Az első túraraliversennyel ünnepelte a Sopronit gyártó Heineken Hungária azt, hogy idén már kizárólag hazai árpából főzi Magyarország legkedveltebb sörét.
tovább:
Sörrally és -fesztivál
Az első túraraliversennyel ünnepelte a Sopronit gyártó Heineken Hungária azt, hogy idén már kizárólag hazai árpából főzi Magyarország legkedveltebb sörét.
tovább:
Sörrally és -fesztivál
A GYSEV Zrt. is csatlakozott a „Közlekedés Kultúra Napja” 2016-os programsorozatához. A vasúttársaság munkatársai tegnap, azaz május 11-én a soproni Bastányi-úti vasúti átjárónál szórólapokkal, kvízjátékokkal és matricákkal hívták fel a figyelmet a vasúti közlekedés biztonságára, illetve arra, hogy minden esetben megfelelő figyelemmel kell közlekedni a vasúti átjárókban. A Közlekedéstudományi Egyesület Magyarországon idén is megrendezte a „Közlekedés Kultúra Napja” eseményét, melynek keretében a GYSEV Zrt. munkatársai szerdán délelőtt és délután is kitelepültek a Batsányi-úti átjáróhoz Sopronban. A sorompó tilos jelzésekor várakozó járókelők szórólapokat kaptak és lehetőség volt kvízjátékok kitöltésére is. A vasúttársaság különböző korosztályoknak szóló tájékoztató anyagokkal és kérdésekkel arra kívánta felhívni a gyalogosok és járművezetők figyelmét, hogy minden esetben figyelmesen és körültekintően haladjanak át a vasúti átjárókon. Szó esett még a magyarországi, és az ausztriai vasúti átjárók közti különbségekről is. A GYSEV Zrt. az elmúlt években két, nagyértékű projekt keretében jelentősen javította a vasúti közlekedés biztonságát szolgáló eszközrendszert magyarországi vonalhálózatán. Ennek keretében rengeteg vasúti átjáróban emelte a vasúttársaság a biztonsági szintet például LED-es fénysorompókkal, félsorompóval… A GYSEV Zrt. emellett azt is fontosnak tartja, hogy a hasonló, figyelemfelhívó akciók segítségével támogassa a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését, valamint a szemléletformálást. Mindezen eszközökkel a GYSEV Zrt. azt szeretné elérni, hogy minél kevesebb legyen a figyelmetlenség miatt bekövetkező balesetek száma a vasúti átjárókban. A vasúttársaság akciójához a Wilfing Áron Egyesület is csatlakozott. Az egyesület önkéntesei a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken történő átkelés és a kerékpározás veszélyeire hívták fel a gyermekek figyelmét.

Javában dúl a repce virágzásának szezonja, sőt, lassacskán már kezd is véget érni. A mezők zöld-sárgába borultak, és érdekes illat lengi be a levegőt. A repcét sokféleképpen hasznosítják, a virágból mézet állítanak elő (a méhek), magját pedig takarmányozási célra is használják, de az egyik legfontosabb felhasználási módja talán az olaj. Olaj, mint étkezési olaj. Sopron térségében több repcemező is található, mind magyar, mind osztrák oldalon. A magyarországi repcefelhasználásról túl sok információ nem áll rendelkezésre, állítások szerint túlnyomórészt takarmányozási célokra kerül felhasználásra. Osztrák oldalon azonban több helyen is találkozhatunk reklámtáblákkal, melyek a Rapso repceolajat hirdetik. És igen, a lépesfalvi, fülesi, somfalvi… gazdák is azon kb. 1300 osztrák termelő közé tartoznak, akik repceterméséből készül a Rapso repceolaj. Na de hogy is lesz abból a virágzó növényből étolaj? Természetesen nem a virágából, hanem a magjából. A megérett magokat leszüretelik, megtisztítják, megszárítják, majd az olajmalom előgyűjtőjébe kerül. Itt megőrlik, majd 100%-osan, kíméletesen sajtolják és finomítják. Egy palack (0,75l) Rapso repceolaj előállításához 2kg repcemagra van egyébként szükség. A Rapso 100% finomított repce étolaj tehát kizárólag osztrák termesztésű, válogatott repcefajtákból készülhet, teljes mértékben génmódosítás mentes, a termesztés pedig környezetkímélő körülmények között történik. Az étolaj egyik legnagyobb előnye, hogy koleszterinmentes. A hozzáértőknek azért leírom még, hogy 60% egyszeresen telített zsírtartalommal és minimum 30% többszörösen terített zsírtartalommal rendelkezik. A Rapso repce étolajhoz hozzá lehet jutni bármely ausztriai Billa, Merkur, Spar üzletben, de Magyarországon is forgalmazzák , többek között a Tesco, Interspar, Metro, AUCHAN hálózataiban is hozzá lehet jutni www.rapso.at

tovább:
Repcéből repceolaj
Tavaly tizenöt, idén már huszonhét szervezet koordinálta a ,,TeSzedd – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!” elnevezésű kezdeményezés Sopron térségi akcióit.
A Népszava majd a Népszabadság hasábjain dokumentálta az elmúlt évtizedek Magyarországát. Válogatás Rédei Ferenc sajtófotóiból. Nagykép.
tovább:
Kétszázötvenedre kettő-nyolc