Idén negyven éves Sopron művészeti antológiája, a Soproni Füzetek

Már készül a szerkesztőség a jubileumi szám kiadására. A néhai Sarkady Sándor költő bábáskodásával 1978-ban született, az 1998 óta minden évben megjelenő művészeti antológia, a Leghűségesebb város kulturális életét és az itt élő alkotók munkáit bemutató periodika. Az alapító főszerkesztő és Bősze Balázs költő, író (Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetségének elnöke, a Soproni Füzetek felelős kiadója) halála után, 2015-ben új szerkesztőség vállalta fel a cseppet sem könnyű örökséget. Soproni Füzetek könyvbemutató 2015. In memoriám Dr. Hegyi Ferenc a Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetsége elnöke és Dr. Zentai László főszerkesztő hitet tettek arról, hogy a Soproni Füzetek továbbra is olyan kordokumentum és seregszemle lesz, amelyre méltán lehetnek büszkék, ugyanakkor kellő alázattal és bátorsággal vihetik tovább Sarkady Sándor és Bősze Balázs szellemi örökségét. Soproni Füzetek könyvbemutató 2015. Dr. Hegyi Ferenc és Dr. Zentai László Ennek jegyében az általuk fémjelzett, a város kulturális élete éves leltárának is nevezhető kiadvány ebben az esztendőben – fennállása során először – teljes egészében színesben jelent meg. Új rovatokat nyitottak, bemutatva a Petőfi Színház szerepét a város kulturális kínálatában, és külön helyet kaptak a városban tanuló, vagy a városhoz kötődő diákköltők, diákírók is. Idén azonban jubileumi számra készül a szerkesztőség, ezért kereste meg az IkvaHír Dr. Zentai László főszerkesztőt. Dr. Zentai László főszerkesztő Soproni Füzetek „Van egy új konkrét rovattervem, amely városunk XIX. és XX. századi irodalomtörténetét, irodalmi tevékenységét szeretné a mai soproniaknak, a kultúrát szerető embereknek feleleveníteni, a Frankenburg Irodalmi Társaságtól napjainkig. A meglévő rovatainkból, az In memóriám, a Vers és prózatermés, a Színházi élet rovat és a Kiállításmegnyitók rovata, ha nem is ezzel a címmel, de mindenképpen maradnak. Erősíteni szeretném a Diák költők, diákírók rovatot, hiszen ők viszik tovább a művészet lángját szűkebb és tágabb hazánkban, vagy a nagyvilágban.” – nyilatkozta Dr. Zentai László, majd portálunk, a borítóra vonatkozó kérdésére válaszolva elmondta: „A borító marad a…

tovább:
Idén negyven éves Sopron művészeti antológiája, a Soproni Füzetek

Dr. Fodor Tamás: “Hiánypótló és egyben példaértékű az Erzsébet-program!”

Az Erzsébet-program céljairól és eredményeiről tartott sajtótájékoztatót a Városházán Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke és Dr. Fodor Tamás polgármester. Az Erzsébet-program, amelynek két alappillére a szociális üdültetés és a gyermektáboroztatás, széles társadalmi rétegeket érintve többek közt a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a fogyatékkal élők és a gyermekek számára biztosít kikapcsolódási lehetőséget. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatoknak köszönhetően több mint 400 ezer ember, köztük több mint 200 ezer gyermek jutott eddig üdülési és táborozási lehetőséghez. A program első évében, 2012-ben 17 ezer, míg ebben az esztendőben már 34 ezer nyugdíjas élt ezzel a lehetőséggel. A nagycsaládos pályázóknál az első évben több mint 20 ezer, míg idén mintegy 43 ezer nagycsaládos juthatott el üdülni, pihenni, kikapcsolódni. Tavalyhoz képest megkétszereződött a fogyatékossággal élők számára meghirdetett Erzsébet-táborok száma, így őket már ipar és képzőművészeti alkotótábor, speciális atlétikai, foci, görkorcsolya, tenisz,torna és úszótábor, valamint tánc és drámatábor is várt. A táborokban olyan értékeket határozott meg az Alapítvány, mint a környezettudatosság, az egészségmegőrzés, a kultúra és a sport szeretete, közösségépítés valamint a hagyományok ápolása. Az Erzsébet-programért dolgozik számos közéleti személy, hiszen a gyermektáborok egy részét művészek illetve olimpiai, világ-, és Európa-bajnok sportolók vezetik. Guller Zoltán elmondta, hogy az Erzsébet-program egy rendkívül előremutató, sikeres szociális üdültetési rendszer, amelyet többek közt az Európai Nagycsaládosok Szövetségétől kapott elismerés is igazol. Az Erzsébet-program Magyarország megújulásának egyik jelentős mérföldköve és fontos szimbóluma is egyben, egyszerre ésszerű, méltányos, igazságos és szolidáris. Dr. Fodor Tamás elmondta: „ Hiánypótló és egyben példaértékű az Erzsébet-program. Mindannyian büszkék lehetünk rá, hiszen hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek kapnak így lehetőséget arra, hogy a szünidő egy részét szervezett keretek között, kikapcsolódással, pihenéssel tölthessék. Mindezek mellett olyan élményekkel is gazdagodhatnak, amelyre másképp nem lenne lehetőségük. Az Erzsébet-programnak köszönhetően Sopronból az elmúlt három évben közel ezren kaptak szociális üdülési lehetőséget…

tovább:
Dr. Fodor Tamás: “Hiánypótló és egyben példaértékű az Erzsébet-program!”

Adventi tárlat nyílt a Soproni Füzetek 2011. bemutatójával

A Soproni Füzetek idei számában közel 40 képzőművészeti alkotás látható és 61 vers és 4 próza olvasható 370 oldalon, mintegy keresztmetszetét adva Sopron gazdag kulturális életének.

tovább:
Adventi tárlat nyílt a Soproni Füzetek 2011. bemutatójával

Légy Te a kollégiumok művészi dekoratőre!

Az Universitas Fidelissima Kft. és a Kollégiumi Bizottság pályázatot hirdet a maradandóság igényével a kollégiumokban, a közönség előtt nyitva álló, a közösség belső tereiben elhelyezésre kerülő képzőművészeti és iparművészeti alkotások elkészítésére. A pályázaton az egyetem hallgatói és oktatói vehetnek részt, kizárólag saját alkotásokkal. A Kiíró hagyományteremtő céllal hirdeti meg a pályázatot, melyet évről évre megismétel. A pályázat leadási határideje: 2010. február 15. A pályamunkák leadási helye: Gondnokság (RK földszint), illetve VUK porta, vagy iroda,  (Baross út 4-6) munkanapokon 8-16 óráig. Kategóriák: 1. Kisplasztikai alkotások. Max. befoglaló méret: 30

Soproni zeneiskola kapta a Liszt-szobrot

Liszt Ferenc mellszobrát ajándékozta ifjabb Szlávics László szobrászművész a soproni zeneiskolának szombaton. A képzőművészeti alkotás átadása alkalmából a szobrász- és éremművész az MTI érdeklődésére elmondta: egyebek mellett azért döntött Sopron mellett, mert Liszt Ferenc több szállal kötődik a városhoz. A zeneszerző-zongoravirtuóz első hangversenyét 9 évesen a városban adta. A későbbi évtizedekben is többször megfordult a településen

tovább:
Soproni zeneiskola kapta a Liszt-szobrot