Sérülések miatt hiányposzt lett a négyes

Bizonytalan, mikor térhet vissza nehéz helyzetben lévő férfi csapatunk három sérült játékosa, az egyaránt a négyes poszton szereplő Dénes Gabi, Sasa Zagorac és Tóth Geri. Utóbbi sérülése a legsúlyosabb Nehéz helyzetben tartja az edzéseket szakvezetőnk, Sabáli Balázs. Tekintettel többek között arra, hogy a következő két hétben négy mérkőzés vár a srácokra, helyzetjelentést kértünk vezetőedzőnktől a sérültekkel, illetve várható visszatérésük időpontjával kapcsolatban. Sabáli Balázs a következők tájékoztatást adta: – Nagyon valószínű, hogy az idei naptári évben egyikük sem játszhat – ha mégis, az kellemes meglepetés, nagy ajándék lenne a csapatnak. Zagoracnak még egy hétig viselnie kell a sarokcsizmát, napi két kezelést kap, és sérülésénél fennáll a veszély, hogy elszakad az Achillese, ezért az egészsége érdekében nem lehet sürgetni. Dénes Gabi már erősít, holnap megy kontrollra, reményeim szerint fokozatosan kezdhet majd futni. A legsúlyosabb Tóth Gergely izomszakadása a vádlijában, rá várhatóan másfél-két hónapig nem számíthatunk. A történtek ismeretében, várhatóan sokat kell alacsony szerkezetben játszania a nehéz helyzetben lévő együttesnek. Hogy ez mindez milyen mérvű taktikai átalakításokkal jár, arról edzőnk azt mondta: nincs idő nagyon átalakítani a játékot, de apróbb módosításokat, változtatásokat azért muszáj tenni. Egyelőre csak a pénteki, jászberényi összecsapásra fókuszálunk, nem tekintünk messzebbre…

tovább:
Sérülések miatt hiányposzt lett a négyes

Nem működött az internet, tört-zúzott az üzletben

Sopron – Tíz napig nem volt internetszolgáltatása, ezért nagy dühvel tért be egy férfi egy soproni számítástechnikai üzletbe, majd belerúgott a raktárajtóba, rácsapott egy monitorra, s egy mozdulattal lesöpörte a polcon lévő árukat. Az illető garázdaság vétségével került bíróság elé.

tovább:
Nem működött az internet, tört-zúzott az üzletben