Alaposan megizzasztottuk a spanyolok címvédőt!

UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky , Zavecz , Kurasova , Krivacevic , Horti Cs.: Krnjic , Fűrész , Czank , Licskai ‘Perfumerias Avenida: Xaray , Fernandez , Colman , Bonner , Kireta Cs.: Pascua , Vajda , Antoja , Sanchez ”Statisztika’2-pontos dobószázalék: % ill. %’3 pontos dobószázalék: % ill. %’Büntető dobószázalék: % ill. %’Lepattanó: ill.’Gólpassz: ill. ‘Szerzett labda: ill. ‘Eladott labda: ill. ‘Személyi hiba: ill. ”Az Euroliga tavalyi győztesét vendégül látni mindig nagy megtiszteltetés, legyőzéséhez pedig emberfeletti erő szükséges. Aki a melegítéskor rátekintett a lányokra, az láthatta az elszántságot. Izgatottan vártuk ebből mennyi jön majd vissza a mérkőzés során, ahol kék színekben két ismerős, Marissa Coleman és Vajda Anna is nagy tapsot kapott a bemutatás során.’Az első percekben mindenesetre a mi akaratunk érvényesült! Az első spanyol támadást lefülelte Hanna, a túloldalon pedig a vezetés is megszereztük Dodi révén. Azért a vendégek első találata sem késett sokáig. A klasszis Bonner villant középtávolról. Hanna egy sapkát is kiosztott Fernandeznek, majd meg sem állt a túlsó palánkig ahol a ziccert és a plusz büntetőt is elhelyezte (3. perc 7-2). Dodi duplája végén, morcos tekintettel, már a cserékhez fordult a Salamanca edzője. Pascua rögtön be is köszönt (4. perc 9-4). Sajnos a 6. percben utolértek minket az ébredező vendégek (9-9). Mi is cseréltünk, Sara és Dia jelentkezett játékra. Fernandez zseniális betörése után már ellenfelünknél volt az előny, a 7. percben pedig már időt is kértünk. Marissa találata az egymást követő 11. spanyol pont volt (9-13). Kellett bizony Zsófi triplája! Sara révén újra vezetünk, de a még mindig tökéletes állapotban levő, rutinos Feaster, ahogy pályára lépett, három pontot szerzett csapatának (9. perc 14-16). Ettől újra a Salamanca kapott erőre. Hét pontot kaptunk az utolsó két percben, egyet amolyan kegyelemdöfésként az utolsó másodpercben… (14-23).’Székely Norbert változtatott a felálláson, és a fiatal Licskai Zsófit küldte be harcolni a palánk alá, aki becsülettel tette a dolgát a jóval …

tovább:
Alaposan megizzasztottuk a spanyolok címvédőt!

Óriási bravúr!

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 12/6, Holt 6, Coleman 15, Krivacevic 21, Tamane 8 Cs.: Eördögh 4, Németh 1, Fűrész 5/3’ROS CASARES Valencia: Lawson 3/3, Vesela 1, Douglas 16/3, Brunson 23, Lima 11 Cs.: Fernandez 13, Martinez 3, Abromaite -, Borges -‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 26/44 59% ill. 23/38 61% ‘3-pontos dobószázalék: 3/7 43% ill. 2/13 15% ‘Büntető dobószázalék: 11/14 79% ill. 18/22 82%’Lepattanó: 21 (Tamane 6) ill. 29 (Brunson 13)’Gólpassz: 11 (Tamane 5) ill. 6’Szerzett labda: 5 (Coleman 3) ill. 6 (Brunson 3)’Eladott labda: 13 ill. 15’Falt: 22 ill. 17”Furcsa érzése volt a mérkőzéseinkre járóknak 18 óra tájékában. Ilyenkor általában már a labda feldobására készülnek a felek, most azonban a késői, fél nyolcas kezdés miatt csak az igazán fanatikusok érkeztek meg a csarnokba. Ők is a lelátó helyett inkább a büfé felé kanyarodtak, ahol a másik magyar csapat, a Pécs Euroliga mérkőzését lehetett nyomon követni. A frissen igazolt Horti Dóra mellett – ma még csak szurkolóként, civilben foglalt helyet a kispadon – több prominens személyiség is tiszteletét tette a mérkőzésen, köztük Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere, dr. Fodor Tamás, illetve az MKOSZ elnöke, Szalay Ferenc. Természetesen legfőbb támogatóink és vendégeik is izgatottan várták a visszavágót. Sajnos a lelátón akadtak üres helyek, melyben minden bizonnyal közrejátszott a késői kezdés, és az első mérkőzés nagy különbségű veresége. Bíztunk benne, hogy ma este szebbik arcát mutatja majd csapatunk. ‘Mindenesetre az első kosarakat a betegségéből felépült, de még csúnyán köhögő kapitányunk, Honti Kata szerezte! A második perc végén Brunson révén beköszöntek a szoros emberfogással fellépő vendégek is (5-2). Ebben a kemény őrizetben nem volt egyszerű tiszta helyzetbe kerülni. Mi ezt azért hellyel-közzel megoldottuk, de a lehetőségek közül több is kimaradt. Brunson ma is rendkívül keményen lépet fel, melyből sok labdát kiharcolt magának (6. perc 7-6). A 6. percben Zane szenvedte meg az amerikai néha már-már brutális fellépését. A vendégek a megszerzett labdákból azonnal indultak, igyekezve könnyű találatokkal befejezni az akcióikat (8. perc 11-10). Lima egy ilyen helyzetből elért ziccere eredményezett a 9. percben spanyol …

tovább:
Óriási bravúr!

Visszavágtunk októberért

MKB-UROLEASING SOPRON: Honti 9, Holt 19/3, Varga Zs. 6, Krivacevic 18, Tamane 9 Cs.: Eördögh 8, Coleman 23/3, Fűrész 2’SZEVIÉP-Szeged: Laklóth 9/3, Sazonenko 14/12, Rasheed 20, Roglic 4, Zherzherunova 8 Cs.: Fejes 6, Farkasinszky 2, Lengyel 4 ”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 31/61 51% ill. 22/50 44%’3-pontos dobószázalék: 2/6 33% ill. 7/16 44%’Büntető dobószázalék: 30/36 83% ill. 16/26 62%’Gólpassz: 19 (Honti, Coleman 5-5) ill. 13 (Zherzherunova 4)’Lepattanó: 34 (Coleman 11) ill. 23 (Zherzherunova 12)’Szerzett labda: 14 (Coleman, Varga Zs. 3-3) ill. 11 (Rasheed, Zherzherunova 3-3)’Eladott labda: 13 ill. 16’Fault: 22 ill. 26 ‘IBM: 119 (Coleman 36) ill. 53 (Rasheed 17)”Pikáns összecsapásra készültünk a Szeged ellen, mely egyetlen magyar csapatként elmondhatta az idei szezonban magáról, hogy legyőzte együttesünket a honi pontvadászatban. A mérkőzés napján két játékosunk is születésnapját ünnepelte. Varga Zsófi és Fűrész Dia mellett szurkolóink is egy szép győzelemben reménykedtek. ‘Igyekeztünk már az első percekben kinyílvánítani, hogy a mai napon nem hagyjuk meglepni magunkat. Nagy lendülettel kezdtünk, és védekezésben is szorosan ott lógtunk a szegediek nyakán (2. perc 7-2). Pár perc után kezdett bemelegedni ellenfelünk is, és néhány jól irányzott dobással faragott hátrányából (5. perc 11-10). Különösen a friss igazolás, Sazonenko villogott a 6,75-ös vonalon túlról. A 7. percben Roglic betörése már vendég vezetést eredményezett (15-16). Sokáig nem hagytuk annyiban a dolgot, és visszavettük a vezetést. Az utolsó támadásból a kifejezett hasznosan és jól mozgó Marissa Coleman zseniális átadását váltotta kosárra a már 11 pontot számláló Tina Krivacevic (29-21). ‘Élvezetes mérkőzést láthattunk a folytatásban is, egyedül a testtel lökéseket többször is elengedő és elmaradt játékvezetői ítéletek miatt bosszankodtak szurkolóink. A 14. percben egy Rasheed triplával jött újra 10 alá a vendég gárda (36-28). A 15. percben két amerkai játékosunk villant, és késztette időkérésre ellenfelünket (40-28). A 17. percben a rendkívül hasznosan kosarazó és 13 pontot számláló Marissa vastaps közepette ülhetett le pihenni. A szünet előtt ismét a játékvezetők hibáit számlálgathattuk, akik következetlen ítéletekkel zavartát meg a játékot (51-39). ‘A szünet után is folytatódott a mérkőzés szinvonalához méltatlanul gyenge játékvezetés, melyet már vezetőedzőnk, Székely …

Varázsoltak a sztárok

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti , Holt , Varga , Krivacevic , Tamane Cs.: Eördögh , Coleman , Fűrész D. ‘UMMC Ekaterinburg: Pondexter , Arteshina , Bibrzycka , Gruda , Stepanova Cs.: Parker , Dumerc , Vidmer”Statisztika’2-pontos dobószázalék: % ill. %’3-pontos dobószázalék: % ill. %’Büntető dobószázalék: % ill. %’Gólpassz: ill. ‘Lepattanó: ill. ‘Szerzett labda: ill. ‘Eladott labda: ill. ‘Fault: ill. ”Már a bemelegítés alatt szép számban gyülekeztek a szurkolók az Euroliga 9. fordulójának mérkőzésére. Nem csoda, hiszen először lépett pályára csapatunk színeiben friss igazolásunk, Marissa Coleman. A nagy érdeklődés természetesen az ellenfélnek is szólt, ahol hemzsegtek a világsztárok, köztük a sérüléséből felépült Candace Parker, aki fiatal kora ellenére már a mai női kosárlabdázás egyik legnagyobb alakjának számít. Nem mi számítottunk a találkozó esélyesének, de Székely Norbert bízott abban, hogy tudunk meglepetéseket okozni a végső győzelem egyik legnagyobb várományosának. A megyei napilap, a Kisalföld különszámmal kedveskedett szurkolóinknak. A vendég szurkolók nagy hangpárbajt vívtak a mieinkkel. Uóbbiak nem fogadták kitörő lelkesedéssel a Fenerbahce elleni itthoni mérkőzésen, csapatunkat több vitatható ítélettel sújtó francia játékvezető hölgyet. Bíztunk benne, hogy ma nem kell a játékvezetésről beszélnünk a lefújást követően.’A kimaradt támadások után Zane a második perc elején már megszerezte a találkozó első kosarát a magas szerkezettel kezdő oroszok ellen. Hamar beálltak zónázni a vendégek, akiknél a két személyi hibát pillanatok alatt összeszedő Stepanovát, az amerikai csillag, Candace Parker váltotta, és mindjárt be is köszönt egy lerohanás végén (3. perc 3-2). Egész szépen védekeztünk, kár volt a korán kihagyott két büntetőért (5. perc 8-4). Az első cserénk Eördögh Edit volt a negyed derekán, aki mindjárt hozzátett két pontot a hibátlan büntetőivel. A 7. percben Gundars Vetra érezte úgy először, hogy időt kell kérnie (12-8). A 7. perc végén a játékvezetők vittek egy kis feszültséget a mérkőzésbe, pillanatok alatt felpaprikázva a hangulatot. A 8. percben Marissa Coleman egy szép tempóval mutatkozott be csapatunk színeiben (14-9). Megszületett az első tripla…

tovább:
Varázsoltak a sztárok

Újabb lezárult tranzakció!

A vasárnap Sopronba érkező, és szerdán a Jekatyerinburg ellen már bemutatkozó 185 cm magas, a négyes és a hármas poszton egyaránt bevethető Marissa Coleman nagy küzdő, kiváló dobó és lepattanózó hírében áll, aki 2009-ben a rájátszás egyik legfontosabb mérkőzésen szerzett 42 pontjával és 15 lepattanójával egyetemi rekordot állított fel. A WNBA-ben 18 pont az egyéni rekordja, melyet az Atlanta ellen ért el a rájátszás során.””Bár nagyon sok mondandóm lenne az elmúlt napok történése kapcsán, de ezúttal sem teszem. Marissa játékjogának megszerzésével egy újabb rendkívül előnyös ügyletet kötöttünk egy nagyon tehetséges, és szép jövő előtt álló fiatal játékossal. Hiszek benne, hogy sokat fog segíteni nekünk, még akkor is, ha kétség kívül még nem világklasszis kategória.” – kommentálta a hírt Török Zoltán.”Ezzel két távozónk, Ekaterina Abramzon és Angel McCoughtry után már két érkezővel, Eördögh Edittel és Marissa Colemannal is számolhatunk.

tovább:
Újabb lezárult tranzakció!