Elhallgatott a Class FM

Éjfélkor elhallgatott a Class FM, Magyarország egyetlen országos kereskedelmi rádiója. A csatorna az interneten folytatja a további sugárzást. A rádió 7 éves szerződése lejárt, melyet a bevett gyakorlat szerint meg lehetett volna hosszabbítani még 4 évvel, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa azonban úgy döntött, nem hosszabbít, és inkább pályáztatásra bocsájtja a frekvenciacsomagot. Az új frekvenciaterv közzé is lett téve, melyben 1-2 új frekvencia is helyet kapott az ország több pontján. A Class FM jelenlegi tulajdonosa azonban megtámadta a bíróságon a döntést. A frekvenciacsomag engedélye azonban november 19-én lejárt, ezért a rádió az interneten folytatja műsorát. A bírósági tárgyalás első napja december elején van, és aligha születhet a tulajdonosnak kedvező döntés, azonban a frekvenciacsomag pályáztatását hátráltatja. Így a Neo FM 2012-es megszűnése után most a másik országos frekvenciacsomagon is megszűnik a sugárzás, a hallgató csak fehér zajt fog hallani. A mai politikai helyzetben azonban még akár az is előfordulhat, hogy meg sem pályáztatják a csomagot, hanem szétosztják mondjuk a közmédia rádiói között, mint tették azt a Neo FM egykori frekvenciáival, így fordulhat elő, hogy például Sopronban, ahol régen a Sláger Rádió, majd a Neo FM szólt, most a Kossuth Rádió adása hallható. Reménykedjünk benne, hogy erre nem fog sor kerülni. Már csak azért sem, mert Európában gyakorlatilag egyedülálló lett Magyarország azzal, hogy nincs országos kereskedelmi rádió… A soproni 102 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián egyébként 28 év óta először hallható fehérzaj , a Danubius Rádió ugyanis még 1988-ban kezdett itt sugározni, azóta folyamatosan szólt a frekvencia. Egészen mostanáig… IkvaHír Archív: Class FM-es promó plakát 2009-ből Az elmúlt 6 évben sajnos Magyarországon totálisan leépült a rádiózás, és ez legfőképpen a politikának, kisebb részben a technológiai fejlődésnek köszönhető. Az akár nagy múltú rádiókat ugyanis simán elkaszálták mondvacsinált indokokra hivatkozva, és a saját (akkori) pártpreferenciáiknak kedvező, vagy az ő “vizüket nem zavaró” rádióknak adtak engedélyt a helyükre…

tovább:
Elhallgatott a Class FM

Pécsről is veretlenként jöhetünk haza!

Pécs 2010: Raksányi 13/3, Sarok 2, Quigley 9, Horváth L. 7, Murphy 16/3 Cs.: Pilav 8/6, Török Sz. 5, Laczi 2, Szamosi -, Csutorás -‘UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 9, Zavecz 4, Kurasova 18/3, Krivacevic 13, Horti 15 Cs.: Fűrész D. 11/9, Krnjic 3, Szabó F. 6/3 , Licskai -”Statisztika’2-pontos dobószázalék: 15/33 46% ill. 23/39 59%’3-pontos dobószázalék: 4/20 20% ill. 4/9 44%’Büntető dobószázalék: 20/30 67% ill. 21/31 68%’Gólpassz: 10 (Quigley 4) ill. 12 (Fegyverneky 7) ‘Lepattanó: 23 (Murphy , Raksányi 5-5) ill. 26 (Horti 9) ‘Szerzett labda: 14 (Raksányi 5) ill. 15 (Fegyverneky 5) ‘Eladott labda: 18 ill. 8’Fault: 32 ill. 26 ‘IBM: 42 (Raksányi 19) ill. 98 (Horti 25)”Két héten belül a második idegenbeli rangadó várt ránk a hazai pontvadászatban. Ezúttal Pécsre utaztunk, ahova szurkolóink is szép számban elkísérték a lányokat.’Fegyverneky Zsófi kosarával indult a mérkőzés, melynek tavaly még nem tapsoltunk volna örömünkben, most azonban ez a vezetésünket jelentette. A pécsiek első kosarát pedig egy volt soproni, Horváth Lilla szerezte (2. perc 2-4). A 4. percben zónára álltak át a hazaiak, mely ellen megtaláltuk a helyzeteket, de dobásaink kifele perdültek. Ezáltal valamelyest felzárkózott a Pécs (5. perc 9-11). Amint pontosabbá váltunk, újra növelni tudtuk a különbséget (7. perc 9-16). A vártnak megfelelően határozottan, keményen védekezett ellenfelünk, de jól támadtunk, így jöttek a pontok. Az első triplát Pilav helyezte el a 8. percben (12-18). A játékot továbbra is mi irányítottuk, még akkor is, ha az utolsó pillanatban Sarok büntetőivel 5 pontra csökkent a 9 pontos előnyünk (16-21). ‘Sara dühöngött egy helyzetet követően, melyért technikaival jutalmazták. Esélyt kaptak ezzel a hazaiak, hogy egy támadással akár utol is érjenek minket. Az egyenlítés azonban elmaradt, sőt a megszerzett labdát követően Hanna után nyúltak, amelyért egy sportszerűtlent is lehetett volna ítélni. Székely Norbert kért időt a 12. percben, hogy kicsit összerázza a csapatot, mely buta hibákkal felhozta magára a pécsieket (22-23). A 14. percben utolért minket ellenfelünk (26-26). A vezetésért is támadhattak, de sikertelenül. Dodi és Szasa kosaraival ismét 4 ponttal mentünk. Nem dőlhettünk azonban hátra! Különösen úgy, hogy Raksányi triplája és …

tovább:
Pécsről is veretlenként jöhetünk haza!

Kelley: Nem búslakodunk

Sopron – A Sopron irányítója úgy érzi, még bőven van a csapatában. Tegnap szoros mérkőzésen szenvedett vereséget a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC csapata a Körmendtől. A kék-fehér gárda irányítója, Thomas Kelley így látta a találkozót: – Nagyon parázs hangulatú mérkőzés volt, amit én személy szerint nagyon élveztem, bár az eredmény lehetett volna más is. A

tovább:
Kelley: Nem búslakodunk

Tisztelgés a Nagy Istenségek

Tisztelgés a Nagy Istenségek előtt címmel Pap Gábor művészettörténész tart előadást október 26-án, kedden este 6 órától a GYIK-ban. A Magyar Szemmel a nagyvilágban sorozat 2. részének témája: a délkelet-algériai Tassili-fennsík sziklaképei. 38 / 13 látogató

tovább:
Tisztelgés a Nagy Istenségek

Hibátlan második félidő

MKB-EUROLEASING SOPRON: Fűrész 7, Czank 4, Holt 11, Krivacevic 28, Tamane 12 Cs.: Szabó 2, Abramzon 2, Varga 6, Licskai -‘FRISCO SIKA BRNO: Skerovic 13, Borecka 4, Stehlikova 3, Halvarsson 12, Ford 7 Cs.: Hanusova 11, Sedlackova 5, Sivrova -, Svrdlikova -‘A beteg Honti Kata nélkül fogadtuk felkészülési mérkőzésen a nyáron szintén alaposan átalakult Brno együttesét. ‘A mérkőzést úgy kezdtük, ahogy szerdán Szegeden abbahagytuk. Eladott labdák és puha védekezés jellemezte csapatunkat, melynek Székely Norbert is hangot adott (5. perc 4-11). A különbség a negyed végére 15 pontosra duzzadt. A második negyed elején sem találtunk be, így a Brno 22 pontra növelte előnyét (13. perc 14-36). Eddig a pillanatig kellett várnunk, hogy végre feljavuljunk védekezésben, mellyel együtt támadásban is hatékonyabbak lettünk. A szünetre akár 12 pont is lehetett volna a különbség, de nem figyeltünk Skerovicra, aki a büntetőink után 5 másodperc alatt felért, és bevágott egy triplát (29-44).’A félidei pihenő után egy jóval agresszívabb, jobb ritmusban kosarazó csapatot láthattunk a parketten. Ennek eredménye számokban is megmutatkozott. Három perc alatt 10 pont alá jöttünk (23. perc 35-44). Tina kiemelkedett a mai napon a mezőnyből. 15. pontjával már csak 6 egységre voltunk ellenfelünktől. Sőt, a 16. percben Jan Bobrovsky már toporzékolt dühében, miközben a nézőtérről felhangzott a vastaps. Amber hármasa ugyanis 3 pontos különbséget eredményezett (43-46). A 27. percben a vezetést is átvettük (47-46)! Kifejezetten jól játszottunk a korábban kialakult nagy különbség miatt kissé elkényelmeskedő Brno ellen, mely érezhetően kiesett a ritmusából. Szenvedtek a csehek a szoros védőőrizetünkben, melyet mi sem mutat jobban, hogy csupán 4 pontot szereztek ebben a 10 percben (53-48). A záró negyedben sem vesztettünk a lendületünkből, és a 34. percben Zane szép megoldása után már mi mentünk egy tízessel (34. perc 60-50). Szép támadásoknak tapsolhatott a kis létszámú, ám annál lelkesebb közönség. Mindenkinek tetszett, amit a második félidőben látott! A vége 17 pontos győzelem lett! ‘Székely Norbert:

tovább:
Hibátlan második félidő

Győr, Fertőrákos (Kőfejtő), Páneurópai piknik

… … , így nagyon élveztem. Ja és lehetett volna még mindenféle tésztákból válogatni. Szupi volt. Hazafelé a szállásra, félelmetesen szép naplementében, majd kocsival már sötétben mentem, és valami nagyon nagy élmény Sopron belvárosában kocsikázni éjszaka… …

tovább:
Győr, Fertőrákos (Kőfejtő), Páneurópai piknik