FINAL8 – Szerdától Törökországra figyel a női szakág

Az első három nap két csoportban küzdenek meg egymással a felek, majd a szombati szünnap után vasárnap kerül sor a helyosztókra, köztük este 20.45 – magyar idő szerint 19.45 – órakor a döntőre. ”Megkérdeztük vezetőedzőnket és néhány játékosunkat, ők kiket várnak az első helyre.”Székely Norbert: – Nálam a Valencia az abszolút favorit! A 2-3. helyre viszont több együttes is befuthat. Érdekes Final8 elé nézünk!”Fegyverneky Zsófia: – Elsődlegesen a Valenciát, de nem szabad elfelejteni, hogy a rendező Galatánál Taurasi, a Jekatyerinburgnál Bird, a Fenerbahce együttesénél pedig a Taylor-McCoughtry duó bármikor képes meccseket eldönteni. Meglepődnék, ha a győztes nem e négy csapat közül kerülne ki! ”Horti Dóra: – Az egyik ágról a két török csapatot, a másik oldalról az orosz Jekatyerinburgot és a spanyol Valenciát tartom leginkább esélyesnek a végső győzelemre. Azt, hogy közülük ki végez az élen, az egymás elleni mérkőzéseiken és a döntőn mutatott aktuális állapotuk fogja eldönteni. A „kicsik” szerintem nem tudnak beleszólni ennek a négyesnek a vetélkedésébe, de én szurkolni fogok nekik, hiszen valamilyen szinten ők minket is képviselnek. ”Fűrész Diána: – Nehéz megmondani, ki lehet a végső győztes, mivel a két török, az orosz Jekatyerinburg és a spanyol Valencia mind-mind nagyon erős együttes, és kiemelkednek a mezőnyből. Közülük szerintem bárki megnyerheti, de az biztos, hogy Kata miatt én a Valenciának drukkolok!”Program, eredmények, további részletek

tovább:
FINAL8 – Szerdától Törökországra figyel a női szakág

Pihent az Orenburg

Polkowice – Gdynia 54-62 (22-11, 10-22, 10-13, 12-16)’L.d.: Maltsi 17/6, Zoll 12, Frazee 11/3 ill. Henry 22, Robert 12”Famila Schio – Le Mura Lucca 62-59 (13-16, 13-21, 22-11, 14-11)’L.d.: Macchi 16, Cohen 15/9, Masciadri 10/6 ill. Willis 15, Andrade 10/3, Ruzickova 10”Montpellier – Tarbes 74-57 (19-15, 15-13, 24-12, 16-17)’L.d.: Sacko 14, Skrba 13, Dijon 12 ill. Salagnac 14/6, Chitiga 13, Montgomery 11, Lepron 10”Salamanca – ROS CASARES Valencia 55-89 (10-21, 24-23, 14-14, 7-31)’L.d.: De Souza 14, Sanchez 12/3 ill. Yacobou 21, Wauters 13, Dominguez 12/6, Palau 11/6, Lyttle 11, Murphy 10/3”Az Orenburg és a Fenerbahce a hétvégén nem lépett pályára.

tovább:
Pihent az Orenburg

Visszavárunk, Kata!

“Már korábban sem volt titok, hogy kacsingattam külföld felé, mivel szerettem volna magam kipróbálni egy másik közegben is, ahol új feladatok, lehetőségek várnak rám – vág bele a döntés hátterének megvilágításába Kata. – A Valencia részéről most egy olyan visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam, mely mindenben megfelelt az elképzeléseimnek. A szerződésem egy évre szól, nagyobb távlatokban most nem is gondolkodom. Szomorúan veszek búcsút, de meg kell tennem ezt a lépést. Természetesen ez a klub, és szülővárosom az örök otthonom marad, és előbb-utóbb mindenképpen visszatérek. Köszönöm mindenkinek a támogatását, szeretetét, mely Sopronban körülvett, és bízom benne, hogy visszatérésem után fogunk még közösen fényes sikereket elérni!”

tovább:
Visszavárunk, Kata!

A fiatalokban a jövőnk

– A nyári sorsolás után azt nyilatkoztad: “Minden mérkőzésből megpróbáljuk kihozni a maximumot!” Sikerült ennek megfelelni?”- Összességében nézve igen! Két évvel ezelőtt a FINAL4 szerepléssel kiugró évet produkáltunk, tavaly gyengébbet, mint ami tőlünk elvárható, idén pedig úgy gondolom helyére kerültek a dolgok. A 16 közé jutás a realitás.”- Pedig az utóbbi évek egyik legnehezebb csoportjába kerültünk. ”- A hozzánk hasonló erősségű csoport riválisokkal egyetemben gyakorlatilag négy vereséggel indítottunk. A Fenerbahce és a Jekatyerinburg ugyanis az idei sorozatban nemcsak a csoportunk, hanem az egész mezőny kiemelkedő tagjainak számítanak. A Rivas állományában jóval előbbre lépett az előző évhez képest, amikor szintén megszenvedtünk velük. A Gdynia hagyományosan jó csapat, a Gospic pedig a horvát kosárlabda reprezentánsa, mely mindig nehéz perceket okoz ellenfeleinek. ”- Azért ezen a négy meccsen sem vallottunk szégyent! ”- Természetesen minden mérkőzésnek úgy megyünk neki, hogy nyerni akarunk, de reálisan ezekben a találkozókban nem volt benne a győzelem lehetősége. Az itthoni találkozóinkat szép teljesítményként értékelem, különösen a Fener ellenit, amikor közel jártunk a bravúrhoz.”- A többi mérkőzésen hoztuk az elvárhatót? ”- Hatból négy meccset nyertünk, melyekből a Gdynia elleni nyitó találkozó kulcs fontosságú volt a későbbiekre nézve. Egyetlen hiányérzetem van csupán, az idegenbeli Gospic elleni mérkőzéssel kapcsolatban, melyet egy betegségekkel sújtott csapattal kellett lejátszanunk.”- A nyolcaddöntőben a Valencia nagy feladatnak bizonyult, de egy bravúros győzelemmel sikerült emlékezetessé tenni a párharcot. ”- Az alapszakasz után a rájátszással is elégedettek lehetünk, de a Valencia elleni párharc során is adódott egy mérkőzés, mely gondolatébresztő volt, és az a mai napig. Az első mérkőzést nem tudtuk azon a színvonalon lehozni, ami ettől a csapattól elvárható. Nem voltunk elég precízek, és nem is hittünk magunkban. A másik kettő találkozó a kiemelkedő és a jó kategóriába sorolandó. A Valencia erősebb csapat nálunk, jó volt ellenük játszani, melyeken mind értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk.”- A téli …

tovább:
A fiatalokban a jövőnk

Óriási bravúr!

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 12/6, Holt 6, Coleman 15, Krivacevic 21, Tamane 8 Cs.: Eördögh 4, Németh 1, Fűrész 5/3’ROS CASARES Valencia: Lawson 3/3, Vesela 1, Douglas 16/3, Brunson 23, Lima 11 Cs.: Fernandez 13, Martinez 3, Abromaite -, Borges -‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 26/44 59% ill. 23/38 61% ‘3-pontos dobószázalék: 3/7 43% ill. 2/13 15% ‘Büntető dobószázalék: 11/14 79% ill. 18/22 82%’Lepattanó: 21 (Tamane 6) ill. 29 (Brunson 13)’Gólpassz: 11 (Tamane 5) ill. 6’Szerzett labda: 5 (Coleman 3) ill. 6 (Brunson 3)’Eladott labda: 13 ill. 15’Falt: 22 ill. 17”Furcsa érzése volt a mérkőzéseinkre járóknak 18 óra tájékában. Ilyenkor általában már a labda feldobására készülnek a felek, most azonban a késői, fél nyolcas kezdés miatt csak az igazán fanatikusok érkeztek meg a csarnokba. Ők is a lelátó helyett inkább a büfé felé kanyarodtak, ahol a másik magyar csapat, a Pécs Euroliga mérkőzését lehetett nyomon követni. A frissen igazolt Horti Dóra mellett – ma még csak szurkolóként, civilben foglalt helyet a kispadon – több prominens személyiség is tiszteletét tette a mérkőzésen, köztük Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere, dr. Fodor Tamás, illetve az MKOSZ elnöke, Szalay Ferenc. Természetesen legfőbb támogatóink és vendégeik is izgatottan várták a visszavágót. Sajnos a lelátón akadtak üres helyek, melyben minden bizonnyal közrejátszott a késői kezdés, és az első mérkőzés nagy különbségű veresége. Bíztunk benne, hogy ma este szebbik arcát mutatja majd csapatunk. ‘Mindenesetre az első kosarakat a betegségéből felépült, de még csúnyán köhögő kapitányunk, Honti Kata szerezte! A második perc végén Brunson révén beköszöntek a szoros emberfogással fellépő vendégek is (5-2). Ebben a kemény őrizetben nem volt egyszerű tiszta helyzetbe kerülni. Mi ezt azért hellyel-közzel megoldottuk, de a lehetőségek közül több is kimaradt. Brunson ma is rendkívül keményen lépet fel, melyből sok labdát kiharcolt magának (6. perc 7-6). A 6. percben Zane szenvedte meg az amerikai néha már-már brutális fellépését. A vendégek a megszerzett labdákból azonnal indultak, igyekezve könnyű találatokkal befejezni az akcióikat (8. perc 11-10). Lima egy ilyen helyzetből elért ziccere eredményezett a 9. percben spanyol …

tovább:
Óriási bravúr!

Újra az elitben!

Egy pörgős jellegű 10 napos mini felkészülést terveztem, sok 5-5 elleni játékkal, újabb taktikai elemek beépítésével, melyet sajnos a betegségek keresztülhúztak – utal vissza az elmúlt két hétre szakvezetőnk. – Kata és Tina még a hét második felében is a maródiak listáját erősítette. Így nem tudtunk annyi 5-5 elleni játékkal készülni, mint amit terveztem, és az új elemek közül is csak minimálisat tudtunk életbe léptetni. ”- Az újak beépítésével volt idő foglalkozni?”- Betty ugyan már régebben volt nálunk, de a filozófiánkat ismerte, és Edóhoz hasonlóan ő is gyorsan elsajátította a használt elemeinket. Jól tudjuk majd használni már a Valencia ellen is. Marissa beépítése még mindig tart, de ez hosszabb időt igényel. Az előrehaladását igazán majd meccsek közben tudjuk felmérni.”- A Valencia igazi nagyágyú. Mi jellemző a spanyolokra?”- Mély kispaddal rendelkeznek, de 4-5 kulcsemberük van, aki alapvetően meghatározza a sikerességüket. Közülük is kiemelkedik Brunson, aki egy komplett játékos. Nagy feladat lesz őt megfogni, bízunk benne, hogy Zanéval mindez sikerül, és ha kell, akkor alacsony szerkezetet is bevetünk ellene. Igazi csapatként működnek, ahol a védekezésnek fontos szerepe van, mivel a megszerzett labdákból igyekeznek mielőbb ellentámadást vezetni. Letisztult játékuk van, melyet sok elzárás, és 2-2 befejezés jellemez. Védekezésben emberfogásra törekednek, a zónát csak nagy ritkán alkalmazzák.”- Lehet esélyünk megfogni őket?”- Reálisan látni kell, hogy ők a párharc esélyesei, de hiszem, hogy tudunk nekik meglepetést okozni! Fontos, hogy jól reagáljunk a változtatásaikra, és mindig megtaláljuk azt, azokat az embereket, akik továbblendítik csapatunk játékát. Ha ez sikerül, akkor nyerhetünk ellenük meccset, meccseket!

tovább:
Újra az elitben!

Hórti Dóra visszatér!

Akár már a Valencia elleni párharc során csapatunk színeiben üdvözölhetjük? – tettük fel a kérdést ügyvezetőnknek a hír kapcsán.'”Ezt nem lehet biztosan kijelenteni, de tény, hogy Dodi egészségi állapota rohamosan javul – válaszolt kérdésünkre Török Zoltán. – Jövő héten vár még rá egy vizsgálat Pavlik doktornál. Dóri rengeteget dolgozott az elmúlt hónapokban, és bizonyos, hogy nem kell sokat várni a visszatérésére.”‘Dodi, üdvözlünk újra köztünk!

tovább:
Hórti Dóra visszatér!

Egy sípon múlt…

”MKB-EUROLEASING SOPRON – ROS VASARES Valencia 74-77 (18-17, 19-18, 19-10, 18-32)”MKB-EUROLEASING SOPRON: Kocsis 16/3, Horváth Zsuzsanna 4, Gorbunova 17, Blahuskova 20, MAtovic 13 Cs.: Csrny 2, Horváth Zsófia 2, Zsovár -”ROS CASARES Valencia: Powell 5, Aguilar 11/9, Mandic 4, Antibes 16, Alessandra 13 Cs.: Jordana 13/6, Podkovanikova 8, Montanana 7/3, Knezevic -”Rendkívül jól kezdtük a mérkőzést, nagyon hamar elléptünk ellenfelünktől. Habár a későbbiek folyamán a spanyol együttes faragott hátrányából, az első félidőben végig kézben tartottuk a találkozót. Egyedül az volt aggasztó, hogy a játékvezetők sípja a mi palánkunk alatt érzékenyebb volt, így minden kulcsemberünk 3 büntető hibával rendelkezett 20 perc után.”A szünetet követően fokozatosan növeltük előnyünket 10 pont fölé, miközben a negyed végére már valamennyi játékosunk 4 személyi hibával állt. A 37. percben 70-58-as vezetésünknél előbb a becserélt Matovicot, majd Csernyt és Horváth Zsuzsát is kifújták mintegy fél perc alatt a játékvezetők, sőt a reklamáló kispadunkat még egy technikaival is megjutalmazták. Ez fél perc alatt 2 spanyol támadást és 7 spanyol büntetőt eredményezett! 12 pontos megnyugtató előnyünk pillanatok alatt 3-ra csökkent. A pályán levő Kocsis, Zsovár, Horváth Zsófia, Blahuskova, Gorbunova 5-ösünk pedig nem tudta megtartani a 37 percen át őrzött előnyünket. Az utolsó percben a spanyolok átvették a vezetést, és megnyerték a találkozót.”A körbeveréseknek köszönhetően a tornát a rendező Ibiza nyerte, a Valencia, a Kassa és csapatunk előtt.”Együttesünk holnap ebéd után kel útra, és valamikor 18 óra után érkezik hazánkba. Edóról annyi jó hírünk van, hogy a műtét helyénél elhelyezkedő katétert a mai napon eltávolították, és Edó már kisebb sétára is vállalkozott.”A másik találkozón”Ibiza – Delta Kosice 71-60”

tovább:
Egy sípon múlt…

A kassaiak hajráztak jobban

”Nagyon rosszul kezdtünk a kassaiak ellen, akikkel a felkészülésünk során már a harmadik mérkőzésünket játszottuk. Ezúttal rosszul dobtunk, illetve ellenfelünk, a korábbi mérkőzések tapasztalatai alapján végig egész pályán nagy nyomást gyakoroltak a labdás emberre, mellyel megakadályozták, hogy folyamatos támadójátékot alakítsunk ki. Ugyan jól küzdöttünk, de a kispadon nem volt ezúttal olyan ember, aki a játék képén változtatni tudott volna. ”Az első félidő utolsó percében még vezettünk, de Frinakova, illetve a frissen igazolt amerikai Mazzante tripláival ellenfelünk vonulhatott előnnyel a szünetre. A második játékrész hasonló képet mutatott. Az utolsó percben ekor is nálunk volt az előny (60-59), de bosszantó egyéni hibáinkat könyörtelenül kihasználták a kassaiak, és eldöntötték a javukra a találkozót.”Tanulságos mérkőzés volt, hiszen magas szerkezetben kellett végigjátszanunk szinte az egész találkozót. ”Vasárnap 12.30-kor a Valencia ellen lépünk pályára.”

tovább:
A kassaiak hajráztak jobban

Minden rendben Ibizán

”Ma reggel atlétikai és kondi edzés volt az étlapon, melyet termi labdás gyakorlás végül egy tengerparti levezető munka zárt. Délután egy zárt kapus edzőmeccs keretében már pályára is léptünk a helyi Ibiza ellen. A futóórával mért 2-szer 20 perces találkozót 50-35 arányban hoztuk. A mérkőzésen továbbra is az újonnan érkezettek beépítése, és különböző szerkezeti felállások gyakorlása volt napirenden. Többször próbálkoztunk egyszerre négy magas emberrel is. Ami gondot okoz egyelőre, hogy Nikki Teasley és Honti Kata hiánya miatt kényszerűségből Kocsis Bogi mellett gyakran Eördögh Edit játszik irányító-poszton. Csapatunkból mindenki jól van, a két sérültünk rehabilitációja is jól halad. Károlyi Andrea és Honti Kata a többiektől eltérő program szerint dolgozik. Andi alapozó jellegű munkákat végez.”Péntektől egy négyes tornán veszünk részt a Valencia, az Ibiza, és a Delta Kosice társaságában. A szervezők tudomása szerint a Valencia teljes keretével érkezik, mely többek közt azért is lehet érdekes, mivel a spanyol gárda a MiZo-Pécs csoportjában szerepel, így vélhetően sok hasznos információval tudunk szolgálni a pécsieknek. Lehetőségeink és terveink szerint a mérkőzésről videofelvételt is készítünk.”Mérkőzéseink időpontja”2005. Szeptember 30. 21.00 MKB-EUROLEASING SOPRON – Ibiza”2005. Október 1. 19.00 MKB-EUROLEASING SOPRON – Delta Kosice”2005. Október 2. 12.30 MKB-EUROLEASING SOPRON – Valencia”

tovább:
Minden rendben Ibizán