Ez már tényleg sok: növényzet helyett szemét borítja a talajt

Én aztán tényleg ritkán járok a városnak ezen részén, főleg konkrétan a cikkben szereplő gyalogúton, de amikor mégis erre visz az utam, mindig elborzadok. Ha eszünkbe jut a Fenyő téri “szelektív sziget” , akkor most képzeljük el ugyan ezt, csak nagyobb területen szétszórva. Elhagyott iparvágányok között, félig lebontott kerítések közvetlen közelében, az óránként többször járó nemzetközi vonat utasainak látóterében, a közeli gyárba dolgozni járó tömegek útvonalán a következő látvány tárul elénk. (áprilisi fotók) Apropó, a Besenyő utca és a Terv utca között már hosszú évek/évtizedek óta hiányzik a gyalogos vasúti átjáró, miközben naponta rengetegen járnak erre továbbra is. A város hosszútávú fejlesztési tervei között szerepel itt egy körforgalom illetve egy aluljáró is, ezzel egy új kapcsolatot teremtve a gépjárműveknek/járműveknek, és tehermentesítve például a Bánfalvi út egy szakaszát. Hogy ebből mikor lesz végre valami, az egyelőre nem tudott. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Ez már tényleg sok: növényzet helyett szemét borítja a talajt

Változások a Hátsókapu utca 1. környékén

Eltűnt a háló, eltűnt a kordon a Hátsókapu utca 1. szám alatt található romos ingatlan környékén. Ránézésre > szerintem< leverték az életveszélyesnek tűnő vakolati elemeket, majd ez után távolították el a védőhálót, és azt a furnér kerítést, ami időnként ki-be dőlt. A belvárosra jellemző díszes közvilágítási lámpa is eltűnt egyébként. A Kisalföld 2015 májusában cikkezett utoljára a hányattatott sorsú ingatlanról, akkor több egészségüggyel foglalkozó cég neve volt a postaládára kiírva. Mostanra ezek a feliratok eltűntek, ahogy a postaláda is, egyetlen egy cégnév szerepel egy táblán: ADDAMS BUILDING KFT. Céginformációk szerint a vállalkozást 2010-ben alapították, fő tevékenységük pedig többek között saját tulajdonú ingatlan adásvétele, építményüzemeltetés, ingatlankezelés, épületépítési projektek szervezése, stb…. Hogy a kifejezetten hányattatott sorsú, és frekventált helyen található épülettömbből mikor lesz végre valami, szerintem még a tulajdonosok sem tudják. Reméljük, a nemrég még itt lakó macska jól van. Ilyen projektterveket minden esetre találtunk: PROJEKTTERV 1 , PROJEKTTERV 2

tovább:
Változások a Hátsókapu utca 1. környékén