Tófürdők, élményfürdők, uszodák – Hova érdemes menni a térségben?

Ismét kitört a kánikula! És ha hőhullám, akkor minduntalan muszáj az embernek lehűlés után néznie. Sopron környékén rengeteg fürdőzési lehetőség van, legyen szó természetes vízről, vagy uszodáról, ezek közül válogatunk most.


Legelsőként a környék legnagyobb tavát, a Fertőt érdemes megemlíteni. Bár a soproni (fertőrákosi) vízi telepen most jó ideig nem lehet strandolni, sokan azt gondolják, csak ennyiből áll a Fertő tó, pedig nem! Összesen 8 strand áll rendelkezésre a tó nyugati, északi és keleti partján, ezek Fertőmeggyes (Mörbisch), Ruszt (Rust), Fertőszeleskút (Breitenbrunn), Nyulas (Jois), Nezsider (Neusiedl am See), Védeny (Weiden am See), Pátfalu (Podersdorf) és Illmic (Illmitz) mellett helyezkednek el. A Fertő tó természeti adottságai miatt ezen strandokban egy közös dolog van: mindegyik viszonylag távol esik a parttól és magától a településtől, kivétel Pátfalu, ahol egész konkrétan a mezőváros melett húzódik a beach is. Ami a belépőket illeti, teljesárú napijegy 5-6€ környékén mozog, természetesen gyerekeknek és fiatalkorúaknak olcsóbb, aki később érkezik, az pedig még kedvezőbb belépődíjakra számíthat. Ráadásul néhány Fertő tavi strandon, így Meggyesen vagy Ruszton van élményelemekkel bővített medence is a természetes víz mellett, ennek ellenére az árak gyakorlatilag azonosak a többi strandéval. A felsorolásba Oka (Oggau) azért nem került egyébként be, mert ott csak strandfürdő van, a Fertő tó vizével nincs kapcsolat.

Ruszt strand, tavasszal

Érdemes megemlíteni a Fertőzug, a Hanság és Fertő tó déli partján található fürdőket is. Itt szikes tavak, bányatavak, uszodák és gyógyfürdők is várják a felüdülni vágyókat Gáloson (Gols), Boldogasszonyban (Frauenkirchen), Mosonszentandráson (St. Andrä am Zicksee), Mosontarcsán (Andau), Mosonbánfalván (Apetlon), Kapuváron, Petőházán és Hegykőn. A kisebb fürdőtavakon a belépők 1,50-4€ között mozognak. A medencés fürdőkbe és termálfürdőkbe a belépő 1400Ft-tól, illetve 6€-tól kezdődik, Petőházán például egy egésznapos jegy 1300 magyar Forintba kerül. Extrém példa a St. Martins Therme & Lodge, mely termálfürdő, tófürdő, wellnessközpont és szálloda is egyben. Ide a napijegy 28€, fiataloknak és gyerekeknek természetesen olcsóbb. Persze a magas árak tükrözik is az emelt színvonalat.

Tómalom-fürdő

Sopron közvetlen környezetében 10 hely is van, ahol lehet csobbanni. Nyilván mindenki ismeri a városon belül a Csik Ferenc uszodát avagy a Lövér Fürdőt, az új fedett uszoda építése épp zajlik, addig a felújított kültéri medencé(ke)t fedték le ideiglenesen, természetesen a kisebbeknek a külső élménymedencék, csúszdák is üzemelnek. Érdemes megemlíteni a Balfi Gyógyfürdőt, ahol úszómedence illetve rengeteg wellness-szolgáltatás is van, a gyógyvízen kívül.

Szentmargitbánya

Ha már medencés uszoda, Sopronkeresztúron (Deutschkreutz), Lépesfalván (Loipersbach), Somfalván (Schattendorf), Cinfalván (Siegendorf) is van lehetőség fürdeni, aki pedig a természetes vizeket kedveli, a soproni Tómalom, vagy a margitbányai (St. Margarethen), a récényi (Ritzing-Helenenschacht) és a fraknónádasdi (Rohrbach) tófürdő lesz az, ahol megtalálhatja számítását. Ezek vannak a városhoz legközelebb.

Neufelder See

Ha egy kicsit eltávolodunk a várostól, még több lehetőség nyílik meg számunkra, akár délre, akár északnyugat felé indulunk. Közvetlenül a GYSEV vasútvonala mellett található a Neufelder See (Lajtaújfalui-tó), mely igen népszerű a környékbeliek körében, kristálytiszta vizével pedig nem csoda, ha sokakat vonz lubickolásra. Ettől nem messze található a Steinbrunner See (Büdöskúti-tó), ami a település nevével ellentétben nem büdös vízzel van feltöltve. Ne feledkezzünk meg a Római-tóról sem Savanyúkút (Bad Sauerbrunn) mellett, vagy a lajtaszentmiklósi Badesee Neudörfl-ről sem.

Uszoda Felsőpulyán

Aki az élményelemeket keresi, Bécsújhelyen (Wr. Neustadt), Locsmándon (Lutzmannsburg) vagy Bükön találhatja meg számítását, strandfürdő Kismartonban (Eisenstadt), Nagymartonban (Mattersburg), Felsőpulyán (Oberpullendorf), Sopronújlakon (Neutal), Császárfaluban (Kaisersdorf), és Lékán (Lockenhaus) is található. Természetes vizű fürdők vannak még Fraknón (Forchtenstein), Kaboldon (Kobersdorf) és Sopronszentmártonban (Markt St. Martin) is.

Locsmánd műholdképen

Felsorolásunk nem teljes, fenti térképünk viszont annál inkább.

eredeti link

VR csúszda a locsmándi fürdőben

A Világ leghosszabb, 202 méter hosszúságú VR csúszdáját adták át nemrég  a Sonnentherme Lutzmannsburgban, Locsmándon. A beruházással egy kétlépcsős fejlesztés-sorozat első része valósult meg, a teljes költség a 400.000 eurót is eléri. Werner Cerutti, a fürdő ügyvezető igazgatója az ORF Burgenlandnak elmondta, a fejlesztéssel a 7-15 éves célcsoportnak szeretnének kedvezni. Julia Dujmovits, olimpiai bajnok síelő próbálhatta ki először a csúszdát, a VR szemüvegén pedig a sárkányok csodálatos világát választotta ki. A közmédiának elmondta, szerinte a célcsoportnak teteszni fog az újdonság. (ORF Burgenland/Radio OP) Kiemelt kép: Bgld. Landesmedienservice

eredeti link