Alaposan felbolygatta Sopront Merkel érkezése

Aki hétfőn a városban közlekedni próbált, csalódnia kellett. Ezúttal ugyanis nem csak gépjárművel volt járhatatlan a város, de tömegközlekedéssel, kerékpárral és még gyalogosan sem lehetett gyakorlatilag eljutni A pontból B pontba. Az ok az a zár volt, amit Angela Merkel érkezésének útvonalán rendeltek el, és amit a Terrorelhárítási Központ, azaz a TEK biztosított. Ezen az útvonalon a csatornafedeleket már napokkal korábban lehegesztették, kihelyeztek kordonokat, eltüntették a hulladékgyűjtőket és még a parkolást is megtiltották, mindenhol, de tényleg mindenhol. Azokat az autókat, melyek mégis az útvonal mentén álltak, elszállították, ahogy azt A Leghűségesebb Városért Egyesült kiderítette, az új aranyhegyi parkolóban lehetett megtalálni.

Merkel érkezése nyilván nem volt alaptalan, ahogy Orbán Viktor sem véletlenül érkezett Sopronba, a Páneurópai Piknik 30. évfordulója ugyanis pontosan augusztus 19-én volt, ezen a napon törte át pár száz keletnémet menekült a határkaput Sopronpusztánál, a határőrök pedig szerencsére nem lőttek rájuk. Ez már történelem, eltelt 30 év, Sopron pedig (ismét) bekerült a történelemkönyvekbe. Ezen apropón pedig itt a városban tartották az Orbán-Merkel találkozót, mely az Evangélikus templomban egy ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd egy nemzetközi sajtótájékoztatóval folytatódott. A koraesti/késő délutáni megemlékezésen a két kormányfő már nem vett részt. Merkelt egyébként helikopter hozta és vitte is, a Lövér Kemping melletti placcon szállt le, illetve szállt fel.

A jeles napra egyébként rég nem látott rendrakási hullám kezdődött Sopronban, lenyírták a füvet és a sövényt, eltakarítottak mindent, ami egy kicsit is szúrta az ember szemét, sőt, még aszfaltoztak és térköveztek is egy bizonyos részen, a csúcs pedig egyértelműen a Fő téri Megyeháza rekonstrukcióját érintette: a német kancellár érkezésének tiszteletére a jövendőbeli homlokzat képével látták el a védőhálót, amit pár nap múlva természetesen le is szedtek, de némi online háborgásnak köszönhetően végül kétharmadrészt mégis visszatettek.

És hogy miért nem tudósítottunk az eseményről? Nagyon egyszerű, nem jutottunk be. De még Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományfőnök, és Thomas Steiner, Kismarton polgármestere sem tudott jelen lenni az ökumenikus istentiszteleten, ugyanis fél órát késtek, és ekkor már őket sem engedték be a helyszínre. A város lakossága pedig inkább csak szívott, túl sok pozitív élménnyel nem gazdagodhatott a látogatásból,  azért a várkerületi Soproni Piknik egész jóra sikeredett, annak ellenére, hogy a szervezés itt sem volt a helyzet magaslatán.

Kiállítás és kerekasztal a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára

Csütörtökön Sopronban, a Bástyagödörben nyitották meg azt a szabadtéri kiállítást, mely a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára emlékezik. A helyszínen olyan eszközöket állítottak ki, amelyek a vasfüggönyt és annak leomlását idézik, legyen szó Trabantokról, őrtoronyról vagy a vasfüggöny egy-egy darabjáról. Osváth Ádám, a Soproni Múzeum történésze elmondta: szeptember végéig látható az installáció, ami elsősorban a szervezők bátorságának állít emléket és arra is kísérletet tesz, hogy érzékeltesse, hogyan is élték át a kritikus napokat az NDK-s menekültek. A kiállítás másik, nem szabadtéri része a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban került kiállításra.

Az eseményhez kapcsolódóan utóbbi helyszínen tegnap egy kerekasztal beszélgetést is rendeztek, melyen részt vett Filep Mária, a Páneurópai Piknik debreceni főszervezője, Magas László soproni főszervező, a Páneurópai Piknik néhai fővédnökének, Pozsgay Imre államminiszternek titkára, Vass László és Dr. Tóth Imre történész, múzeumigazgató. A beszélgetés során felidézték, hogyan került megszervezésre a páneurópai piknik, milyen volt a helyzet akkoriban Magyarország keleti határán, és milyen körülmények között juthattak át Burgenlandba a Sopronban összegyűlt keletnémetek.

Megemlékezés a Páneurópai Piknik 27. évfordulója alkalmából

Augusztus 19-én megemlékezést tartottak Sopronpusztánál, a Páneurópai Piknik Emlékparkban, a határáttörés 27. évfordulója alkalmából. A rendezvényen felszólalt Dr. Magas László képviselő, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke és Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletvezetője. Beszédükben köszönetet mondtak az akkori közreműködőkre, fontos lépés volt a határáttörés annak érdekében, hogy egy szabad Európában élhessünk. Természetesen szóba került a jelenlegi menekülthelyzet is. Dr. Magas László Robert Schuman szavait idézte: “Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. A Páneurópai Piknik Emlékpark egyébként Magyarországon elsőként Európai Örökség díjat kapott nemrégiben . Dr. Fodor Tamás, Sopron megyei jogú város polgármestere pedig néhány napja a német-magyar kapcsolatokért hosszú évek óta tett érdemeinek elismeréseként Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének érdemkereszt szalagjával lett kitüntetve . TELJES KÉPGALÉRIA ITT

tovább:
Megemlékezés a Páneurópai Piknik 27. évfordulója alkalmából