
Már Signoriék itteni ténykedése is gyanús

Valenciába igazol a Sopron csapatkapitánya

Honti Kata, a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron válogatott kosárlabdázója ősztől Spanyolországban folytatja pályafutását. A soproni klub honlapjának tájékoztatása szerint a csapatkapitány egyelőre egy évre kötelezte el magát a márciusban Euroliga-négyes döntőbe jutott – és végül negyedik helyen végzett – egyesülethez. “Már korábban sem volt titok, hogy kacsingattam külföld felé, mivel szerettem volna magam kipróbálni egy

tovább:
Valenciába igazol a Sopron csapatkapitánya

Volt Fesztivál 2010 – első nap

Az első nap délutánjára még a készülődés volt a jellemző.  Egy-két színpadon már láthatott a közönség programokat, de némelyik építése még folyamatban volt. Sopron polgármestere is megtekintette a rendezvény helyszínét. 96 / 35 látogató

tovább:
Volt Fesztivál 2010 – első nap

Aztán elegem lett

Csernai a magyar futballt már évek óta nem nézi, a válogatottból is körülbelül húsz percet bírt, utána feladta. „A magyar futballra különösen igaz, hogy érződik rajta a társadalom hű lenyomata. Mást se látni csak ügyeskedést, ez van a futballban is. Amíg ez nem változik, addig felesleges arról beszélni, mikor lehet előrelépni. Sopronban,

tovább:
Aztán elegem lett

Ausztria miért kapott magyar területeket Trianonban?

Ez a kérdés azért érdekes, mert Ausztria nem tartozott a győztesekhez, hanem az osztrákok és magyarok együtt harcoltak első- és másodsorban is az osztrák érdekekért. Mégis 4300 km2 és 350 ezer fő (ebből kb. 65ezer magyar) Ausztriához csatolásáról döntöttek Trianonban. Hozzátartozik a történethez, hogy Ausztria már kilenc hónappal korábban békét kötött az antant hatalmakkal a saint-germain-i

tovább:
Ausztria miért kapott magyar területeket Trianonban?

Zane Tamane – Mozgékony óriás a palánk alatt

Zane Tamane személyében egy igazán nagyra nõtt, képzett kosarassal bõvült keretünk. A 2 méter magas lett olimpikon center ráadásul elég mozgékony, mely tökéletesen illeszkedik a sok futásra épülõ játékunkhoz. A lett center 1983. szeptember 24-én látta meg a napvilágot Rigában. Magas termetével hamar kitûnt társai közül, így egyenes út vezetett számára a

tovább:
Zane Tamane – Mozgékony óriás a palánk alatt

A Tánc Világnapja

A Tánc Világnapját már több éve megünneplik városunkban. Ez idén sem lesz másként, hiszen a soproni és Sopron környéki moderntánc csoportok április 29-én, csütörtökön este 6 órától mutathatják meg közönségüknek, hogy hol tartanak, egy év alatt mennyit fejlődtek. A gálaműsorban mindenki vadonatúj koreográfiákkal lép majd fel, ahol a hip-hoptól a hastáncig rengeteg műfajba kaphatunk betekintést.

A.J.Christian előadása Sopronban

A.J.Christian előadása Sopronban 2010.04.17! Milyennek találod, érzed a Soproni hallgatóságot? Jó velük lenni. Tudod, a legtöbb előadásra járó “csak” kíváncsi. Ezzel szemben Sopronban a legtöbben már akarnak valamit az élettől és saját maguktól; jó látni azt a sok kereső embert, aki már nem másokat hibáztat, hanem cselekszik. A.J.Christian előadása Sopronban! 2010.04.17. Időpont: 2010.04.17. Szombat. 18h-i kezdettel. Az előadás tartama

Húsvéti játszóház

Az idei Húsvétot is játszóházzal ünnepli a Gyermek- és Ifjúsági Központ! Április 3-án, szombaton délelőtt 9 órától ismét a kicsik vehetik birtokba az intézmény teljes területét, ahol többek között kézművességgel, kikeleti ügyességi játékokkal, és a Monó Manó Zenekar koncertjével várják a gyermekeket és szüleiket a szervezők. E mellett nem maradhat el a népszerű Bóbita foglalkozás

A Gyűrűk Ura előzménye: A Hobbit

Pont került egy régóta bizonytalan ügy végére: A hobbit című filmet 2010 márciusában kezdik el forgatni. Tolkien hatalmas fantasy eposza, A Gyűrűk Ura előzményeit taglaló művet azonban nem a trilógiával többszörös díjnyertes Peter Jackson rendezi, bár a forgatókönyv írásához ő is segédkezik. A rendező az a Guillermo del Toro lesz, aki képességét már bizonyította A Faun

tovább:
A Gyűrűk Ura előzménye: A Hobbit

Ez történt 2009-ben – 2

Eleven holtszezon – nagy változások nyáron A nyári holtszezonban nagyon nagy – a vártnál jóval nagyobb – változások történtek klubunknál. Most ezeket vesszük végig Körte helyett Szöszi Még ami a gyakorlatban állandóságnak bizonyult, valójában az is változás: amióta visszakerült a csapat a legmagasabb osztályba, először sikerült a klubnál tartani az egyik idegenlégióst, Charles David Brooks továbbra is csapatunk

tovább:
Ez történt 2009-ben – 2