Sérülések miatt hiányposzt lett a négyes

Bizonytalan, mikor térhet vissza nehéz helyzetben lévő férfi csapatunk három sérült játékosa, az egyaránt a négyes poszton szereplő Dénes Gabi, Sasa Zagorac és Tóth Geri. Utóbbi sérülése a legsúlyosabb Nehéz helyzetben tartja az edzéseket szakvezetőnk, Sabáli Balázs. Tekintettel többek között arra, hogy a következő két hétben négy mérkőzés vár a srácokra, helyzetjelentést kértünk vezetőedzőnktől a sérültekkel, illetve várható visszatérésük időpontjával kapcsolatban. Sabáli Balázs a következők tájékoztatást adta: – Nagyon valószínű, hogy az idei naptári évben egyikük sem játszhat – ha mégis, az kellemes meglepetés, nagy ajándék lenne a csapatnak. Zagoracnak még egy hétig viselnie kell a sarokcsizmát, napi két kezelést kap, és sérülésénél fennáll a veszély, hogy elszakad az Achillese, ezért az egészsége érdekében nem lehet sürgetni. Dénes Gabi már erősít, holnap megy kontrollra, reményeim szerint fokozatosan kezdhet majd futni. A legsúlyosabb Tóth Gergely izomszakadása a vádlijában, rá várhatóan másfél-két hónapig nem számíthatunk. A történtek ismeretében, várhatóan sokat kell alacsony szerkezetben játszania a nehéz helyzetben lévő együttesnek. Hogy ez mindez milyen mérvű taktikai átalakításokkal jár, arról edzőnk azt mondta: nincs idő nagyon átalakítani a játékot, de apróbb módosításokat, változtatásokat azért muszáj tenni. Egyelőre csak a pénteki, jászberényi összecsapásra fókuszálunk, nem tekintünk messzebbre…

tovább:
Sérülések miatt hiányposzt lett a négyes

Sopron környéki szieszta (terjedelmes írás)

… … egymást előzgető időtöltő szórakozása. Úton Sopron felé Mikor már Bábolna magasságában az … a Pék Múzeumot nem tudtam megtekinteni. Sopron belváros Mindettől eltekintve egy nagyon … az út mentén és még a Sopron Plázában is olyan gyér volt … …

tovább:
Sopron környéki szieszta (terjedelmes írás)

A nyolcadik hely – és ami mögötte van

Az előző szezon után ismét ott van a felsőházi rájátszásban, a legjobbak között csapatunk, a Soproni KC. Együttesünk gyakorlatilag az egész évad során rájátszást érő helyen volt – előfordult, hogy kedvezőbb pozícióban – és összességében magabiztosan jutott be, ugyanúgy a nyolcadik helyen, ahogy tavaly – Reális ez a pozíció? – kérdeztük edzőnket, Meszlényi Róbertet. – Úgy gondolom,

tovább:
A nyolcadik hely – és ami mögötte van

Van, akinek presztízs lesz, s akad aki “csak” győzni akar

Érdekesnek, izgalmasnak, s csapatunk néhány játékosa számára – ha szabad ezt a közhelyszerű kifejezést használni – kifejezetten pikánsnak ígérkezik a szombati, Kecskemét elleni hazai bajnoki. A Soproni KC jelenlegi keretéből nem kevesebb, mint négy játékos szerepelt az elmúlt években a Hírős Város csapatában, ráadásul hárman közülük az előző évadban is ott kosárlabdáztak. Az alábbi kis összeállításunkban arra

tovább:
Van, akinek presztízs lesz, s akad aki “csak” győzni akar

Sopron Trip az eredeti "bés" stílusban… :)

… Jó estét mindenkinek! :) Nemrég érkeztem haza a 9.b hivatalos osztálykirándulásáról és most erről kéne írnom egy kis összefoglalót… e helyett én írok egy jó hosszú és (majdnem) minden részletre kitérő összefoglalót. 2009 június 11. 5:30 AM Pécs, Gege … …

tovább:
Sopron Trip az eredeti "bés" stílusban… :)