Stabilitás és egység a jövőnk!

Török Zoltán értékelésével indult tehát az este, mely Honti Katától indult, aki kulcsszerepet játszott az egész évadban mind csapat-kapitányi, mind irányító szerepkörét tekintve. A következő sarokpontot Angel McCoughtry leigazolása, majd eladása jelentette, mely lehetőséget adott számunkra a keret kibővítésére, megerősítésére.”Szépen zártuk az Euroliga sorozatot is, ahol ugyan elbúcsúztunk a jóval erősebb spanyol Valencia ellen, de hazai közönség előtt felmutattunk ellenük egy emlékezetes bravúrt.”Nem kisebb sikert jelentett a körmendi Magyar Kupa győzelem, melyet egy súlyos alapszakasz-záró pécsi kisiklás után értünk el. Ez már megmutatta azt az erőt, melyet a klubot alkot játékosok, a szakmai, és a menedzsmenti stáb kohéziója együttesen képvisel.”A bajnoki cím az egész szezon megkoronázása volt, melyet Török Zoltán sportvezetői pályafutásának legértékesebb sikereként említett. ”Ügyvezetőnktől Székely Norbert vette át a szót, aki az év eleji sérülések, illetve a változó állományból fakadó szakmai kérdésekről, az ezzel járó nehézségekről, a csapat által játszott játék-rendszer alakításáról beszélt, melyeket alázatos munkával, lépésről lépésre oldott meg a csapat. Vezetőedzőnk, Honti Kata mellett kiemelte Amber Holtot, akit élete legjobb játékosának nevezett. A mérkőzések közül elsőként a Valencia elleni hazai győzelmet emelte ki, mely az akarat diadala volt. Ezen a ponton Zane Tamane kvalitásait és emberi nagyságát emelte ki vezetőedzőnk, aki szintén nagy tapsot kapott a jelen lévő nagy számú szurkolóinktól. “A Kupa Döntő kapcsán az egész csapatot hatalmas dicséret illeti!” – vélekedett a győzelemről vezetőedzőnk. A bajnoki döntő kapcsán az egység volt a kulcsszó, mely 0-2-es állásnál is megadta az alapot a végső sikerhez.”A szakmai értékelés után Török Zoltán a háttérről, a stabilitásról beszélt, mely a nyugodt, biztos működés és a jövő alapja. A stabilitás több pilléren nyugszik, mely a mai, gazdasági válsággal sújtotta időszakban különösen fontos, hiszen a pénzügyi lehetőségeink egyre csökkennek. Ennek ellenére fennállásunk legnagyobb árbevételét értük el, és a még futó hitelünket is pontosan fizetjük. …

tovább:
Stabilitás és egység a jövőnk!

Jöhet a döntő!

Zala Volán NKK: Bukovszki 3/3, Zsovár 16/6, Szalay 8, Szélesy 5, Page 17 Cs.: Ambrus 7, Czukor 8, Sonyák 6, Góth 4, Dukai -‘MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti -, Holt 16/3, Coleman 9, Krivacevic 10, Tamane 16 Cs.: Németh 7, Horti 14, Eördögh 2, Fűrész 7/3, Varga Zs. 10, Szabó 4, Licskai 4”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 26/57 46% ill. 39/77 51%’3-pontos dobószázalék: 3/9 33% ill. 2/10 20%’Büntető dobószázalék: 19/29 66% ill. 19/26 73%’Gólpassz: 9 (Ambrus 3) ill. 19 (Eördögh, Honti 4-4) ‘Lepattanó: 13 (Bukovszki 4) ill. 40 (Tamane 10) ‘Szerzett labda: 12 (Szalay 4) ill. 22 (Krivacevic, Fűrész 3-3)’Eladott labda: 23 ill. 17’Fault: 29 ill. 27 ‘IBM: 71 (Page 17) ill. 146 (Holt 25))”Az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal nem Sopron, és nem is Pécs adott otthont a női Magyar Kupa Döntőjének. A helyszín a férfi vonal egyik szentélye, a körmendi csarnok lett, ahol az elődöntőben a Zalaegerszeg együttese várt ránk. Papíron a legkönnyebbnek ígérkező ellenfélnek számított a ZTE, de oda kellett figyelni az egerszegi együttesre, melyet remekül összerakott Gáll Tamás vezetőedző. ‘Már a második percben jártunk, mikor Zane révén megszületett a négyes döntő első találata. A túloldalon az amerikai center, Page kezdte meg a gólgyártást. Az első triplára nem kellett sokat várni, Amber volt a pontos végrehajtó (2-5). Sokáig 3-5 pont között mozgott a különbség, majd egy lerohanás után Gáll Tamás kért időt (6. perc 7-14). Az első hét percben ellenfelünk összes pontját az amerikai Page jegyezte. A remek légiós már 10 pontnál járt! A 9. percben Honti Kata dereka roppant meg, aki rögtön cserét is kért, és orvosi kezelésre szorult az öltözőben (14-21). A helyére lépő Edó büntetőivel 10 pontra növeltük a távolságot. A negyed utolsó sikeres mozzanata is a miénk volt. Dodi 2+1-es akciójával 13 pontos előnnyel zártuk az első 10 percet (15-28). ‘Magabiztosan irányítottuk a mérkőzést a folytatásban is. Védekezésben azonban becsúsztak figyelmetlenségből fakadó bosszantó hibák, melyekből élt a Zalaegerszeg (13. perc 22-34). Közben a pályára visszatért Honti Katát kellett ismét bekísérni az öltözőbe… Székely Norbert Fűrész Diát küldte a pályára, aki első labdaérintéséből triplát szerzett. Sőt, …

tovább:
Jöhet a döntő!

Ez elég egyértelmű volt

PÉCS 2010: Iványi 6/3, Fegyverneky 17/6, Quigley 25/15, Nagy-Bujdosó 11/3, Griffin 7 Cs.: Krnjic 11, Sarok 1, Keller -, Raksányi 3, Horváth L. -‘MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 11/3, Fűrész -, Holt 2, Krivacevic 17, Tamane 4 Cs.: Coleman 1, Horti 8, Eördögh -, Németh 7/3, Varga Zs. -”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 31/59 53% ill. 17/59 29%’3-pontos dobószázalék: 9/18 50% ill. 2/11 18%’Büntető dobószázalék: 10/16 62% ill. 14/21 67%’Gólpassz: 18 (Iványi 6) ill. 8 (Honti 3) ‘Lepattanó: 38 (Iványi 9) ill. 26 (Holt 7)’Szerzett labda: 12 (Griffin 3) ill. 14 (Holt 4)’Eladott labda: 15 ill. 19’Fault: 23 ill. 19 ‘IBM: 119 (Quigley 31) ill. 53 (Krivacevic 23)”A bajnoki alapszakasz elsőségért lépett pályára csapatunk szombaton kora délután a pécsi csarnokban. A képlet egyszerű volt, a győztes várhatta pályaelőnyből a rájátszást. A két euroligás csapat csúcsrangadója minden bizonnyal sok semleges nézőt is a képernyők elé vonzott, és biztosan Sopronban is a TV előtt szorítottak kedvenceikért a szurkolók, legyen szó akár egy hotel recepciósáról, vagy akár egy fuvarszervezőről. Azért Pécsett sem maradtunk magunkra! Úgy 25-30 lelkes soproni szurkoló kísérte el csapatunkat a baranyai megyeszékhelyre. A derékbántalmaival hosszabb ideje küzdő Marissa már jelentkezett játékra, de a kezdőbe még nem nevezte vezetőedzőnk.’A kapkodó, ideges támadás vezetések után előbb Fegyverneky Zsófi, majd Honti Kata szerezte a találkozó első pontjait. Kata átadását Zane váltotta kosárra a 2. perc végén, mellyel már nálunk volt a minimális előny (4-2). Szépen hullottak a kosarak, mely a két, pontos védekezésre építő csapat mérkőzésein nem annyira megszokott (4. perc 9-9). Az 5. perc elején magasítottunk. Fűrész Diát Marissa Coleman váltotta a parketten. A negyed közepén érdekes jelenetet láthattunk. Quigley triplája célba ért, miközben egy faultot is fújtak a játékvezetők, így a kosár mellett, a labda is maradt a hazaiaknál. Másfél perc alatt 7 pontot rámolt be ellenfelünk, és meglépett 5 ponttal (17-12). Kissé beragadtunk az időközben zónára váltó pécsiekkel szemben. Székely Norbert nem is várt tovább az időkéréssel (7. perc 20-13). Sajnos a büntetőt nem dobhatta be játékosaink helyett. Ezen a téren az első negyedben nem villogtunk. A negyed végén ezzel…

tovább:
Ez elég egyértelmű volt

Fiatal tehetségek vendégeskedtek klubunknál

Farkas Fanni, Horváth Bernadett és Gocsman Ágota három napot töltött csapatunknál, mely során egyéni képzéseken, állapot felmérőkön vettek részt, és belekóstolhattak a felnőtt együttesnél folyó szakmai munkába is. A fiatalok Kellerné Seres Éva, Horváth József, Krivacevic Dragoljub és Czukorné Hollós Anna edzők irányításával dolgoztak, sőt a záró napon Honti Kata – Seryvel közösen – tartott nekik egyéni képzést. Reméljük a sok élmény mellett olyan tapasztalatokat is gyűjtöttek, melyeket későbbi pályafutásuk során kamatoztatni tudnak. Sok sikert, és kitartást kívánunk!

tovább:
Fiatal tehetségek vendégeskedtek klubunknál

Díjazták a legjobbakat

A gála díszvendége Palotai Károly, Olimpiai Bajnok labdarúgó és elismert FIFA játékvezető volt, akinek városi elismerést adott át Abdai Géza alpolgármester.’A díjazottak között volt többek között felnőtt csapatunk, mely mind a Magyar Kupában, mind a bajnokságban ezüstéremmel gazdagodott. Az elismerést Honti Kata csapat-kapitányunk vette át.’Az utánpótlás terén is szép sikereket ért el egyesületünk, a Soproni Darazsak. Ennek megfelelően kijutott az elismerésből az U11-es, Kenguru Bajnokok Tornáján, illetve az U12-es Gyerek Országos Döntőn ezüstérmet szerzett fiataljainknak is.’Gratulálunk minden díjazottnak és edzőiknek!

tovább:
Díjazták a legjobbakat

A Népligetből léptünk be a döntőbe

Nanette-FTC: Darida 5/3, Ruják 6, Szlimák 5, Russai 8/6, Túróczi 2 Cs.: Fülöp -, Reiner 6, Hegedűs 2, Kiss G. 2, Somogyi A. 2’MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 6, Eördögh 3, Coleman 6, Krivacevic 15, Tamane 18 Cs.: Holt 2, Németh 2, Horti 8, Fűrész 2, Varga Zs. 1, Licskai 1, Szabó F. 2”Statisztika’2-pontos dobószázalék: 11/41 27% ill. 22/56 39%’3-pontos dobószázalék: 3/19 16% ill. 1/3 33%’Büntető dobószázalék: 7/8 88% ill. 19/29 66%’Gólpassz: 7 ill. 13 (Tamane 4)’Lepattanó: 22 (Turóczi 6) ill. 41 (Tamane 11)’Szerzett labda: 15 (Ruják 5) ill. 12 (Tamane 4)’Eladott labda: 15 ill. 13’Fault: 20 ill. 14 ‘IBM: 12 (Darida 8) ill. 81 (Tamane 31)”Igen nehéz mérkőzés várt ránk pénteken a Magyar Kupa negyeddöntőjében, ahol egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. Csapatunknak a veszélyes Ferencváros otthonában kellett ki-ki mérkőzést vívnia. ‘Az első kosarat Szlimák révén a hazaiak szerezték meg. Krivacevic Tina pontjaival tartottuk a lépést (3. perc 4-4). A negyed derekán Amber Holt váltotta Edót, aki mindjárt büntetőzhetett is, ám eredménytelenül. 6-4-es ferencvárosi vezetésnél azonban fordult a kocka! Egy 8-0-ás szakasszal kézbe vettük az irányítást (6-12). Előnyünk a 13. percre 8 pontosra duzzadt (12-20). 14-20 után ismét nagyobb sebességre kapcsolatunk és a palánk alatt tarthatatlan Tina vezérletével elléptünk a zöld-fehérektől. Farkas Sándor időkéréssel igyekezett kibillenteni minket a ritmusunkból (15. perc 14-27). Honti Kata triplával jelezte, nem állunk le! Sőt, a 18. percben Marissa már 20 pontosra növelte a különbséget (14-34). Pontos védekezésünkkel és gólerős támadásainkkal esélyt sem hagytunk a Fradinak. A hazaiak vesszőfutásának Russai Petra triplája vetett véget (17-36). A félidőre maradt a 20 pontos távolság (19-39). ‘A szünet után nem mozdultunk el a húszról, magabiztosan őriztük a megszerzett előnyünket. A palánkok alatti területet uraltuk, nem csoda, hogy majdnem kétszer annyi lepattanónál jártunk. Ráadásul az idő múlása is nekünk kedvezett. Biztos, ami biztos, ezt a játékrészt is behúztuk (30-56). A 32. percben Fűrész Dia büntetőjével már kétszer annyi dobott pontot számláltunk, mint a fővárosiak (30-60)! A hajrában a hazaiaknál a frissen igazolt Somogy Andi, nálunk pedig a juniorok is lehetőséget kaptak. …

tovább:
A Népligetből léptünk be a döntőbe

Óriási bravúr!

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 12/6, Holt 6, Coleman 15, Krivacevic 21, Tamane 8 Cs.: Eördögh 4, Németh 1, Fűrész 5/3’ROS CASARES Valencia: Lawson 3/3, Vesela 1, Douglas 16/3, Brunson 23, Lima 11 Cs.: Fernandez 13, Martinez 3, Abromaite -, Borges -‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 26/44 59% ill. 23/38 61% ‘3-pontos dobószázalék: 3/7 43% ill. 2/13 15% ‘Büntető dobószázalék: 11/14 79% ill. 18/22 82%’Lepattanó: 21 (Tamane 6) ill. 29 (Brunson 13)’Gólpassz: 11 (Tamane 5) ill. 6’Szerzett labda: 5 (Coleman 3) ill. 6 (Brunson 3)’Eladott labda: 13 ill. 15’Falt: 22 ill. 17”Furcsa érzése volt a mérkőzéseinkre járóknak 18 óra tájékában. Ilyenkor általában már a labda feldobására készülnek a felek, most azonban a késői, fél nyolcas kezdés miatt csak az igazán fanatikusok érkeztek meg a csarnokba. Ők is a lelátó helyett inkább a büfé felé kanyarodtak, ahol a másik magyar csapat, a Pécs Euroliga mérkőzését lehetett nyomon követni. A frissen igazolt Horti Dóra mellett – ma még csak szurkolóként, civilben foglalt helyet a kispadon – több prominens személyiség is tiszteletét tette a mérkőzésen, köztük Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere, dr. Fodor Tamás, illetve az MKOSZ elnöke, Szalay Ferenc. Természetesen legfőbb támogatóink és vendégeik is izgatottan várták a visszavágót. Sajnos a lelátón akadtak üres helyek, melyben minden bizonnyal közrejátszott a késői kezdés, és az első mérkőzés nagy különbségű veresége. Bíztunk benne, hogy ma este szebbik arcát mutatja majd csapatunk. ‘Mindenesetre az első kosarakat a betegségéből felépült, de még csúnyán köhögő kapitányunk, Honti Kata szerezte! A második perc végén Brunson révén beköszöntek a szoros emberfogással fellépő vendégek is (5-2). Ebben a kemény őrizetben nem volt egyszerű tiszta helyzetbe kerülni. Mi ezt azért hellyel-közzel megoldottuk, de a lehetőségek közül több is kimaradt. Brunson ma is rendkívül keményen lépet fel, melyből sok labdát kiharcolt magának (6. perc 7-6). A 6. percben Zane szenvedte meg az amerikai néha már-már brutális fellépését. A vendégek a megszerzett labdákból azonnal indultak, igyekezve könnyű találatokkal befejezni az akcióikat (8. perc 11-10). Lima egy ilyen helyzetből elért ziccere eredményezett a 9. percben spanyol …

tovább:
Óriási bravúr!

Beragadtunk a szünet után

ROS CASARES Valencia: Lawson 16/9, Douglas 15/3, Vesela 6, Brunson 16, Lima 8 Cs.: Fernandez 10, Martinez 7/3, Palau 2, Abromaite -, Reis 4’MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 10/3, Holt 13, Coleman 14, Krivacevic 2, Tamane 7 Cs.: Németh 4, Eördögh 4, Varga Zs. 2, Fűrész – ”Statisztika’2-pontos dobószázalék: 27/64 42% ill. 18/48 38%’3-pontos dobószázalék: 5/12 42% ill. 1/5 10%’Büntető dobószázalék: 15/25 60% ill. 17/22 77%’Gólpassz: 16 ill. 6’Lepattanó: 45 (Brunson 12) ill. 41 (Coleman 12)’Szerzett labda: 10 ill. 4’Eladott labda: 8 ill. 20’Fault: 19 ill. 23”A hétvégén még betegséggel küszködő Honti Kata és Krivacevic Tina is újra játékra jelentkezett Valenciában, és mindjárt a kezdőben kaptak helyet. ‘Gyors kosarakkal indult a mérkőzés. A nagy rohanásban a védekezés kevesebb szerepet kapott (2. perc 6-4). Lawson nevéhez fűződött az első tripla, miközben Douglas a kispadra kényszerült, miután kifordult a bokája. Továbbra is szellősen védekeztünk, nem csoda, hogy Székely Norbert már a 4. percben időt kért (13-7). Cseréltünk is, és Németh Bernadettet küldtük harcba. A negyed derekán Amber tempójával már csak egy egységre voltunk (15-14). A kis francia irányító, Lawson azonban gondoskodott arról, hogy a vezetést ne vegyük át. 10. pontjával újra 6 pontos előnyt számláltak a spanyolok (20-14). A negyed végén gyors kontrákkal meglépett ellenfelünk (26-18). ‘Zónával vágtunk neki a második negyednek, melyben visszatért a pályára Douglas. Támadásban szépen megtaláltuk az üres embereket, mely az eredményben is megmutatkozott. Időt is kértek a hazaiak (13. perc 30-26). A zónánk láthatóan megfogta ellenfelünket, akik nem igazán találták ellene a megoldást (15. perc 30-28). Abban a pillanatban, amikor gyorsan tudtak támadást vezetni, már eredményesek voltak a spanyolok. Tina a 16. percben begyűjtötte a harmadik személyi hibáját, így kénytelen volt a kispad felé venni az irányt. Szépen tartottuk a lépést, sőt az első játékrész utolsó percében csupán egyetlen pontocska választott el minket neves ellenfelünktől (39-38). Sajnos hibáink révén innen már csak a Valencia szerzett pontokat, így 6 pontos hátrányból vártuk a folytatást (44-38). ‘Hat-nyolc pont között mozgott a különbség. Partiban voltunk, de jobban…

tovább:
Beragadtunk a szünet után

Kellett a játék a Valencia előtt

MKB-EUROLEASING SOPRON: Fűrész 6, Holt 16, Coleman 13, Licskai 13, Tamane 18 Cs.: Eördögh 10, Németh B. 3, Varga Zs. 12, Szabó F. 10/3, Czinder 5/3, Böröndy 2’Ceglédi EKK: Orbán 19/6, Danóczy 4, Ruttner 3/3, Baksa 7, Pap 10 Cs.: Szabó B. 1, Nagy -, Filipowitz D. -, Filipowitz V. -, Kobolák 1, Szabó D. 2”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 36/57 63% ill. 15/48 31%’3-pontos dobószázalék: 2/4 50% ill. 3/9 33%’Büntető dobószázalék: 34/41 83% ill. 14/18 78%’Gólpassz: 23 (Coleman 4) ill. 5 (Baksa 5)’Lepattanó: 35 (Tamane 10) ill. 20’Szerzett labda: 23 (Tamane 8) ill. 6 (Danóczy 2)’Eladott labda: 12 ill. 25’Fault: 16 ill. 25’IBM: 162 (Tamane 39) ill. 6 (Orbán 16)”A lázas beteg Honti Kata távollétében Amber Holt kezébe került a kapitányi pálca a Cegléd elleni bajnokin, ahol idén először láthattuk ismét csapatunk színeiben Németh Bernadettet. Újra a társakkal melegített a műtétjéből felépült Szabó Fanni is. ‘Az első pontunkat egy junior, a héten betegeskedő Tina helyét a kezdőben átvevő, Licskai Zsófi szerezte büntetőből. Székely Norbert nagy nyomást kért játékosaitól védekezésben, melyre a Valencia mérkőzés tükrében nagy szükség volt. A látottakkal azonban egyáltalán nem volt elégedett vezetőedzőnk, és az 5. percben hármas cserére szánta el magát. Zsófi, Edó és Betty jelentkezett játékra (15-12). Pörgősebb lett valamivel a játékunk, de védekezésben most is rengeteget hibáztunk, mely érthetően többször kiverte a biztosítékot szakvezetésünknél (10. perc 33-23). A második negyedben már dícséretből is kijutott a lányoknak. Feljavult a védekezésünk, a Cegléd hosszú percekig nem ért el kosarat (15. perc 43-24). A 17. percben Ruttner egy utolsó másodperces palánkos triplával szerezte meg csapata számára az első mezőny kosarat a negyed során, melyet Marissa zárt egy pontos dobással (56-33). ‘A szünet után gyors kontrákkal operálva növeltük előnyünket (24. perc 66-36). A negyed közepén átálltunk zónára, mellyel már a keddi Euroliga mérkőzésre gyakoroltunk. Rendre szereztük a labdákat, melyekből gyors támadás vezetésekbe mentünk át. Az akciók nagy részét könnyű kosarakkal zártuk (28. perc 81-40). A 29. percben Böröndy Vivi és Czinder Adri is lehetőséghez jutott. Előbbi első megmozdulása rögtön egy szép tripla volt. A záró…

tovább:
Kellett a játék a Valencia előtt

Kijárt a vastaps a hősies teljesítményért!

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 17/6, McCoughtry 39/6, Holt 11/3, Krivacevic -, Tamane 8 Cs.: Fűrész 6/6, Abramzon -, Varga -‘FENERBAHCE SK: Horakova 8/6, Tuncluer 14, Taylor 37/12, Yilmaz 22, Matovic 4 Cs.: Nevlin 2, Vajda 5, Vardarli -, Ivegin -‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 30/61 49% ill. 32/59 54% ‘3-pontos dobószázalék: 7/13 54% ill. 8/19 42% ‘Büntető dobószázalék: 14/16 88% ill. 20/24 83%’Lepattanó: 29 (McCoughtry 8) ill. 29 (Yilmaz 10)’Gólpassz: 8 (Honti 3) ill. 15’Szerzett labda: 9 ill. 7’Eladott labda: 12 ill. 12’Fault: 20 ill. 19”Felfokozott érdeklődés mutatkozott a mérkőzés iránt, egész nap izzottak a telefonvonalak a csarnokban. Nem volt tehát meglepő, hogy már a fél 5-ös kapunyitáskor özönlöttek az emberek a csarnokba, akik látni akarták csapatunk és a veretlen Fenerbahce összecsapását. A rendőrség is kiemelten tekintett a mérkőzésre, és már délután átvizsgálták az Arénát. Negyed órával a feldobás előtt nagy hanggal bevonultak a vendégszektort megszálló török fanatikusok is, és nagy hangpárbajba kezdtek a soproni szurkolókkal. Közben a két csapat már javában melegített. A világ jelenlegi legjobbjának tartott, és a térdét fájlaló Diana Taurasi ugyan nem vállalta a játékot, de nélküle is találhattunk bőven világsztárt a parketten.’Az első török kosarat egykori játékosunk, a bemutatásnál nagy tapssal fogadott Ivana Matovic szerezte, melyhez az idei VB legjobbjának választott Hana Horakova toldott meg egy triplával. Egy világ-bajnok, Angel McCoughtry válaszolt a vendégek találataira (2. perc2-5). A negyed közepén a rendületlenül célzó, de pontot nem szerző Penny Taylor beütötte a második hibáját, így gyorsan a kispadra szorult az ausztrál válogatott egyik ikonja. Volt azonban más, aki gyártsa a pontokat a török együttesben. Hana Horakova második hármasa után Székely Norbert időt is kért (6-14). Angel után Amber és Kata is megszerezte első pontjait, de a túloldalon is megállás nélkül érkeztek a kosarak (8. perc 10-19). Palánk alatt hatalmas fizikai fölényben voltak a vendégek, onnan nem sok esélyünk volt. Koncentráltan, hírnevéhez méltóan játszott a török sztár alakulat, melyen nehéz volt fogást találni. Próbálkoztunk azért rendesen, hol kevesebb, hol több sikerrel …

tovább:
Kijárt a vastaps a hősies teljesítményért!

Megfőttünk a halászlében

SZEVIÉP-SZEGED: Németh B. 22/6, Rasheed 25, Laczi 20, Fejes 10, Keller 1 Cs.: Laklóth 6, Farkasinszki 15, Lengyel 1’MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 23/3, Fűrész D. 7, Holt 26, Krivacevic 7, Tamane 12 Cs.: Abramzon 12/6, Czank 2, Szabó F. 2, Varga Zs. 2 ”Statisztika’2-pontos dobószázalék: 30/57 53% ill. 29/56 52%’3-pontos dobószázalék: 2/11 18% ill. 3/9 33%’Büntető dobószázalék: 34/42 81% ill. 26/31 84%’Gólpassz: 14 (Rasheed 6) ill. 10 (Tamane 3)’Lepattanó: 27 (Farkasinszki 8) ill. 38 (Tamane 12)’Szerzett labda: 18 (Laczi 7) ill. 10 (Holt 5)’Eladott labda: 10 ill. 21’Fault: 28 ill. 32 ‘IBM: 137 (Rasheed 31) ill. 119 (Holt 37)”Igen nehéz mérkőzésre számítottunk a megfiatalított, ám augusztus eleje óta együtt készülő, így a csapatépítés terén előbbre járó Szeged otthonában. A kora délutáni mérkőzés ennek megfelelően hatalmas küzdelmet hozott.’Bár az első félidő nem azt mutatta, hogy gondban lehetünk Szegeden. Jól kezdtünk, Katya Abramzon az elmúlt mérkőzésekhez képest most termelte a pontokat. Lépésről lépésre növeltük előnyünket, mely a második negyedben már 10 pontosra duzzadt. Ezt azonban sikerült a szünet előtt leadni 6 pontra, mely – a sok kapott pont mellett – már intő jelnek bizonyult (38-44).’Az első félidő utolsó mozzanataiból mégse tanultunk, így ahelyett, hogy növeltük volna előnyünket, pont ellenkezőleg, kezdtük kiengedni a kezünkből a mérkőzést. A felkínált lehetőséggel éltek is a belelkesedett szegediek, akik a 22. percben elvesztették a palánk alól a túl keményen harcoló, így ideje korán kipontozódott Keller Annamáriát. hogy a negyedet mégse hátránnyal zárjuk, arról Honti Kata gondoskodott egy sikeresen kivitelezett büntetőjével (58-59).’Minimális, egy pontos különbséggel vágtak neki tehát a csapatok a záró 10 percnek, mely során folytatódott a fej-fej melletti csata. Pár ponttal mindig a szegediek előtt jártunk, de látótávolságon kívülre nem tudtunk kerülni (34. perc 64-67). Bencze Tamás időt is kért, hogy megfordítsák a dolgok állását. A 4-4 hibával álló Laklóth, Fejes és Krivacevic trió mellé mindeközben felzárkózott Szabó Fanni is. A 35. percben Laklóth középtávoli kosarával újra Szegedi vezetésnek tapsolhatott a hazai publikum (68-67). Sőt, előbb Laczi Edit tett vissza egy megszerzett labdát, majd Laklóth volt újra…

tovább:
Megfőttünk a halászlében

Már a mosolyokért megérte!

A Soproni Erzsébet Oktató Kórház Gyermekosztályán klubunk nevében Honti Kata csapat-kapitány beszélt a kezdeményezésről, mely során utalt a mozgás, a sport jelentőségére, csapatunk fontos társadalmi szerepére, és külön köszönetét fejezte ki szurkolóinknak, akik nélkül nem lehetett volna ilyen eredményesen zárni a gyűjtést. ”Közben a kórtermekből kikandikáló gyermekek arcán megjelentek az első mosolyok. Örömmel nyugtáztuk, hogy hozzájárultunk a kis betegek napjainak vidámabbá tételéhez. Reméljük, e kedves kezdeményezésnek a jövőben még több honi sportegyesületnél lesz követője. Külön öröm, hogy a vártnál nagyobb számban összegyűlt plüssökből más gyermekeket segítő, velük kiemelten foglalkozó intézményt is részesíteni tudunk.

tovább:
Már a mosolyokért megérte!

Segítség az árvíz-károsultaknak

A károsultak megsegítésére relikvia gyűjtésbe kezdett sportolók és celebek körében a CLASS FM országos kereskedelmi rádióadó Morning Show reggeli műsorának stábja. A felhíváshoz klubunk is csatlakozott. Az árverezésre Honti Kata dedikált mezét ajánlottuk fel, mely hamarosan kalapács alá kerül. ‘Részletek a gyújtésről

tovább:
Segítség az árvíz-károsultaknak

Soproni kerethirdetés: hét távozó és egy világsztár

… … bemutatta a jövő évi keretét az MKB-Euroleasing Sopron . A magyar bajnoki ezüstérmesnél a 3-0-s összesítéssel elbukott bajnoki döntő … a lehetőséget, hogy bizonyítsa rátermettségét. Az MKB-Euroleasing Sopron kerete: Honti Kata, Kocsis Boglárka, Szabó Fanni … …

tovább:
Soproni kerethirdetés: hét távozó és egy világsztár

Várakozás bejáraton – lekésett csatlakozások

… … a probléma. Szóval az említett ismerősök elhatározták, hogy Mosonmagyaróvárról felmennek Pestre: Győrig személlyel, onnan meg a Sopron felől érkező intercicával. Megvették hát a menetjegyet + pótjegyet a mosoni jegypénztárban, és útnak indultak… … …

tovább:
Várakozás bejáraton – lekésett csatlakozások

Bajnok a Pécs

MKB-EUROLEASING SOPRON: Toliver 8, Honti 34/9, Holt 4, Milovanovic 20/3, Horti 27 Cs.: Krivacevic -, Eördögh 3, Varga -‘MiZo-Pécs 2010: Iványi 12/3, Fegyverneky 10/3, Bujdosó 2, Sarok 2, Krnjic 13 Cs.: Túróczi 8, Quigley 34/12, Raksányi 14, Horváth L. 5 ‘Statisztika’Mezőny dobószázalék: 35/63 56% ill. 33/69 48% ‘3-pontos dobószázalék: 4/8 50% ill. 6/21 29% ‘Büntető dobószázalék: 22/32 69% ill. 28/32 88%’Lepattanó: 31 (Holt 11) ill. 37 (Túróczi 10) ‘Gólpassz: 21 ill. 14 ‘Szerzett labda: 11 ill. 10 ‘Eladott labda: 9 ill. 10’Falt: 29 ill. 30’IBM: 141 (Honti 47) ill. 141 (Quigley 36)’Régi kedves vendéget köszönthettünk a mérkőzés előtt. Egykori vezetőedzőnk, Natalia Hejkova jött el szurkolni csapatunknak a bajnoki döntő harmadik összecsapására, ahol csak a győzelemben gondolkodhattunk. Nálunk mindenki vállalta a játékot, az ellenfelünknél azonban Nicole Ohlde mellett Vajda Anna sem tartott társaival Sopronba.’Sajnos csupán háromnegyed ház volt, aki viszont töretlenül bízott a csapatban, az lelkesen buzdította is a lányokat. A pécsi szurkolók egy szektort megtöltöttek, bízva abban, hogy ma is nyernek, és bajnoki címet ünnepelhetnek.’Az első támadásokat mindkét oldal sikeresen fejezte be, a védekezés háttérbe szorult. Bosszankodott is rendesen a két vezetőedző. Bujdosó Nóra nem bírt a centereinkkel és szorgosan gyűjtögette a személyi hibákat. A 3. percben zónára váltottak a vendégek, de Jeca révén sikerült átdobnunk a védőfalat (9-7). Az első cserét a pécsiek követték el. Bujdosó helyére Túróczi érkezett. Védekezésben szorosabb őrizetre tértünk át, mely meghozta eredményét. Füzy Ákos időkérése egy 7-0-s sorozatunkat zárta le (4. perc 13-7). Krnjic brusztolt ki magának egy lepattanót, aminek 3 pont lett a jutalma. Székely Norbert is cserélt, Jeca helyett Tinát küldte játékba. Ellenfelünk a megszokott módon ezúttal is a fault határon vagy inkább azon túl védekezett, de mégis mi álltunk több személyi hibával… A kirobbanó formában lévő Alexandria Quigley színre lépése után gyorsan beköszönt, büntetőivel 2 pontra zárkózott fel a vendég együttes (6. perc 16-14). A 7. percben Raksányi büntetőivel utolért minket ellenfelünk, Horváth Lilla büntetőjével pedig a vezetést is magukhoz ragadták Iványiék (18-19). A labda nélküli faultoknál becsukták a szemüket …

tovább:
Bajnok a Pécs

Javuló játékkal is vereség Gorzowban

AZS Gorzow Dureika 4/3, Dzwigalska -, Zurowska 9/6, Sapova 20/6, Piekarska 8 Cs.: Richards 12/3, Spencer 15/12, Kaczmarczyk 7, Vidacic 4’MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic 12/3, Honti 14/3, Holt 7/3, Milovanovic 8, Horti 13/3 Cs.: Eördögh 10/6, Krivacevic 8, Hadarics -, Semsei -, Varga – ‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 15/36 42% ill. 20/37 54% ‘3-pontos dobószázalék: 10/25 40% ill. 6/19 32% ‘Büntető dobószázalék: 19/26 73% ill. 14/19 74%’Lepattanó: 33 (Zurowska 9) ill. 36 (Horti 10)’Gólpassz: 16 (Richards 8) ill. 16 (Honti 5)’Szerzett labda: 11 (Zurowska 3) ill. 8’Eladott labda: 19 ill. 25’Fault: 20 ill. 26’Az hagyján, hogy a lengyel-német határhoz közel fekvő Gorzow városában fagyos idő uralkodott, de sajnos a szocreál jellegű szállodában is csak beöltözve lehetett megmaradni.. Remélhetőleg nem lesz ennek újabb betegség a következménye, most, hogy végre minden játékosával számolhatott Székely Norbert vezetőedző a lengyel bajnokság állovasa ellen. ‘Honti Kata és Sapova pontjaival indult útjára a mérkőzés, melyen ellenfelünk felforgatott összeállításban, légiósai nélkül kezdett. Ezt kihasználtuk, és Honti Kata pontjaival 8-4-es vezetésre tettünk szert a harmadik perc végéig. A negyed közepén egyenlítettek a hazaiak, majd egy eladott labda után a vezetést is átvették (10-8). Tovább nem engedtük őket, és a 7. percben Amber triplájával már nálunk volt az előny (13-15). Ezt meg is őriztük a negyed végéig (19-21). ‘Elpuskázott helyzetek mindkét oldalon, majd Majától egy tripla. Így alakult a második felvonás eleje (21-26). Örömmel nyugtáztuk, hogy összeszedetten, szépen kosárlabdáztunk és lépésről lépésre növeltük a különbséget (14. perc 21-28). A 15. percben két labdaeladás is becsúszott, melyre Székely Norbert időkéréssel reagált, és zónát vezényelt (25-30). Sajnos háromszor is egyedül hagytuk az embert a szélen, melyet mindannyiszor triplával büntetett ellenfelünk (18. perc 34-32). A palánk alatt fault problémáink voltak, előbb Tina, majd Jeca is megkapta a harmadik hibáját. Az utolsó másodpercekben Jeca próbálkozott még egy távolival, de célt tévesztett, így 4 pontos hátránnyal vonultunk a pihenőre (40-36). ‘Sapova rögtön a jól bevált hármassal nyitott a fordulás után, de ezt a mi pontjaink követték, így a 23. percre, egy 6-0-s…

tovább:
Javuló játékkal is vereség Gorzowban

Nagy a baj!

Sajnos nem egyszerű törésről van szó. A röntgen felvételeken jól látható, hogy a csontok elmozdultak, így műtéti beavatkozásra van szükség, mely során csavarokkal kell rögzíteni a sérült test részt. Az operációra – melyet csapatunk orvosa, dr. Sztancs György végez – még a mai napon sor kerül. Jeca teljes felépülése várhatóan 4 hetet vesz igénybe.”Ezzel komoly gondba kerültünk, hiszen mint köztudott Honti Kata a folyamatos fájdalmakkal járó sérült válla, Krivacevic Tina, a törése után még mindig igen érzékeny kézfeje, Maja Miljkovic pedig az alapozás nagy részét kihagyó makacs izomsérülése miatt nincs még mindig tökéletes állapotban. Ez nemcsak a mérkőzéseken, hanem az edzéseken is sok fejtörést okoz a kellemetlen hangszál-gyulladással küszködő Székely Norbert vezetőedzőnknek, hiszen mindez hátráltatja a folyamatos munkát. Ráadásul masszív november elé nézünk, ahol olyan ellenfelek várnak ránk, mint a Bourges, Prága, Madrid, Pécs, Szeged…’

tovább:
Nagy a baj!

Sopron nem az Angyalok városa!

MKB-EUROLEASING SOPRON: Semsei -, Eördögh 13/3, Holt 11, Milovanovic 8/3, Horti 15/3 Cs.: Honti 17/3, Krivacevic 4, Varga -, Miljkovic 6/3’Good Angels Kosice: Kostaki 7, Hrickova 6, Kupcikova 8, Dupree 24/6, Lisina 5 Cs.: Kovacova -, Carnoka 2, Crossley 11/9, Michulkova -‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 20/37 54% ill. 19/34 56% ‘3-pontos dobószázalék: 5/16 31% ill. 5/14 36% ‘Büntető dobószázalék: 19/23 83% ill. 10/17 59%’Lepattanó: 29 (Horti 6) ill. 29 (Dupree 10)’Gólpassz: 13 (Honti 5) ill. 2’Szerzett labda: 9 ill. 6’Eladott labda: 10 ill. 19’Falt: 18 ill. 21’Székely Norbert hangja nem sokat javult a mérkőzés kezdetéig, ugyanakkor jó hírnek számított, hogy Tina kezéről lekerült a gipsz, így, ha nem is problémáktól mentesen, de mindenki készen állt a bevetésre. A túloldalon is adódtak gondjai a vendégek mesterének, de láthatóan jó kedvűen várták a találkozót. Eggyel több amerikaival érkezett a Kassa, de elmondták, hogy hamarosan a társait ma még csak kintről figyelő Lawless is játszhat, mivel kérvényezték számára a szlovák állampolgárságot, mely két héten belül el is készül… Így is erősnek tűnt a vendégek sora. Elég ha csak az amerikai Dupreere gondolunk, aki a kedd esti edzés végén egy rögtönzött zsákoló bemutatót is tartott csapattársai nagy örömére. ‘A magyar szurkolók által elénekelt Himnusz után, 18 órakor a játékvezetői hármas – akik közül ketten is hölgyek voltak – sípszavára elrajtolt az Euroliga 2009/2010-es szezonja! A 15. másodpercben Dupree mindkét büntetőjét elrontotta, viszont Dodi egy lepattanó után eredményes volt, így ő szerezte az évad első Euroliga pontjait az ARÉNA falai között. Székely Norbert némán járt-kelt a kispad mellett (orvosa tanácsára nem tehetett mást), de minden mozdulatán, arckifejezésén látszott, mennyire együtt lélegzik a csapattal. A 3. percben Amber egyéni akciója után 5 ponttal megugrottunk, de Dupree egy jól helyezett triplával közelebb hozta csapatát (7-5). A 4. percben ritka jelenetnek lehettünk szemtanúi: Edó és a lengyel játékvezető futtában összefejelt. Szerencsére mindketten megúszták kisebb fejfájással az esetet. A palánkok alatt nem voltunk elég határozottak, így hamar egalizáltak, majd előnyhöz jutottak a vendégek (8. perc 11-13). Érkezett egy speciális kötéssel a …

tovább:
Sopron nem az Angyalok városa!

Túl az első edzésen!

Kilenc óra után valamivel már befutottak az első játékosok a Lőverekben fekvő Ojtozi fasorra, ahol Székely Norbert vezetőedzőnk köszöntötte őket, vázolva az első hónap programját. Hétfő reggel 5 felnőtt – Eördögh Edit, Hadarics Kinga, Honti Kata, Horti Dóra és Varga Zsófia -, illetve három utánpótlás játékosunk – Czinder Adrienn, Németh Alma, Vágvölgyi Petra – vágott bele a munkába. Utóbbi, kisebb húzódása miatt nem tudott részt venni a Rátkai Zsolt által vezényelt futóedzésen, a konditeremben azonban már Petra is csatlakozott a többiekhez. A jövő héttől, leszámítva a WNBA-ben kosarazó Amber Holtot, már teljes kerettel folyik majd a munka.’Képek

tovább:
Túl az első edzésen!

Minden rendben Ibizán

”Ma reggel atlétikai és kondi edzés volt az étlapon, melyet termi labdás gyakorlás végül egy tengerparti levezető munka zárt. Délután egy zárt kapus edzőmeccs keretében már pályára is léptünk a helyi Ibiza ellen. A futóórával mért 2-szer 20 perces találkozót 50-35 arányban hoztuk. A mérkőzésen továbbra is az újonnan érkezettek beépítése, és különböző szerkezeti felállások gyakorlása volt napirenden. Többször próbálkoztunk egyszerre négy magas emberrel is. Ami gondot okoz egyelőre, hogy Nikki Teasley és Honti Kata hiánya miatt kényszerűségből Kocsis Bogi mellett gyakran Eördögh Edit játszik irányító-poszton. Csapatunkból mindenki jól van, a két sérültünk rehabilitációja is jól halad. Károlyi Andrea és Honti Kata a többiektől eltérő program szerint dolgozik. Andi alapozó jellegű munkákat végez.”Péntektől egy négyes tornán veszünk részt a Valencia, az Ibiza, és a Delta Kosice társaságában. A szervezők tudomása szerint a Valencia teljes keretével érkezik, mely többek közt azért is lehet érdekes, mivel a spanyol gárda a MiZo-Pécs csoportjában szerepel, így vélhetően sok hasznos információval tudunk szolgálni a pécsieknek. Lehetőségeink és terveink szerint a mérkőzésről videofelvételt is készítünk.”Mérkőzéseink időpontja”2005. Szeptember 30. 21.00 MKB-EUROLEASING SOPRON – Ibiza”2005. Október 1. 19.00 MKB-EUROLEASING SOPRON – Delta Kosice”2005. Október 2. 12.30 MKB-EUROLEASING SOPRON – Valencia”

tovább:
Minden rendben Ibizán

Győzelemmel zártunk Kassán

”MKB-EUROLEASING SOPRON – Cassovia Kassa 82-45 (20-9, 28-11, 18-11, 16-14)”MKB-EUROLEASING SOPRON: Kocsis 5, Horváth Zsuzsanna 11, Gorbunova 11, Blahuskova 12, Matovic 9 Cs.: Eördögh 17/6, Cserny 9, Horváth Zsófia 6, Zsovár -”Statisztika”2-pontos: 48/29 60%”3-pontos: 8/2 25%”Büntető: 27/18 67%”Lepattanók: 38 (Cserny 8) ill. 25”Szerzett labda: 28 (Gorbunova 6) ill. 17”Gólpassz: 22 (Kocsis 6) ill. 10”A mérkőzés alakulása megegyezett a tegnapi BSE ellenivel. Rendezett, magas intenzitású játék jellemezte csapatunkat az első félidőben. A második 20 percben ugyanazokat a felállásokat, elemeket gyakoroltuk mint tegnap, mely már kevésbé volt hatékony. A sorozatterhelések hatására a csapat láthatóan megérezte már két irányítónk, Nikki Teasley és Honti Kata hiányát. Károlyi Andrea ma sem lépett pályára. Az ujjában nincs törés és szakadás sem, de a vezetés úgy döntött, hogy nem vállal semmiféle kockázatot, így Andi a következő 10 napban, a bajnoki rajtig nem lép pályára. Helyette alapozó jellegű munkát fog végezni.

tovább:
Győzelemmel zártunk Kassán